2016. február 24., szerda

Orbán, a szavazatot lejmoló analfabéta

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Miután népünk bölcs vezére kiállt az Európai keresztutak sarkára, hosszasan magyarázták, hogy Orbán tulajdonképpen nem is akkora pol-kurva, mint amilyennek elsőre látszik. A nagy szájkarate végén pedig nagy bejelentést tett: népszavazás lesz kvótaügyben. Akárki meglássa. Amely bejelentés nagyjából beleillik abba a cselekvési körbe, ami a felköpés-aláállás ciklusát jellemzi.

Mert azért nem szabad elfeledkezni arról, hogy menekültügyben Orbán már plakátozott, konzultált, és legutóbb aláírásokat gyűjtött. Az utóbbit éppen a menekült-kvóta kapcsán. S persze Kósa nem is olyan régen örömködött azon, hogy már kétmillió aláírást gyűjtöttek. Ami különben, ha belegondol valaki a szavazóképes lakóság számába, nagyjából annyi, mint Rátkai kétmilliós bejelentése az egykori Kossuth téri öntömjénezés esetén. A politikai gyávaság szobormodellje valószínűleg pontosan ugyanezt mérlegelhette, amikor a népszavazást bejelentette a menekültügyi kvóta kapcsán. A kétmillió aláíró, mint mackósajtban a brummogás. Ámde! Egy népszavazás esetén Orbán számíthat azokra a hívekre, akik ugyan még nagyjából emberek maradtak, de a jelenlegi ellenzék alternatív programoktól igencsak önmegtartóztató pártjait sem kedvelik. Azokra a Fidesz-szavazókra, akik elég emberek annyira, hogy a menekültek elutasítását is elutasítják, de politikailag a jelenlegi ellenzéket is.

Miközben persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a népszavazás sikere Orbán személyes sikerévé konvertálható. Felmentve annak a következménye alól, hogy pont annyira figyelt az általa aláírtak tartalmára, mint egy analfabéta suszterinas. Illetve alighanem kevésbé. Az utóbbi, ismerve saját korlátait, valószínűleg megkérné egy ismerősét. De Orbán Viktor, aki a saját szemében szinte biztosan a haza bölcse, világ minden kincséért nem árulta volna el, hogy szövegértelmezési problémái vannak. Így Brüsszelben aláírt, Kovács itt magyarázkodott. S most a népszavazással megkísérelheti az előre menekülést. Az pedig, hogy az esetleg kizárólag párt-alapon döntő Fidesz-bázist egy mozdulattal öltözteti be egy-egy barna ingbe, és húz rájuk piros-narancs vagy akármi más mintájú karszalagot, rohadtul nem érdekli. Mert, a beszűkült eseményhorizonttal bírók szokása szerint egyelőre a pillanatnyi hatalmi hídon akar átvergődni. Az említett szavazók pont annyira érdeklik, mint az ország jövője: semennyire.

Alkalmasint egyetlen kérdést aktualizálva: „Miért köz-lelettelen Orbán?” Ráirányítva a kérdéssel kapcsolatban arra is a figyelmet, hogy a magukat ellenzékinek beállító pártok, média-munkások miért is hagyják a kérdést megválaszolatlanul. Jó ideje. Talán abból az igen téves pontból kiindulva, hogy nem hálás dolog valaki egészségi állapotával nyilvánosan foglalkozni. Ami igaz is, amíg az illető kezében nincs hatalom, és nem egy ország jövője a tét. Alkalmasint a Fidesz-szavazóké is. Márpedig Orbán Viktor nem magánemberként, hanem miniszterelnökként játssza a dicstelen hatalommániás vezér szerepét. Miniszterelnökként, és nem egy színházi önképzőkör ripacsaként. Ahonnan egy ilyen teljesítménnyel, alighanem, széles ívben vágnák ki.

Ugyanakkor a népszavazási bejelentés több járulékos hatással is bír. Az ellenzék, ha túlságosan rámozdul, tényleg párt-szimpátia alapú szavazássá teheti. Ahelyett, hogy az emberek pártsemlegesen mérlegelhetnék: Az unióból való kiiratkozás végletesen hátraveti az országot. Valahova a Távol-Keletre. Márpedig azzal, hogy az egykori Együtt-PM-MSZP szavazásbuktató szövetség Szigetvárija már most, elkapkodva, és a „kisembereknek” is kommunikálható minden alternatív felmutatása nélkül igyekszik tüntetést gründolni, pont ennek a pártsemleges mérlegelésnek feszül keresztbe. Remélem, hogy kap egy kormányposztot 2018 után valahol. Ne dolgozzon hiába a kormány javára.

De a járulékos kormány-haszon ennél közvetlenebb abban, hogy az oktatáspolitikáról, a gazdasági exodusról, a Fidesz-képviselők büntetőügyi érintettségeiről is elviszi a kommunikációt. Olyan irányba, ahol bizton számíthat az emberek akár csak látens xenofóbiájára, és minden gárda-utód, az ultrák, és egyebek akár tevőleges támogatására is. Szavaztatás helyett akár savaztatásban is részt véve. Mert a székház-tünti óta tudjuk: igény volna rá a Fidesz-hívek egy részénél.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook