Központos továbbképzést a tanároknak

Az iskolák ügyeit illetően Pukli István kormánypárti hűség-vallomásával sokan foglalkoztak, de a surranó-pálya alapjában véve más híreket is tartogat. Amelyek közül a pedagógusok továbbképzésének újdonságát már csak azért is figyeltem, mert használni biztosan nem árt a továbbképzés. No meg azért is, mert eléggé zavart eddig is, hogy a mozgalmárok úgy kerülik a tanárok alkalmasságának kérdését, mint az ördög a keresztet.

Holott az alkalmasság, a szinten tartás, és a továbbképzés elég közeli halmazai a pedagógus munkájának. Amennyiben egy szép reményekkel induló, személyiségében, kezdetben, talán kompetens tanár is lemaradhat a világtól, ha meggyőzi magát: ő az etalon, és a világ tükre. Úgyhogy egyáltalán nem árt az a továbbképzés. Amit, természetesen, egyáltalán nem mindegy, hogy kinek és hol tartanak. Meg az sem, hogy kik tartják. Mely utóbbi kört illetően egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az egyetemek elefántcsonttornyainak professzorai a legalkalmasabbak. Az gyakorló pedagógusnak ugyanis, szerintem aligha a szociológiai terepasztal mellett edződött és konferenciákon, jobbára a saját kollegák által, megtapsolt elméleti szakember tudja a napi túlélőkészlet legjavát nyújtani. Nem kizárt persze, csak nem biztos. Ahogy azt sem utasítom el, hogy szükséges az elméleti felkészültség. Csak azokon a konferenciákon, amelyeken előfordultam egy időben, sokkal inkább az „iskolák” versenye zajlott, mintsem egy konzisztens elméleti keret kialakítása.

Amely utóbbi már csak azért is nehéz lehetett volna, mert a pedagógusképzés iskoláit egyik-másik konferencián még csak nem is engedték össze egy szekcióba. A szünetek párbeszédei pedig a „Kérem a cukrot!” és „Köszönöm!” kategóriáiban zajlottak. A publikum előtt. Mit sem vonva le a háttérben zajló workshop-egyeztetések értékéből. De ezek közpedagógust segítő tevékenysége pont azon az értékskálán mérhető, mint a tavasz óta zajló nagy műhelymunka a köznek, a társadalomnak publikálható alternatív oktatáspolitikáé. Az a fránya pedagógus, akit tovább kellene képezni pedig még képes lenne nem az iskolateremtő nagy szakmai öreg kedvenc kérdését feltenni. Hanem valami egészen mást. S akkor ott állna a professzor megfürödve. A saját levében. Miközben persze a továbbképzések könnyedén átcsúszhatnának az iskolák közti presztízsharc kiterjesztésének terepére. Amivel pedig a továbbképzendő pedagógus törölheti ki. Ha előbb kinyomtatja, és kellően meggyűrögeti.

Ebből a szempontból a pedagógus továbbképzéseket kevés helyre beszorítani marhaságnak tűnik. Különösen akkor, ha azt az elméleti műhelymunka ketreceibe szorítják. Lehetőleg úgy, hogy érvényesüljön a párt és a kormány központi direktívája. Amit kevés helyre elosztott képzéseknél kétségtelenül olcsóbban lehet ellenőrizni, mintha számos képző helyre kellene odatelepíteni a hűség füleit és szemeit. Így aztán cseppet sem meglepő az a legutóbb felröppent hír, hogy központosítási szándék motoz a pedagógusok továbbképzését illetően (is). A HVG ismertetése alapján ingyenessé válik a továbbképzés. Ami abból a szempontból biztosan jó, hogy a híresen agyonfizetett vidéki pedagógusok számára is elérhetővé válik. Másrészt viszont az ingyenes ajándékok olykor rohadt sokba kerülnek hosszú távon. Mert amikor fizet az ember, akkor hajlamos minőséget, hatékonyságot elvárni. Amit, úgymond állami ajándékként kap, sokszor elmulaszt. Miközben persze az sincs ingyen, csak mindenki fizeti. De alulról jövő minőségi elvárások nyomán kevesebb kritika fogja érni. Ami a visszacsatolásokat lazává, a továbbképzést túlélni való napokká, a minőséget silánnyá teheti.

Mert különben a hírek szerint napokról lenne szó. A HVG-ben is hivatkozott Magyar Hírlapos szöveg szerint is. Mely, interjú gyanánt Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora részéről hangzott el. Aki szerint a tervezett átalakítás annyira nagyszerű, hogy ihajj. Meg csuhajj. Meg az állam is tervezni tudja a költségeit. Éljen! Tapsot neki! Meg hogy az egyetemeken a legjobb ez az egész. S elég lesz hat központ. Mert annál jobb nem is lehet. Mondjuk érdekelt volna a rektor úr véleménye akkor, ha az egykori Ho Si Minh Főiskola megmarad főiskolának, és nem avatják júliusban egytemmé. Vajon akkor is az egyetemeken látná szívesen a továbbképzéseket? S akkor is, ha az egri egyetem kimarad a képzési központok sorából? Még csak rosszindulat sem kell ahhoz a féltetelezéshez, hogy ezen paraméterek erősen átdimenzionálták volna Liptai rektor úr személyes véleményét a kérdésben. A köznek közreadottat persze nem biztos. Mert főiskolai rektornak is jobb lenni, mint közmunkásnak.

Közben bocsánat, hogy a képzési időtartamok után elkalandoztam. Szóval! Az interjú szerint egy „tanárnak évente körülbelül négy-öt napot kellene a saját maga fejlesztésére fordítania, tanulnia”. Amire igaz a másik kitétel is, hogy erre „nem lehet azt mondani, hogy sok”. Azt viszont igen, hogy kevés. Elképzelem, amint egy informatika tanár évente durván egy hetet ismerkedik az új technológiákkal. Majd bemegy az órákra és elmeséli a Windows 95 mindennapi, és nem múzeumi, használatát a diákok nagy örömére. Mert az borítékolható, hogy könnyezve röhögnék ki a szegény tanárt. Persze, ha az egyéb minisztériumi leiratok, KLIK-ötletek, és papírmunkák halmai alatt a pedagógusnak csak ennyi időt hagynak az önképzésre annak is meg lehet a maga előnye. Egyre több félszemű király lehet a közigazgatásban.

Andrew_s