2017. július 9., vasárnap

Pride után...

Tegnap lezajlott a Pride. Aki az eredeti útvonalra készült, az megszívta. Azok is akik ott akartak beszólni a vonulóknak. De az is, aki a lezárások kapcsán azt az útvonalat vette volna figyelembe. A szervezők, akik egyik szószólója szerint minden rendezvénynek vannak kockázatai, megváltoztatták az útvonalat. Azért a felvonulás minden nagyobb probléma nélkül lezajlott. Mindössze néhány, 63+1 vármegyés hídlezárót kellett a rendőröknek elhessegetni az útból. Meg néhány ellentüntető zsibongott.

Alapvetően tehát lezajlott. Nyomában legfeljebb a kérdések maradtak. Olyan kérdések is, amelyek nyomán szinte biztosan előkerülnek a „pfúj, homofób antidemokrata” feliratú matricák. Mert azokat mindig elő lehet rángatni. Ha nem tetszik Alföldi egyik rendezése: homofób vagy. Ha szerinted kontraproduktív a felvonulás, antidemokrata vagy. Ha nem tetszik az, hogy politikusok használják fel ingyen-önreklámra a Pride-ot, akkor különösen antidemokrata vagy. Holott aligha előírásszerű, hogy mindenki egyet értsen a felvonulással. Majdnem azt írtam, hogy a „meleg-felvonulással”. De egyrészt tudjuk, hogy a felvonulástól függetlenül is meleg volt, míg a felvonulók hivatalosan LMBTQ rövidítéssel illetendők. Amúgy teljesen jogosan, mert valóban elég cikk-cakkos nemi szerepvállalások érintettjei érintettek a felvonuláson. Miközben az említett politikai szereplők sem okvetlenül érintettek. Csak jól jön szegényeknek. Bár, ők ezt szolidaritásnak hívják. S talán, percekre, még ők is elhiszik.

Egyébként az első felmerülő kérdés tulajdonképpen éppen ez lehetne. Nevezetesen az, hogy vajon akkor is szolidárisak lennének, ha nem Budapesten és a főútvonalakat érintené a felvonulás? Tegyük fel, hogy az említett LMBTQ közösség hirtelen úgy döntene: valahol vidéken rendezik meg a találkozót. Még az is lehet, hogy megérné egyszer, akár egy „profiltisztítás” erejéig máshol, és tényleg találkozóként megszervezni. Valószínűleg azonnal kiderülne, hogy a médiát nem is annyira érdekelné. Ha a média távol maradna, akkor nyilván kirostálódnának mindazok, akiket az ingyen-reklám tesz szolidárissá. Még az is lehet, hogy a jelenlegi szervezők egy része is hirtelen más elfoglaltság után nézne. Mert azért ne felejtsük el, hogy a pakliban benne van: őket is hajtja a szereplésvágy. Ami nem baj. Nem is megvetendő. Mert emberi. A magam részéről teljesen el tudom fogadni, és számos politikus példája is mutatja a nagyvilágban, hogy a politikai ambíciók függetlenek attól, hogy kivel bújik valaki az ágyba, és ki várja haza.

Az csak a hazai politikai közélet remekbe posványított valósága, hogy a politikai ambíciók meglétekor gyorsan keresnek egy csoportot. Aztán annak a nevében ki lehet állni a színpadra, és előadni valamit, amit odalentről hajlandóak megtapsolni. Számos egyéb tárgyú tüntetés mutatja, hogy a recept működik. A Pride kapcsán az LMBTQ közösségnek nevezett emberek jogvédelme a téma. Ami nyilván időszerű lenne akkor is, ha a közösségi összejövetel, mondjuk, a Kiskunságban lenne. Csak ugye oda kéne jutni. Meg a hangosítás. Meg rohadt meleg van. Meg a média nem utazik annyit. Meg a résztvevők sem okvetlenül utaznak annyit. Meg tiszta macera lenne az egész. Ellenben tényleg csak azok mennének, akik magukénak érzik a rendezvényt és a közösséget. Szóval. Egyszer csak megérné. Sőt! Lehetne egy kontroll is. Megszervezni valahol vidéken, és aztán egy emlékgyülekezést és élménybeszámolót tartani Budapesten. Aztán megnézni a részvételi különbözetet. Akárhogy alakul: tanulságos lenne.

Aztán fel lehetne tenni a kérdést, hogy mennyire szól a LMBTQ közösségről, és mennyire a politikai haszonszerzésről a szervezés és a „szolidaritás”. Mely utóbbi kapcsán az a kérdés is feltehető, hogy mennyire vannak kitéve a LMBTQ közösség tagjai a hivatalos megkülönböztetésnek? A házasság, és a családdal kapcsolatos állami állásfoglalások terén például tudottan. De a hétköznapokban valószínűleg sokkal kitettebbek az emberek a személyes előítéleteknek, mint a hivatali megkülönböztetésnek. A munkatársak, a szomszédok, esetenként a rokonok sokkal jelentősebb hordozói a megkülönböztető előítéleteknek. Ezt az sem oldaná, ha a kormány az említett hivatalos állásfoglalásokat egyik napról a másikra megszüntetné. Miközben a személyes „állásfoglalások” sokszor nem is a nem identitásnak, hanem magának az embernek, az ember teljesítményének szólnak. A személye szimpátiát azonban nem lehet megparancsolni. Egy rossz kollega, egy csapnivaló szakember, egy nem törődöm családtag sem lesz jobb ember attól, ha sértődötten közli: őt a nem identitásvállalása miatt utálják. Amin különben a felvonulás akkor sem segítene, ha így lenne.

Akkor? Nincs akkor. Maradnak a polémiák. Egy csomó „mi lenne, ha”, mint tudjuk, történelmietlen, kérdéssel. Lehet azt is mondani, hogy a társadalom sokkal elfogadóbb a látszatnál, mert nem látni „egyetlen embert sem, aki azt mondta volna az orvosnak, fodrásznak, buszsofőrnek, hogy nem kér a munkájából azért, mert az illető történetesen meleg”. Valójában a társadalom többségét nem érdekli, hogy a másik kivel él együtt. Amíg jó a frizurája, összeforr a csontja, és a busz odaér, ahova elindult. Szerintem ez jól is van így. Tegnap lezajlott a Pride. Még pár napig talán rugóznak rajta. Aztán lehet visszatérni a régi jól megszokott, vagy frissen feltálalt gumicsontokhoz. A kérdések meg maradnak...

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook