2017. július 23., vasárnap

Demagógisztáni napló: kollektívan Tusványos árkaink

Forrás: Gépnarancs
Orbán Viktor, és tapsoncai megtartották az esedékes öntömjénezést az ország keleti határától kicsit keletebbre. Az eseményt mégsem erről jegyezte meg számos médiafogyasztó, hanem egészen másról. Mert Borbáth Áron hatalmas tettet hajtott végre. A Harry Potterben olvashatók nyomán azt mondhatnánk, hogy tahó tettet, de akkor is hatalmasat.

Az eset, mint tudjuk akkor indult, amikor egy fiatal nő ki akarta fütyülni minden magyarok cárját. Ekkor a hajánál fogva tanította móresre a csíkszeredai magyar konzul sajtósának a férje, aki maga is fotózgat. Ezt követően szabadult el a kommunikációs pokol. Napokra lekötve a különböző internetes fórumokat a témával. Borbáth Áron tette ezen a ponton válik jelentőssé. Mert lehet, hogy őt magát pár hónapra parkoló-pályára kényszeríti az eset, de hatalmas szívességet tett Orbán Viktornak és a magyar kormányzó pártnak. Elvitte a show-t az olyan orbániádák elől, amelyek valószínűleg sokkal jelentősebbek, sokkal tartósabb hatásúak lesznek. Mert megszokhattuk már, hogy a tusványosi találkozó általában a jelmezes főpróbája azoknak a szemétségeknek, amelyek az elkövetkező időszakokban meghatározzák majd a magyarországi Fidesz-kommunikációt. Erre azért kezdenek lassan ráeszmélni azok, akik egy hajkoronánál messzebbre is látnak. Zárójelben: tudjuk kinek a haja bánta az esetet?

Ugyanakkor egy nem kevésbé édes gyümölcsöt feltálalt az eset. Nevezetesen az árokásás eszköztárának lepókhálózását. Ami azért is lehet zene Orbán füleinek, mert azt a fajta hatalomtechnikát, amit alkalmaz nem más tart életben, mint az, amikor lövész-árkok nyílnak az emberek, embercsoportok között. Márpedig a hajhúzás óta derekasan pengetik ezeket a húrokat. Kezdve attól, hogy az erdélyiek globálisan tahók, odáig, hogy a „túloldal”, a lány megverését helyeslő kommentekből is készült összeállítás.

Alkalmasint figyelmeztetve arra is, hogy korábban már jelezték: ha fütty lesz, pofon lesz. Mert a székelyek már csak ilyenek. A figyelmeztetés szerint figyelmeztetés nélkül ütnek. Amely két vonulat ezen a ponton összeér. Mert kollektivizálja az indulatokat. Holott korántsem hiszem, hogy az erdélyi lakosok körében nagyobb lenne a tahók, illetve és agresszív barmok előfordulási aránya, mint a határ innenső oldalán. Amit a legjobban a 2015. szeptemberi események mutattak. Amikor az ultrák mutattak példát abból a kultúrából, amit nagyjaink féltettek, és féltenek azóta is a menekültektől. Márpedig szinte biztos vagyok, hogy a most „székelyezők” vérig sértődnének, ha az ultrák viselkedése alapján tapló barmoknak tartanák, mind egy szálig, a magyarokat. Ami a hajhúzásos népnevelést egy percig sem teszi elfogadhatóbbá.

Ahogy azt sem, hogy a környékben állók nem a fotósnak osztották ki a „nagy szívlapát-díjat”. De még ennek alapján is óvatosan általánosítanék. Ha másért nem, mert sejthetjük: elég szelektált közönség az, aki jelen volt az eseményen. De azért is, mert tudjuk: az ember tömegben buta állat. A csoport-intelligencia korántsem a részt vevők átlaga. A csoport indulat sem. Az előbbi rendre alacsonyabb, míg az utóbbi rendre magasabb. Ezt az olyan tömeg-manipulátorok, mint annak idején Goebbels is, rendre ki is használják. Amihez hozzá járul az is, hogy kevés magányos hős szaladgál a világban. Az egyén sokszor marad csendben. Mert az, aki tevőlegesen fellép a zsidózás, cigányozás, buzizás ellen, az sokszor magára marad. Nem egy tömegrendezvényen, hanem még egy buszon is. Akkor is, ha az ott őt magára hagyók nagyon pontosan meg tudják mondani az interneten, hogy mit kellett volna csinálnia. Másnak. Nem nekik. Mert a fotelben ülve könnyebb okosnak, és bátornak lenni. Nem Erdélyben, hanem általában.

Amellett indulatosnak lenni is kisebb kockázat. Akár a szavazások kapcsán is. Amelyekkel kapcsolatban ismét leporolásra került a határon túliak szavazásának kérdése. Most éppen egy „bezzeg az erdélyiek” felhanggal. Felhánytorgatva azt is, hogy szinte számolatlanul költ a kormány a határon túli szervezetek, címzetes állampolgárok megtámogatására. Amiben természetesen van valami. A magam részéről nem értek egyet azzal, hogy békeidőben, a magyar adóforintokból, külföldre áramoljanak milliárdok. Annak reményében különösen nem, hogy az abból részesülők majd erre-vagy arra szavaznak. Mert, szerintem, mindenki maga menjen be gatya nélkül a csalánosba. Ne a másikéval próbálja kiegyelni a szúrós leveleket. De ez független attól, hogy hány olyan tuskó él a határok különböző oldalain, akik szerint a nő verve jó. Miközben az utóbbin polemizálva rendre előkerül az erdélyiek szavazása, a legújabban kilátásba helyezett matriarchális pénzosztás, és sok más olyan tényező, amin szintén egyszerűbb otthonról polemizálni, mint egy tényszerű konfliktust vállalva.

Mert azért tudjuk, hogy a sok észosztás és kollektív beszólás dacára sincsenek százezres tömegtüntetések ezekre tematizáltan. Az ellenzék által szervezve sem. Holott lehetne. Nem felülve annak, amikor borbátháronosítják a kommunikációt.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook