2016. február 21., vasárnap

Birodalmak és demokráciák

Bár a zuglói iskolaigazgató kapcsán merült fel egy virtuális vitában, azért lehet, hogy megér egy kis töprengést a demokrácia, mint olyan is. Nem azért, mert a jelek szerint iskolaigazgató is lehet valaki úgy, hogy igen komoly fogalmi zavarai vannak. Sokkal inkább azért, mert a hétköznapokban nem egy esetben szitokszóként kezelnek olyan fogalmakat, amelyek alapvetően korántsem azok.

Jól mutatja különben az utóbbit, hogy a fából vaskarikaként definiált „illiberalizmus” hívei, a liberalizmust felkent ellenségei azonnal ki kérik maguknak az ötletet, ha elveik fenntartásával, de csatornatisztításra szeretnénk kötelezni őket. Rögtön megtalálják az emberi jogaikat. Valami ilyesmi a helyzet a demokráciával is. Maradva a hétköznapok szintjein, sokan azonnal lánglelkű antidemokratává válnak, amikor a saját törekvéseik keresztülhajszolásához egy antidemokratikus környezet kedvezőbb. De abban a pillanatban lelkes demokratákként születnek újjá, ha a helyzet változásával nekik kellene a hierarchia aljára kuporodniuk. A hierarchikus „kényszer” kapcsán, korábban, olyasmiről írtam, hogy a birodalmasodás egy, az emberi társadalmakra jobbára jellemző fejlődési folyamat. A birodalmasodás és a demokrácia látszólag ellentmond egymásnak, miközben a történelem során egyfajta „váltógazdálkodást” látunk.

Valószínűleg nem véletlenül. Mert minden, az emberek közt különbséget tevő rendszer alapkérdése, hogy a születési véletlen mennyire jogosít fel bárkit is arra, hogy bárki más fölé helyezze önmagát. Ez a kérdés még olyan helyzetben is felmerülhet persze, amelyet a demokratikus berendezkedés csúcsának tart a közbeszéd. A teljesség igénye, és különösen az akadémiai fogalomkörök kiterjedt világának belakása nélkül, az egyik tipikus példa a sokat emlegetett „athéni demokrácia”. Amelyről a demokráciát elutasítók azt szokták megemlíteni, hogy demokráciának emlegetni az ókori Athént alig több, mint olcsó populizmus. Kritikaként szokták megemlíteni, és joggal, hogy akkor és ott az a demokrácia leginkább a középkorú, szabad férfiak „demokráciája” volt. Ugyanakkor abban az értelemben mégis demokrácia, hogy számos környező városállamtól eltérően, a hierarchikusan kiválasztott csúcsvezetőnél, és közvetlen környezeténél jóval szélesebb rétegeket vont be a döntéshozásba. Mindazokat, akit akkor a nép döntésképes tagjának tekintettek. S alighanem ez az, ami a demokráciák megítélésénél a helyzet kulcsát adhatja.

Kiegészítve azzal, hogy a „demokrácia” nem egy világtól elvont, abszolút és absztrakt fogalom. Sokkal inkább egy adott társadalmi környezettel dinamikusan fejlődő hatalomgyakorlási módszertan. A hétköznapok gyakorlatában mindenképpen. Nagyjából lefedve azt, hogy a lehetőségekhez, és a társadalmi állapothoz képest a lehető legszélesebb réteg vegyen részt a hatalom gyakorlásában. De legalább a hatalomgyakorlás keretrendszerének kialakításában, a hatalmat gyakorlók kiválasztásában. Annyiban nem ellentmondva a birodalmasodás kapcsán írtaknak, hogy a demokráciák kialakulását ugyanúgy kikényszerítheti a társadalmak önfejlődése, ahogy a birodalmakét. Aligha véletlen tehát, hogy a történelem nem egyszer produkálta az átmeneti konstrukciók sorát.

A birodalmak kapcsán említettem, hogy a közösség számára az éppen rendelkezésre álló erőforrások hatékony, szervezett kihasználásában igen hatékony lehet egy centrális vezetés. Kielégítve az absztrakt alfa-szereplő iránti horda-igényt is. Ugyanakkor komoly gondok alakulhatnak ki akkor, ha a rendelkezésre álló erőforrások megcsappannak. Ebben az esetben sokkal lényegesebbé válhat a természeti jellegű erőforrások hatékony felhasználása mellett az emberi erőforrások hatékony felhasználása. Nem abban a naturális értelemben, mint például a rabszolgák esetében, hanem az emberi szellem, az alkotókészség, a tudás, az egyes emberek gondolatiságában rejlő erőforrások értelmében. Általában, a motiváció az, ami sokkal magasabb szintű akkor, ha valaki magáénak is érezheti a döntést, a cselekvés irányának a meghatározását, mint akkor, ha korbáccsal kergetik, hajszolják.

Amikor tehát a birodalmi, alapvetően autoriter jellegű, az adott erőforrások kihasználásában hatékony birodalom alól elfogy az erőforrás, akkor a gyengül a személyekre telepedő szorítás is. Hosszú távon akkor is, ha rövid, és itt történelmileg rövid, távra gondolva erőszakkal, kivételezett rétegek kialakításával, társadalmi zsarolással, az elégedetlenkedők „exportjával” fenntartható a hierarchia egyre üresebb váza. A szorítás gyengülése azt is jelenti, hogy az új gondolatok publikálhatóbbak, a szélesebb döntéshozatali réteg több alternatívát is képes feldobni, azok közül egyszerűbb kiválasztani azt, ami egy újabb szintre emeli a társadalmat. Fejlődéshatékonyságilag tehát a demokrácia hatékonyabb lehet, mint a birodalom. Nem véletlen talán, hogy a legtöbb előremutató gondolat, technológia, ötlet, tendencia azokból a korszakokból, azokból az iskolákból, műhelyekből származtatható, ahol szélesedett a döntéshozatal, a helyi társadalmi mozgások bázisa. Akár csak lokálisan, de megtörve az autoriter hierarchiát. Aztán, nem egyszer az is bekövetkezett, hogy az új technológiák, elvek kihasználása köré újraépül az ebben hatékonyabb „birodalomszerű” vezetés.

A teljes szöveg keretének érdekében mivel lehetne mindezt lezárni? Talán azzal, hogy nem véletlenül volt gyakorlatilag halálra ítélve a herbartianus iskola. Az erősen hierarchikus oktatás ugyanis legfeljebb egy statikus birodalom statikus kiszolgálóit képes kinevelni. A statikus állandóság azonban pangáshoz, és végül bukáshoz vezet. Történelmileg mindenképpen. Jól mutatja ezt a történelem során megfeneklett, bezáródott és mára csak romvárosairól ismert birodalmak sora.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Akkor mi most egy archaikus időszakot élünk? De mi van ha a végére társadalmunk fizikailag kiüresedik ,és csak az illiberális autoriter horda marad?

    VálaszTörlés
  2. Akkor a magyar társadalom eltűnik, mint az egyiptomi a napkultuszos főváros-költöztetés utáni hanyatlás végén. Piramisok helyett stadionokkal.

    VálaszTörlés

Comments on Facebook