2016. szeptember 17., szombat

Conteo: Szavazásra menekültekkel felkészülni!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) teleplakátolná az országot. Elég sok helyen meg is jelennek a plakátjaik. Rávilágítva nem egy olyan szempontra a nagy októberi választási forradalom kapcsán, amin érdemes lehetne elgondolkodni. Aztán hagyni a csudába. A szavazást. Találkoztam egy olyan plakáttal, ami sötét felhőket is előre vetíthet.

Az MMKP plakátjai ugyanis nem egy esetben olyasmikre utalnak, amelyek kapcsán az juthat eszünkbe, hogy a hatalom nem fejti ki minden esetben az igazság minden rétegét. Ilyen az a szöveg is, amely lényegét tekintve arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy riogatásban jelenleg előbb találkozik az átlag magyar ufókkal, mint menekültekkel. Nagyjából azért, mert több kékkel megalapozott félelemkeltési segédeszköz ékeskedik a köztereken, mint ahány menekült szaladgál a gyűjtőtáborokon kívül, illetve határainkon belül. Mely megállapítás alighanem igaz. Azonban még emlékezhetünk arra, hogy a jelenleg regnáló kormányzat már egyszer kijátszotta azt a kártyát, amely mögött elég alaposan sejthető volt egyfajta szándékos demonstrációs, illetve provokatív szándék. Tekintettel arra, hogy az annak idején, a Keleti pályaudvarnál felduzzadt, megrekedt menekült-tömeget akár a lakosság provokálása, a „hatalmas veszélyhelyzet” demonstrálása okán is meg lehetett ott rekeszteni.

A hatalom akkor valószínűleg elég nagy pofont kapott Budapest lakosságától. Tekintve, hogy az istennek sem akart uszulni a menekültekkel érkezett gyermekek, kisgyermekes anyák családjaira. Ehelyett aszfaltrajz-készítést és társadalmi gyűjtést kezdeményezett, valamint még ingyenes koncertre is futotta a közösségi kezdeményezésekből, adományokból. Így aztán maradtak az ultrák, akik útközben egy kicsit még beleromboltak a Planetáriumba is. Mert nem igazi ultra az, aki nem rombol, ha rombolhat. Szép demonstrálására annak a „magyar kultúrának”, amit olyan nagyon félt az orbanista közhatalom. S amely kultúrát sokan nem éreznek, tegyük hozzá, hogy még nem éreznek, magukénak. Akkor, ott, a Keletinél, a hatalom megkapta a maga pofonját a menekültektől is. Egyszerűen azért, mert nem hagyták magukat provokálni. Nem kezdtek bele az ultrák módszeres felpofozásába. Így aztán az, egy esetleges rendpárti fordulatot is megalapozni képes, provokatív akció kifulladt. A menekültek pedig, hogy, hogy nem, de el tudták hagyni a főváros, a lakosság tömegét tekintve inkább emberségesnek maradt Budapest területét.

Amiért ez eszembe jutott az MKKP említett plakátjáról az az, hogy a menekülteket jelenleg szintén duzzasztják a határzónában. Egyes hírek szerint kutyákkal és ököllel is „kezelve” a békés keresztény humanizmus ellen támadókat. Mert, már egy éve sem számított igazán békésen keresztény humanistának az, aki legalább egy menekültre ne uszított volna egy kutyát, és még egy gyermeket se tudott volna hasba taszajtani. Esetleg paprika-spayvel lefújni. Az eltelt egy év, tekintve a folyamatosan érkező menekülteket, és a határ-menti duzzasztást nem sokat változott. Leszámítva az olyan, a hatalom részéről a frusztrációt növelő akciókat, mint a segélyszervezetek korlátozása. A nagyszámú, folyamatosan frusztrált tömeg pedig valószínűleg könnyebben provokálhatónak tűnhet. Szinte csak egy szikrára várva, hogy az indulatok robbanjanak. Mely indulat-robbanás végső soron az októberi szavazás tekintetében szinte minden pénzt megérhet. Amit nem a kormány tagjainak és baráti körének kell megfizetni. Hanem azoknak, akiket ideológiai homokzsákként dob oda a hatalom. Annak igazolására, hogy micsoda banda az, aki ide érkezik.

Így egy végső szikracsóva nagy szolgálatot tenne annak igazolására, hogy milyen erőszakos az a menekült-tömeg, amelyet kerítések közé szorítanak, az őszi esőkben közeledtére is csak a létbizonytalanság az osztályrészük, és gyermekeik sorsa is csak a határzónában kóborlás lehet. Holott érdekes lenne látni azt is, hogy Orbán és kormánya milyen nyugodtan viselné az összezártságot. Az általuk felkarolt oligarchákkal. Egy egészen szűk börtönudvaron. Mely összezártság elleni védekezés részeként akár a menekülteket is felhasználhatják. Akár egy szinttel frusztráltabb tömeggel megismételtetve a Keleti pályaudvar környékén megvalósult korábbi rendezést. Mely akkor siralmas bukás volt. De esetleg idén nagyobb sikerrel járhat. S nem azzal, hogy hazugságon fogják az MKKP-t. Hanem azzal, hogy „lám megmondták, itt vannak az erőszakos menekültek”. Aztán a szavazás komédiája mögött leengedve a függönyt, jöhet a rendkívüli állapot. Felkészül: a választási irodánál, illetve a ligetvédőkön edző „Torna és Sportrészleg”.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése