Alaptörvényünneplési szimbólika

Megünneplik az Alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulóját. Ez kérem nagy esemény, és nagyon helyesen teszi a kormányzat, hogy megünnepli. Igazi szimbolikus, már-már krónikus, izé krónikás esemény. A kólikás, szóval majdnem krónikus esemény egészen más. Maradjunk a szimbólumnál.

Mert az Alaptörvény kérem szimbólum. Ha még emlékszünk az eredeti felhajtásra, akkor tudjuk, akkor tájt intézkedtek arról, hogy az ország neve egy felhajtottabb papírra is kiférjen. Mert a „Magyarország” mégis rövidebb, mint a „Magyar köztársaság”. Annyira, hogy még egy fociöltöző ziháló magányában is könnyedén kimondható. meg különben is: csak zavaró az államformára való céltalan utalgatás. Elvégre az utalgatáshoz igazodni nem akart a regnáló kormány. S ezt a tervét egyre nagyobb vehemenciával igyekszik be is tartani. Amúgy gránitba vésve. Ezt a tervet. Mert magát az Alaptörvényt már annyiszor módosították, hogy tiszta macera lenne a közmunkásoknak állandóan újra faragni. Viszont legalább nem kell Alkotmánynak hívni. Ami azért is jobb, mert még veszélye sem áll fenn, hogy a végén valaki alkotmányos monarchiának titulálja majd az ország államformáját. Akkor, ha a korona elgurulna Felcsútra.

De alaptörvényi szimbólumnak mégis ott van az az előlebbenő kép: Schmitt Pál aláírja az Alaptörvényt. Ha volt némi szerencséje, akkor a saját tollával írta alá, és valóban az Alaptörvényt. Mert különben tudjuk: Schmitt Pál éppen abba bukott bele, hogy más tollával, és kéziratával szeretett dicsekedni. Meg doktoriért folyamodni. Szinte várom, hogy mikor derül ki: a magyar alaptörvényt tulajdonképpen valami közép-afrikai bolhapiacon talált, a gyarmatbirodalomból ottmaradt, és a diktatúrák alapvetését tárgyaló missziós dolgozatról másolták. Azaz plagizálták. Mint az akkori köztársasági elnök a doktoriját. Azaz lopták. Mint annyi mást azóta. Illetve! Dehogy lopták! Amire törvény van, az nem lehet lopás. Az törvényes megszerzés. Még akkor is, ha a törvényt a megszerző írja hozzá. Esetleg a haverjai.

S akkor még nem is szóltunk a Kerényi vudubajnok rendelte különleges illusztrációkról. Amelyek egy része szóra sem érdemes. Míg mások nagyon is beszédesek. Mint a Nagy Imre temetését figyelő kaméleon. Jól szimbolizálva azt a világ életében felelősség-pániktól gyötört ifjú nagyotmondót, aki igen nagy utat tett meg élete során. Míg átkaméleonkodta magát a KISZ vonzásából, a liberalizmuson át, a keresztény-konzervatív kurzus-diktatúráig.

Úgyhogy tessék is ünnepelni. Van mit! Van mit?

Andrew_s