Pár napja pörög a kommunikáció a legújabb kampányplakátok
körül. Azok körül, amelyek immár a mindennapi sorosozás jegyében születtek.
Ezekre a kék plakátokra a járókelők jelentős része szelektíven már régen vak.
Miközben Orbán hívei révült mosollyal csettinthetnek. Néhányan meg háborognak.
Alkalmasint joggal, de látványos eredmény nélkül.
Egyébként, személy szerint eléggé kíváncsi lennék Orbán hithű
tapsoncainak a reakciójára egy olyan plakát láttán, amin az szerepelne: „Ne hagyjuk, hogy Orbán röhögjön a markába
utoljára!” Holott egy ilyen plakát, pontosabban annak sejtetése, hogy Orbán
röhög a markába, valószínűleg jobban leírná a kialakult helyzetet. S nem csak
azért, mert a plakátok készítése elég jó üzlet lehet annak, aki hajlandó
megcsinálni, és kihelyezni egy-egy ilyen szellemi végterméket. Azért azonban
mindenképpen jól mulathat az ország adófizetőinek a kárára, hogy a kialakult
kommunikációs offenzíva jól mutatja: a Fidesz stratégiája visszaigazolódni
látszik. Az a stratégia, hogy nagy ívben tojnak a társadalom egészére.
Kiszúrják a seggfejek szemét néhány üveggyönggyel, egymásnak ugrasztják az
embereket, és eközben a saját híveiket átvitték az árkon. Meg a bokron is. De
az utóbbit már nem veszik észre. Valójában az a néhány millió szavazó biztos
szavazat hajtja a motort. Valamint az, hogy ezeket a szavazatokat be is
biztosítsák maguknak. Ebből a szempontból a Soros-plakátok valójában legfeljebb
egy mérföldkövet képeznek az út mentén. Esetleg az emberi moralitás egy sírhantját. De alig
valószínű, hogy ez utóbbi érdekelné a Fidesz kommunikációs gépezetének szorgos
szénlapátolóit. Hagyjuk is őket lapátolni a szenet.
Inkább folyamatában pislantsunk rá a fősodornak tűnő
kommunikációs áramlatra. Visszatekintve arra a korszakra, amikor a Fidesz
második kormánya felállt. Akkortájt láthatóan megindult, majd 2012-re kifejezetté
vált egy nagyon jelentős kommunikációs stratégia. Az, hogy Orbán először csak
kicsit, majd egyre inkább kezdett nagyon drasztikus kiszólásokkal élni. Ellenséget
keresve, szalonzsidózva, vagy „csak úgy”. Először gondosan vigyázva arra, hogy
mindig legyen egy féligazság abban, amit mond, és mindig legyen egy biztos
visszavonulást ígérő félmondat a beszédeiben. Ezzel elérve azt, hogy a rá,
pontosabban a Fideszre szavazók könnyebben meggyőzzék magukat: jól szavaztak,
amikor rá szavaztak. Ezt követően már mondhatott egyre vadabbakat, mert a
többség, immár puszta „önvédelemből” is meggyőzte magát, hogy a vezérnek biztos
igaza van. Mert ellenkező esetben legalább saját magának be kellett volna
vallania, hogy hülye volt, amikor a Fideszre szavazott. Néhányan megtették, és
le is morzsolódtak. De nem lévén egy érdemi jobboldali alternatíva, ők inkább
otthon maradnak a szavazásokkor. Velük tehát valójában úgy veszít szavazót a
kormánypárt, hogy az ellenzék sem nyer szavazatot.
Az önigazolást választó rétegek aztán eljutottak ahhoz a
ponthoz, hogy Orbán legvadabb baromságait is hajlandóak voltak, a még
elviselhető szintre redukálva, megmagyarázni maguknak. Eközben folyamatosan
elszakadtak a realitásoktól éppen úgy, mint a társadalom valós többségétől.
Egyre inkább egy zárt kasztot alkotva. Az orbánhívők zárt kasztját. Akik egy
idő után már csak azért is egyre hangosabban tapsolnak Orbánnak, mert nincs
valós választási lehetőségük. Elvi van, de racionális nincs. Olyan nincs, ami
arcvesztés nélkül tehetné lehetővé a visszakozást. S ettől a ponttól
önerősítővé, és egymás előtt is Orbán messiás voltát bizonygatóvá válik a
folyamat. Annyira, hogy Orbánnak mára már ellenpontoznia sem kell a kiszólásait.
Valójában végig sem kell gondolnia. Egyházának hívei már nem igényelnek
racionalitást. Ha pedig véletlenül találkoznak a valósággal, akkor átmennek az
út túloldalára.
Sajátos módon a társadalom is érthetően marad közömbös. A
többség, jórészt egyfajta napi túlélési stratégiaként szelektíven vakká és
süketté vált. Legfeljebb fáradtan legyint a legújabb húzások, az aznapra
rendelt nagy lopások, plakátok és hasonlók láttán. Ebből a szempontból a sok
kicsi, egyenként igencsak fékezett habzású, és hatásfokú tüntetéske csak fokozta ezt a hatást. Jól
láthatóan elérve azt, hogy a legnyilvánvalóbb szemétségek, a nyílt hazaárulás
határait súroló jelenségek, megnyilvánulások is csak egy fásult legyintést
érnek sokaknak. Értelmét adva annak, hogy Orbán csapata miért élt a sok kicsi
provokáció eszközével. A híveiket egyre jobban zárt egyletté kovácsolta. Miközben
az ellenzőket kifárasztotta.
A kampányhoz közelebb kerülve jól láthatóan igyekszik még
jobban leszakítani a híveket a társadalomról. Elérve azt, hogy meg legyen az a
minimális szavazatszám, amivel meg lesz a parlamenti többség. Őket ellenzéki
oldalról gyakorlatilag lehetetlenné vált megszólítani. Ülnek a
kormánypropaganda biztosította fekete lyukban, és még tapsikálnak is hozzá. Az
egyre fásultabbá tett többséget is elég nehéz kimozdítani az apátiából. Ha
pedig, valami különleges csoda folytán, mégis sikerülne ezt megtennie az
ellenzéknek, és Orbánt sikerülne leváltani? Akkor valószínűleg ott lesz a hívek
suttyóosztályú rétege, akik majd megint hidakat zárnak le, köztereket hugyoznak
össze, ha a vezér majd azt kéri tőlük, hogy mozduljanak.
Az ország valószínűleg a sok éve folyó hideg polgárháború
új fordulójába vágott bele az új kampánnyal. A Soros-plakátok ebből a
szempontból nem többek a híveket kondicionáló segédeszközöknél. De legalább
rohadt drágák is valószínűleg. Szinte biztosan többe kerülve, egy iskolás ebédjénél.
Mely utóbbira Orbán valószínűleg éppen úgy tesz rá, mint a híveire. Mármint nem
a szólamok, hanem a valóság szintjén.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése