2016. szeptember 10., szombat

Arccal a Nemzeti Besúgás Rendszere felé

Az Uber után az állam a telekocsizást szemelte ki. Elvégre valamivel garantálni kell az államilag kedvezményezett taxisok lelki nyugalmát. Azonban ez így mégsem a teljes kép. Még a környezetvédelmi és egyéb szempontok mentén sem. A telekocsizás ellenőrzése egy másik vetülettel is bírhat. A Nemzeti Besúgás Rendszerének kialakítása jegyében.

Mely rendszerépítés nem egészen új. Már három évvel ezelőtt is mondtak fel úgy tanároknak, hogy az ok a nem teljesen átszellemült ábrázat volt. Ami azt is jelenti, hogy az iskolai rendezvényen volt olyan, aki szükségesnek érezte a másik megfigyelését. Majd besúgását. Az pedig, hogy a sajtó egyik munkatársát az ÁVH módszertanát idézve szerették volna beszervezni, szinte csak tegnap volt. A kettő között pedig akár teljes ív is kirajzolható. A pedagógusok kölcsönös értékelésétől az Uber az adóhatóság ismerten gerinctelen, nem egyszer szándékosan provokatív ügynökeinek, bocsánat, munkatársainak fellépéséig elég széles ívet húz maga után a szociológiai rombolás rakétája. Nem interkontinentálisan, hanem lokálisan. Nem ballisztikusan, de olykor mégis halálosan.

A történelem ugyanis nem szűkölködik öngyilkosságba kergetett szereplőkben. A munkatársi, közösségi, környezeti körök szétzúzása ugyanis nem egy esetben a személyiség szinte teljes széteséséhez vezethet. Ami ellen sokszor az egyik legbiztosabb menekülésnek látszik a kimenekülés a helyzetből. Mikor merre. Ha lehet, másik munkahelyre, ha lehet másik országba. Ha egyik sem, akkor olykor egy másik létsíkra. Mert nem mindenkinek állnak rendelkezésére kormányzati pszichiáterek, és vele a titkolt leletek. De ez nyilvánvalóan csak következmény. Annak a következménye, amikor visszaépül az a rendszer, hogy ember embernek nem farkasa, hanem potenciális besúgója, feljelentője, megfigyelője lesz. S amely rendszerrel kapcsolatban nem árt megjegyezni azt, hogy sosem jöhetett volna létre, ha nincs egy kritikus tömegtámogatása. Miközben persze tudjuk: a besúgói hálózat pont azt szolgálja, hogy az egyszer megszerzett hatalmat ne lehessen alulról, és hatékonyan kikezdeni.

A cél ugyanis aligha kizárólag az adóbevételek növelése. Még akkor sem, ha az van a zászlón. A nemzeti bizalmatlanság rendszerének kialakítása sokkal lényegesebb. Ha ugyanis már a kocsmába betérő törzsvendégbe sem lehet többet megbízni, akkor a suttogó ellenzékiség is lassan, de biztosan kihal. A hatalmi receptúra elvárásai szerint. Noha tudjuk, ez nem teljesen szokott teljesülni. De azért az bekövetkezik, hogy a társadalom olyan erősen atomizálódik, ami szinte kizárttá teszi, békés körülmények között, a hatalom elleni összefogás kialakulását. Amihez kell még pár olyan civil vezető, akik képesek az országos csalódás légkörét kialakítani, és többet már mozgalmi célok érdekében sem lehet embereket összefogni. Valójában ezért, és nem kizárólag a szakmaiatlanságért kormánypárti gesztus az, amit a gőztenger önkijelölt vezérei elkövettek a pedagógusok rovására. Elvéve az egyik, ha nem az utolsó, reményét annak, hogy érdemben képes egy alulról jövő békés mozgalom bármit is változtatni. Gyakorlatilag azt a szavazást hagyva meg, ahol „flaszterből” lesznek a szavazócédulák. S ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy most sokan felfedezték a korábban is ismert tényt: sem Pilznek, sem Puklinak nem volt soha szándékában kormányt váltani. Ám ennek mára nincs sok jelentősége. A szerepüket ellátták. Növelték a fásultságot és csökkentették a kohéziót.

A hatalom szempontjából ennyi bőven elég. Szemeket alkotva abban a láncban, hogy lehetőség szerint ne legyen magas a közösségi szolidaritás és a kölcsönös bizalom indexe. S itt kapcsolódnék vissza a telekocsikhoz. Nem azért, mintha l’art pour l’art mozgalmárokat, és a kormányt is ne vihetnék igencsak messze. Azonban világos: a telekocsi, miként az Uber is, alapvetően a bizalomra épül. Arra a bizalomra, hogy a sofőr megbízik az utasában, és az utas is megbízik a fuvart vállaló sofőrben. A két említett autós szolgáltatás esetében az Uber egy taxi-szerű szolgáltatást, míg a telekocsi egyfajta „hulladékhasznosítást” jelent. Az amúgy is megfizetendő utazási költségbe való beszállás ígéretével. Nem kis részben azzal is gazdaságossá téve az utat, hogy az autós közlekedést olcsóbbá teszi az állami vasutak, de akár a tömegközlökdösődés igénybe vételénél is.

De! Amikor a kormány a telekocsit akarja megfingatni, akkor ez azt is jelenti, hogy olyan ellenőröket kell toboroznia, akik hajlandók maximálisan visszaélni a mások bizalmával. Az ilyen ellenőr tehát alapvetően az a típus, aki a saját anyját is eladná egy bélásért. Ha bélás még lenne. Miközben persze elég az is, ha sikerül elhíresztelni az ilyen moráldeficites adóügyi alkalmazottak nagy számának a létét. Nincs is rájuk szükség ahhoz, hogy a telekocsis fuvart felajánló ne bízzon meg esetleg a szomszédjában sem. Ne vegye fel akkor sem, ha előtte döglik meg.

A Nemzeti Besúgás Rendszerének egyre nagyobb dicsőségére.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook