2017. július 1., szombat

Út a portások és szolgák országába

A kormány részéről, a jelek szerint, elkészült az általános középfokú képzés leépítésének az éppen aktuális koncepciója. A hírt most, egy kiszivárgott. decemberi háttéranyagra hivatkozva közli az MNO. Azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelenleg, valószínűleg a választásokig jegeli a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját tükröző koncepciót. Miközben a tendencia nem új.

Már csak azért sem, mert az iparkamarai főmufti már egy éve is arról ábrándozott, hogy leginkább szolgákra van szükség. A vállalkozóknak. De nincs ez másként a kormányzat esetében sem. Annak a kormányzatnak az esetében, amelyről már öt évvel ezelőtt is tudni lehetett: erősíteni és nem gyengíteni akarja a szolganemzet koncepcióját. Mely koncepció jellemzően kiteljesedik az olyan rendszerekben, amelyek már kisgyermekkortól a hatalmi hierarchiák feltétel, illetve gondolkodás és kérdések feltétele nélküli elfogadására igyekszik szocializálni a jövő nemzedékeit. Mert valószínűleg nincs nagyobb ellensége az érveket pofonnal, a meggyőzést pedig legyőzéssel helyettesítő vezéreknek, mint az az alattvaló, aki kérdez. Majd aztán elgondolkodik a válaszon. Ha pedig netán még morális mérleget is képes felállítani, az már maga lehet a pokol az említett vezetőknek. Állami-, egyházi-, és cégek vezetőknek egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy a koncepciót történelmileg a gyarmatok egyházi iskoláiban lehetett igazán vegytisztán létrehozni, majd remek hatásfokkal alkalmazni a XX. század diktatúráiban is. Hogy aztán visszaköszönjön, kicsit szalonképesített formában, Parragh vállalkozói elvárásaiban, illetve az Orbán-kormány oktatáspolitikájában. Esetleg, alig szalonképesített formában.

Most éppen úgy, hogy az első körön nem gimnázium-képesnek ítélt gyermekeket egy életre kényszerpályára kényszerítik. Amiben a kulcspontok a kényszerpálya, és a kényszerítés. Ráadásul egy olyan kényszerpálya, ahol a megfeneklés a legbiztosabb életkilátás. Tekintettel arra, hogy a szakképzés színvonalát már régen leszállították az alig vállalható szintre. A két hatás együtt egy valamire lehet kiválóan alkalmas. A gimnáziumok olyan versenyistállóvá válnak, amihez görcsösen fog ragaszkodni a szülő és a csemete egyaránt. Ha bekerült. Tárt ajtókat nyitva ahhoz, hogy az iskola nyugodtan visszaéljen a hatalmával, és ne legyen rákényszerítve a színvonalas oktatásra. Elvégre reklamálni senki nem fog merni. Valamint előrehozva azt a presztízscsatározást és könyöklő versengést a középiskolás évekre, amelyben egyébként majd csak a munkaerőpiacon lenne része a gyermekeknek. Az egyik oldalon tehát lesz egy hatalmaskodó iskolarendszer, míg a másik oldalon egy kompetitív helyzetben a hatalomnak betörő diákság. A gimnáziumok ilyetén korlátozása tehát az alig képzettebbnek nyilvánítható szolgaréteg nevelésének egyik tuti receptje.

A szakképzés szintjén ellenben ott lesznek azok, akik már a puszta ott létüket is megkeseredéssel, frusztrációval fogják megélni. Sokakban elvetve a kiélendő, (túl)kompenzálandó komplexusok csíráját. Ha ezek közül valaha, egyszer, bárki olyan helyzetbe kerül, hogy nyugodtan kiélheti ezt a frusztrációt egy gimnáziumot végzetten, akkor kamatostól fog törleszteni. Az ostobábbja direktben. A fondorlatosabbja aljasabban. Garantálva, hogy a portáseffektus maximálisan hasson, ha a kényszerszakmunkás csak egy picike kis hatalmat kap. Aki pedig nem kap, az is könnyebben lesz valószínűleg uszítható. Vagy megmarad örökkön örökké meg nem értett zseninek. Akinek akkora a belső ellenállása aziránt a pálya iránt, amit kényszernek él meg, hogy az energia nagy részét ennek megtörése emészti fel. Az iskolában, majd a munkahelyeken is. A kényszermunka ugyanis, bármilyen celofánba is csomagolják, kényszermunka marad.

Annak, aki ezt az NGM részéről kitalálta, szívesen kívánnám, hogy élvezze ennek a gyümölcsét. Mondjuk azt, hogy a vakbelét olyan orvos műtse, aki alig maradt bent a gimnáziumban, de kénytelen volt, mert kimaradni, átjelentkezni máshova nem mert. Valamint puskázott vizsgákkal jutott diplomához. Hogy aztán olyan nővérke segítse a munkáját, aki közgazdász szeretett volna lenni, és most haragszik a világra, amiért egészségügyi szakképzésbe kényszerült. Bár ez csak hipotézis, ezt még Parraghnak sem kívánnám. Humanizmusból. Ahogy a kormánytagoknak sem. Túl egyszerűen úsznák meg a főtárgyalást.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook