2017. július 18., kedd

Napi Orbán: abcúg Horthy

MTI Fotó: Mohai Balázs
Határozottan érdekes lehet Orbán Viktornak, hogy ő Orbán Viktor. Ezt azért gondolom, mert láthatóan minden nap új Orbán Viktort hoz a magyar kormányfőnek. A napi Orbán ma az. hogy elítélte a magyar kormány nácikkal való kollaborálását, és ismét védelemt ígért a zsidó származású magyar állampolgároknak. Elvégre ma az izraelikormányfővel tárgyalt. Márpedig neki mégsem mondhatta, hogy éljen Horthy. A jelek szerint.

Azért persze emlékezhetünk, hogy nem is olyan régen még Horthy Miklóst éltette, és egy büdös szava nem volt a tenger nélküli tengernagy bálványának avatása kapcsán sem. Holott Horthy, annak idején, maga állította magáról, hogy ő márpedig antiszemita. Amellett, hogy bármilyen árjásítóban is áztatva akarják kimosdatni a kormányzót: a legutóbbi információk szerint sem volt egyetlen parancsa sem, ami a német megszállással szembeni ellenállásra szólította volna fel az ország haderejét. Ha valaki tehát kollaborált a nácikkal, akkor az egykori tengernagy korántsem olyan vétlen ebben, hogy ne lenne nem kicsi ellentmondás Orbán Viktor megnyilatkozásai között. Ami felveti azt, hogy a jelenlegi nyilatkozata sem több, mint egyike a nagy pannon tigrisbukfenceinek. Aki teljesen konform azzal a szemlélettel, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem azt, amit csinál. Amely kijelentés teljesen megfelel egy alapvetően gerinctelen, a hatalomvágytól vezérelt, elvtelen autokrata szemléletmódjának. Egy nulla helyi értékkel bíró böff. Illetve blöff. Illetve nem is nulla helyi értékkel bír. Mert helyileg felértékeli az, hogy az ország ügyeiért egy elvtelen figura a felelős.

Miközben persze egy derék gesztus is lenne ez, az egykori kollaborációt elítélő álláspont. Ahogy az is, ha nem csak ugatna a zéró toleranciáról, hanem valóban az is lenne. S nem csak az antiszemitizmus, hanem minden rasszista megnyilatkozás kapcsán. Igaz, akkor szembe kellen fordulnia az udvari publicistájáal is. Márpedig akkor ki a fene mondaná ki, írná le mindazt, ami kell a szélsőségek felé szánt gesztusnyelvhez? Amellyel üzenni lehet a szélsőjobb szavazói felé. Ahogy aztán hazamenve Orbán Viktornak Orbán Viktor ellen is állást kellen foglalni. Kritikát gyakorolva a zsalonzsidózó megnyilatkozások miatt. Egyben kritikát gyakorolva azokért a gesztusokért, amelyeket nem gyakorolt. Ahogy, Rogánt delegálva, „elfelejtett” megjelenni annak idején az antifasiszta nagygyűlésen is. Ahogy rendszeresen „elfelejt” minden olyan eseményen megjelenni, ahol annak érdemi jelentősége lenne az antiszemitizmus elleni fellépés szempontjából. Korántsem feledve el rendszeresen közölni a nagyérdeművel, hogy meg akarja védeni a zsidó származású állampolgárokat.

Amellyel csak egy-két baj van. Leginkább az, hogy megvédeni azt kell, aki veszélyben van. Márpedig sokkal egyszerűbb lenne, ha nem a zsidó származású állampolgárok megvédésével, hanem a veszélyforrás megszüntetésével foglalkozna. Miniszterelnökként ez lenne a kutya kötelessége. Amivel visszajutottunk oda, hogy fel kellene lépnie a rasszizmus ellen általában. Egyben fel kellene szólítania a belügyminiszterét, hogy érdemben lépjen fel a paramilitáns csoportok ellen. Ha pedig ez az érdemi fellépés elmarad, menesztenie kellene a belügyminiszterét. Azért persze tudhatjuk, hogy erre nem fog sor kerülni. Mármint Pintér elbocsátására.

Orbán Viktor bátorsága messze nem terjed odáig, hogy ténylegesen fellépjen a gárdautódok, a kopaszok, illetve a tényleges szélsőségek ellen. A kijelentései? Ugyan már! Ha Putyin azt igényelné, akkor valószínűleg munkásőr egyenruhábam és vörös csillagos zászlóval köszöntené. Majd rögtön másnap egy Mao-összest szorongatva kezelne le egy kínai delegációval, ha Pekingben nem léptek volna már túl a kulturális forradalmon. Hogy harmadnap, Brüsszelben, és a szélsőségeknek hazaüzenve sorosozzon egy kicsit. Mielőtt aláírja a soron következő akármit, amit az orra elé tesznek. Most, Benjanim Netanjahu és felesége látogatása kapcsán szembefordult kicsit azzal az orbánviktorral, aki alig egy hónapja még az antiszemita Horthyt éltette. De, végül is, ki várt mást? Talán még az izraeli minsizterelnök sem.

Andrew_s

1 megjegyzés:

  1. Meg leszel baszva hazaáruló nemzetszégyene rablógyilkos szarházi patkány a kurva anyádat!

    VálaszTörlés

Comments on Facebook