Kockakövek a puccs mozaikjában

Hosszú menetelés. Bármi áron.
Orbánia dicsőségére.
Forrás: 24.hu

A menekültkérdéssel kapcsolatban a hírek dömpingjének tűnő helyzettel kell megbirkóznia annak, aki percre kész akarna lenni. Azt nyugodtan fel is adhatjuk. De talán elég címszavakban ismerni az eseményeket, hogy kiadják egy olyan mozaik rajzolatát, amely már semmibe vezető a vonatok megindításával felsejlett.

Egy olyan régi mozaik ködlik elő, amely vörös alapon fehér körben ábrázolt valamit, ami az egész emberiség emberségét megalázta. S amely rajzolat csak annyiban látszik eltérni a jelenlegitől, hogy a magyar hatalmi manipuláció a kifacsart szvasztikát a zászlóról ismert címerpajzzsal cseréli le. A szellemiséget alig módosítva. Akár a semmibe, a kiszolgáltatottságba vivő vonatok zakatolásra tapsoltatva magának. A szélsőségesekkel, a rasszistákkal, az idegeneket zsigerből megvetőkkel, a tudatlanságukat üvöltő csendőrpertuval leplezőkkel. Azokkal, akik örülni tudnak mások halálának, és megvetnek mindenkit. Talán még saját magukat is. Sőt! Talán saját magukat leginkább. Ezért kell a csürhe tömege. A tömegben összekacsintó „ugye hogy jól tettük, hogy megvertük” cinkossága. A kívülről jövő igazolás. Mert odabent csak az embertelen sötétség üvöltésének visszhangja kong. A fejükben, a személyiségükben, az álnok kivagyiságukban.

Mint azoknak az ultráknak, akik nagyon bátran, tömegben mentek provokálni a menekülteket. Azok, vagy azok szellemi utódai, akik annak idején a TV-székház bátor felgyújtásában is részt vettek. Most petárdákat hajigáltak. Bízva abban, hogy a belügyi erők védelmet adnak. Nem a menekülteknek, hanem nekik. Arra az esetre, ha néhány olyan, a háborútól, és a magyar hatóságtól frusztrált menekült, akinek a petárda a gyermekét, asszonyát sodorta veszélybe, ijesztette meg, anatómiai tanulmányokat kezdene folytatni. Alaposabban, némi szétszedési művelettel okulva azon a téren, hogy az ultrákat miként rakta össze a természet. De a petárdás söpredéknek nem kellett csalódni. A rendőrség tette a dolgát meggátolta a komolyabb összetűzést. Egy darabig. Gyakorlatilag emberfeletti teljesítményekre is képesen egy olyan kormányzat árnyékában, amely a véres összetűzésekben lehet érdekelt. Ha a rendpárti, rendkívüli állapotban gondolkodó forgatókönyvet vennénk alapul.

Nem feledve, hogy a rendőrség, sokszor akkor is kénytelen fellépni, ha a menekültek szegik meg a játékszabályokat. Amit akkor is el kell fogadni, ha a frusztrált tömeg reakciójával előre számolni lehetett. Például, Röszkénél, ahol a menekültek engedély nélküli táborelhagyását végül a tömegoszlatás eszköztárának bevetésével gátolták meg, verték vissza. A közvetlen felelősség a kialakult helyzetért aligha a rendőrségé, vagy azé a rendőré, aki ott teljesít szolgálatot. Az persze más kérdés, hogy miért alakított ki a hatalom olyan helyzetet, ami kiszámíthatóan vezethetett a kialakult helyzetért. S persze nem árt emlékezni arra, hogy annak idején milyen hangosan üvöltöttek a mostani hatalom sakáljai a várost gyújtogató csőcselék elleni hatósági fellépés kapcsán. De ugyebár a hely meghatározza a tudatot. Az akkori sakálkórus ma a menekültek áldozatán hízva felejt. Csak hatalmat szerezni nem fog felejteni. Ha kell a tömegek megfélemlítése árán sem.

De a menekülteknek kialakított internálótáborok önkéntes elhagyóin kívül arra is számítani lehetett, hogy a Budapesten csapdába ejtettek, és átejtettek szintén besokalnak idővel. Ami be is következett. Tömegek vágtak neki gyalog a Bécs felé vezető országútnak. Asszonnyal, kicsi gyermekkel, sérülten, és legyengülten is. Mert elfogyott a bizalom. Azzal a kormányzattal szemben, mely vegzál, packáz, megaláz, összezsúfol, dehumanizál, kigúnyol, és átver mindenkit, aki csak egy kicsit is kiszolgáltatott helyzetben van. A menekültek, részben az osztrák civilek mentőakcióiról szóló hírek hatására is, nekivágtak az országútnak. Annak ellenére, hogy az osztrák kormányzat állásfoglalása a menekülthelyzettel kapcsolatban nem biztosan egyértelmű Az azonban világos, hogy egyértelműen nem kriminalizálja annyira a menekülteket segítőket, amennyire a magyar hatóság. Amennyire a magyar hatóság kiáltja ki a „zsidóbújtatók” egykori büntetésének mintájára a „migránsmentés” büntetendő cselekedetnek. Erdő Péter hangzatos támogatásával.

S aki azt hinné, hogy a történetnek itt a vége és fusson, aki bír, és képes, az téved. Nem az utóbbiban. Mert szinte biztos, hogy Orbánia jelenleg tartó gazdasági exodus-át hamarosan egy politikai is követi. Majd akkor, amikor jön a szomszédok feljelentésének, az ajtók éjszakai berúgásának sorozata. Amelyhez a törvényi keretet már jórészt megalkotta a kormányzat. Addig a menekülteken „gyakorol” a hatalom. Szintet lépve a szomszédok zsarolásában, a menekültek provokálásában is. Lázár János ugyanis azt bejelentette, hogy kegyesen Hegyeshalomig buszoztatják a menekülteket, de tudhatóan nem jelent ez többet, mint ennyit. Nem jelenti a belépés lehetőségét Ausztriába. Csak egy menekülttáborba való átzsuppolást, átzsúfolást. Talán éppen arra számítva, hogy a határ felé elindulók majd csak okot adnak a hathatós belügyi, katonai fellépésre. Mely fellépésbe kapaszkodva Orbán, vagy más felléphet egy magasabb hordóra.

S talán Pintér Sándor szabadsága sem véletlenül esik éppen a krízishelyzetre. Aki nincs folyamatosan szem előtt, az bárhova bevonulhat fehér lovon. Magához ragadva a rend jegyében a teljes hatalmat. Vagy királycsinálóként fellépve.

Andrew_s