Harrach vajon köszönne-e Jézusnak? S viszont?

Arról, hogy Tusványos kapcsán ne csak a hajhúzásról essék szó, Harrach Péter is gondoskodott. Az ottani szereplése kapcsán interjú jelent meg vele Gondola.hu –n. A nyílt társadalom kritikájáról. Amely véleményéhez természetesen joga van. Akár a tévedéshez is. Azonban érdekes lehet a politikusi felelősség egy ilyen interjú kapcsán.

Közel egy évvel ezelőtt például azt fejtegette, hogy pápa azt mond, amit akar. Azaz: „A pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást.” Ami már akkor felvette azt a kérdést, hogy egy hűen pártkatona KDNP-s azonosulhat-e azzal a kereszténységgel, amit a pápa azóta is képvisel? Az azóta eltelt időben pedig eljutottunk oda, hogy egy magát keresztény orientációjú politikai vezetés által kormányzott ország kormánypárt-tagsággal rendelkező publicistája simán vén marhának titulálhatja a pápát. Alkalmasint úgy, hogy nem igazán süketültünk bele a KDNP irányából érkező tiltakozó sikolyba. Amire persze mondhatja bárki, hogy: Harrach Péter és Bayer Zsolt is élt a politikai véleménynyilvánítás szabadságával.

Ugyanakkor tudni vélhetjük, hogy politikai véleménynyilvánítás szabadságának eszméje nem az akár inkvizícióig vezető véleményterrorban gyökeredzik. Az ugyanis, amikor egy politikai erő csak saját magának tartja fenn a véleményalkotás jogát, akkor azt diktátumok uralmának, diktatúrának szokták nevezni. Amikor tehát Harrach, elvileg keresztényként fenntartotta magának a jogot, hogy a pápa vén marhaságáig vezető véleménylavinát elindítsa, akkor két vélemény-csoportot állíthatunk fel ennek értelmezésére. Vagy a liberális értékek érvényre jutásaként, vagy a diktatúra melletti kiállásként értelmezzük. Mely utóbbi akkor sem demokrácia, ha valaki az illiberális-, vagy nemzeti demokráciának titulálja. Ahogy a nemzeti szocializmus is elég fékezett habzással értelmezhető szocializmusként.

Arra, hogy Harrach miként értelmezi a saját nézőpontját a liberalizmus kapcsán, arra választ kaphatunk a korábban említett, idei interjúban. Egyértelműen elutasítja. Mondván, hogy „a nyílt vagy nyitott társadalom első hallásra szimpatikus, valójában életidegen, megvalósíthatatlan” álom. Kiegészítve azzal, hogy „ahogy a kommunista paradicsom elképzelése nem számolt az emberi természettel, úgy a nyílt társadalom elmélete is távol áll a működőképes társadalom valóságától”. Amiben már érzékelhetünk egy kis csúsztatást. A nyílt társadalom szinte kortárs apostola, az 1994-ben elhunyt, Karl Raimund Popper ugyanis kritizálta a kommunizmus elméletét. Ahogy a marxizmust is. Amellett, hogy talán érdemes megjegyezni, hogy a „nyílt társadalom” egy filozófiai modellként szerepel a historicizmus kritikájaként. Mely utóbbit a történelmi törvények szülte, „eleve elrendelésnek” tekintett. Amelyet Popper az autokratikus és totalitárius rendszerek ideológiai eszközeként értelmezett.

Harrach zsigeri idegenkedése ettől teljesen érthető, ha a hatalom embereként tekintünk rá. Figyelembe véve azt is, hogy hányszor emleget a hazai hatalom kommunikációja eleve elrendelt magyar sorsot, történelmi kiválasztottságot, vagy éppen történelmi nyomorúságot. Egyben hangsúlyozva azt, hogy ezek indokolnak szinte minden eszközt a hatalom megtartásának biztosítására. Szemben azzal, amit a klasszikus liberalizmus is tanít. Illetve azzal is, amit a „nyílt társadalom” elmélete valójában mond arról, hogy szabaddá teszi a kulturális választást. Ahogy a liberalizmus lehet az alapja például a vallásszabadságnak, a törvény előtti egyenlőségnek, és ezen keresztül, például az általános, és például nemi cenzus nélküli, választójognak is. Valóban csupa olyan tényezőnek, amit a kormányzat elutasítani látszik. Az iskolákba behurcolt vallásideológia aláássa a vallásszabadságot, a nők valós anti-megbecsültségét pedig számos retorikai példa mutatja.

Amit a nyílt társadalommal szembeállított kereszténységről állít Harrach, az szintén figyelemre méltó. A Gondola szerint erről ezt közli: „A keresztény társadalmi tanítás alapelvekről szól és normákról. Amikor az emberi személy méltóságát, a szolidaritást, a szubszidiaritást, a közjót, vagy az igazságosságot említi, tág keretet ad a cselekedeteinkhez”. Miközben tudjuk, hogy bármilyen társadalmi játékszabály-gyűjtemény alapelvekről és normákról szól. A polgári törvénykönyvtől a Koránig. Ez akkor is igaz, ha az egyes alapelv-, és norma-gyűjteménnyel részben, vagy egészben nem ért valaki egyet. Az emberi méltóság és a kereszténység viszonyát pedig jól mutatja a nők évszázadosan alávetett helyzete a keresztény világban, a közjót és szolidaritást a papság máig vágyott politikai hatalomvágya. Míg a tág kereteket pedig a jelenkori hatalmi ambíciók fényében értelmezhetjük úgy, hogy Harrach a jelen hatalomnak, a kereszténység nevében teljes cselekedet-szabadságot tart fenn. Mindenki más meg örüljön, hogy szolgálhat.

Miközben, a Bibliát lapozgatva sokszor akár igazat is adhatnánk a keresztényeknek. Jézus, az általa szeretetre, emberi elfogadásra alapozott tanításainak elfogadása mellett törvény, az az Isten előtti egyenlőséget hirdetett. Származástól függetlenül megváltott mindenkit, és ezzel is kihangsúlyozta: nincs faji, illetve nem cenzus az ember és ember között. Nem tartotta magát királynak, mindenki felett álló hatalomnak hanem csak az emberek között élő tanítónak. Amellett elsősorban a saját tanításait hirdette, és nem uszított egy másik hit képviselői ellen sem. Ha tetszik, korának egyik legliberálisabb vezetője volt.

Kicsit kínos, hogy a KDNP politikusa szerint ez vállalhatatlan. De tudomásul veszem, hogy változnak az idők és benne a magukat Jézus követőinek hazudó politikusok is. Miközben, Harrach mondandójára is támaszkodva várhatjuk, hogy mikor jelentik be keresztény nemzeti demokratikus diktatúrát. Hivatalosan.

Andrew_s