Nyelvet az iskolába

Az idegen nyelvek tanulása fontos. Számos előnnyel jár. Többek között azzal is, hogy egyszerűbbé teszi a más országokban való munkavállalást. De ettől függetlenül sem árt megismerni egy más nép gondolkodásmódját. Ezért aligha kell bántani azt, aki az iskolai nyelvtanulást akarja ösztönözni. Még Rétvári Bencét sem.

Az államtitkár ugyanis egy parlamenti kérdésre válaszolta azt, hogy márpedig az iskolai nyelvtanulást ösztönözni fogják. S ezzel nincs is semmi baj. Az kicsit furcsa, hogy az eddigi eredmények kapcsán az angol nyelvű érettségit tevők számával háborúzik a kiadott közleményben, de ez van. Valamivel elvégre mérni kell, hogy a kormány annyira, de annyira jól teljesít. Még akkor is, ha az ilyen számháborúkról az egykori tervfelajánlások jutnak inkább az eszembe. Meg a nyelvvizsgák. Amelyekkel kapcsolatban nem egyszer volt olyan érzésem, hogy erősen szubjektívek. Különösen az olyan városi legendák alapján, hogy külföldön szerzett iskolai végzettséggel rendelkezőket simán megbuktattak a „Rigóban”. Miközben ültem bent olyan nyelvvizsgán, ahol a vizsgázó intonációját, angol kiejtését olyan palócos akcentussal beszélő nyelvtanár bírálta, akin talán sírva kacagott volna a londoni peremvidék. Ha érdekli őket. Mármint az egykori nyelvvizsgákon fetisizált nyelvtan és szószedett-ismeret.

De mára egészen biztosan másként mehetnek a nyelvvizsgák. Talán már olyan érzése sincs senkinek, hogy azért buktatják meg, mert tudhatóan ott lesz legközelebb is. Mert kénytelen ott lenni, és ismét kicsengetni a vizsgadíjat. Valamint egészen biztosan másként tanítják az idegen nyelveket, mint annak idején. Akkor, amikor az orosz volt a kötelezően tudni való idegen nyelv. Amely nyelvet különben akkor is érdemes lett volna megtanulni. Ám igen megbízható tantervek mentén utáltatták meg sokakkal. Szinte mindenkivel, akit nem kötött le a „Vörös tér” elragozása ezer módon oroszul. Ugyanakkor jártam olyan külön-oroszra, amit egy ide házasodott tanárnő tartott. Akinek a fia nagyjából velünk egy korú volt. S aki pontosan tudta, hogy „Hagymácska” kalandjai sokkal inkább felkeltik az érdeklődést, mint Lenin elvtárs életrajza. De mára a nyelvkönyvek is megváltoztak. Nem Lenin elvtársról van szó bennük.

Azonban nem szeretnék kellő ismeretek nélkül véleményt mondani napjaink nyelvkönyveiről. Amit a felnőtt-oktatás terén elém sodort az angolórák sora, azokról tudom: a büdös életben nem tanultam volna meg belőlük angolul. Miközben az órákon továbbra is teszteket töltögettünk, és nyelvtani fejtörőkkel múlattuk az időt. Megannyi igeidővel. Amiből a való világban persze nem igazán használnak ki minden árnyalatot, és sokkal inkább értékelik a helyzetmegoldó kommunikációt, mint az akcentustól mentes megmukkanást. Ellenben az az érzésem, hogy nyelvtanfolyamok vagy azért koncentrálnak az említettekre, mert a nyelvvizsgák jelenleg is teszt-orientáltak, vagy azért, mert a tanárok erre szocializálódtak. Azért persze a tesztekre koncentráló oktatás kitalálóit szívesen elvinném egy londoni bevásárlóközpontba. Azzal, hogy próbálják ki a tesztjeiket az ott élőkön. Aztán próbáljanak meg olyan kuncsaftokat keresni a tömegben, akik nyelvtani tesztekkel a kezükben rohangálnak a pultok között.

De azért persze elfogadom, hogy a jelen nyelvóráiról sincsenek mindenben napra kész ismereteim. Így azt az állítást is elfogadom, hogy csupa tökéletes nyelvtanár tartja a jobbnál jobb tankönyvekből a tökéletes órákat. Amelyeket szépen besuvasztanak a tantervbe, és éppen úgy kötelezővé tesznek, mint annak idején az oroszt. Mely megoldás szinte biztosan sok hívet toboroz a diákság körében. Nagyjából a kötelező olvasmányoknak kijáró népszerűséget. Hacsak a tanár nem vetemedik arra, hogy Harry Potter történeteit olvastassa eredetiben. Vagy akár személyre szabottan azt, amit a diák szeretne.

Bár, felnövekedve kicsit a diák valószínűleg úgyis rájön egy idő után a nagy megoldásra. A nyelvórákat túl kell élni. Aztán a gyakorlatban nyugodtan elmehet egy angol nyelvű állásinterjúra úgy, hogy nem tökéletes a nyelvtani ismerete, és nem tudja a szótárakat kívülről. Mert még Londonban is inkább díjazzák azt, ha megérti, amit szeretnének tőle, és megértik, amit ő szeretne, mint azt, ha kiváló tesztkitöltő, nyelvész, de sík hülye a mindennapokhoz. Amelyhez azért szintén szükség van nyelvtudásra. Tehát, erősen pártolom a nyelvtanítást. Reménykedve abban, hogy az másként zajlik, mint amelynek tapasztalatával megvert a hazai iskolarendszer annak idején.

Andrew_s