Válasz Nahalka Istvánnak

Sajnos a blogger-motor terjedelmi, technikai korlátai miatt nem tudtam Nahalka István hozzászólása alá betenni a választ. Így mind tőle, mind az erre tévedő olvasóktól is elnézést kérek, amiért külön bejegyzésben válaszolok a korábbi íráshoz fűzött megjegyzésekre. Amelyekért egyébként, minden cinikus gunyorosságuk ellenére, köszönettel tartozom. Ha másért nem, akkor azért, mert sok mindenre rávilágít. A saját fogalmazásom korlátaira éppen úgy, mint a sok éves helyben-járásra.

Tehát, jöjjön a válasz, melyhez a teljes hozzászólás elolvasható, tehát itt vállaltan kiragadások lesznek csupán:

„Nem vindikálok magamnak stílust, mert azt nem lehet (jogot szoktak, de mindegy is). Sok mindent szedek, de ezt most nem fogom felsorolni. Ja! És jól vagyok. Viszont szeretnék kitérni erre a bizonyos 5 pontra. A szerző elvárt volna pár dolgot, szíve joga. Nyilván ezek kritikát jelentenek.”

Speciel lehet vindikálni jogot egyfajta stílusra, de ezen nem veszünk össze. A porokon sem. A szakmai megítélésen sem. S még azt a jogot is vindikálom magamnak, hogy esetleg cikk-cakkban válaszoljak. Legelőször leszögezve, hogy amikor személyes elvárásról írtam, akkor az, reményeim szerint, azt jelenti, ami: elvárásokat. Amelyek teljesülése esetén a személyes véleményem szerint számomra tisztább lenne több ponton a kép. Amennyiben a hozzászóló úgy érti, hogy ezek az elvárások nem teljesültek mostanáig, akkor természetesen kritikát is jelentenek.

„A 2. pont szerint a tüntetés előtt egyeztetéssel kialakított valós programot kellett volna hirdetni (elvárta volna a szerzö). De könyörgöm! Mióta való egy tüntetésre program, még ha valós is? ...”

Igazán kedves ez a „Mióta való egy tüntetésre program, még ha valós is?” megközelítés. Miért kedves? Mert van valami bája, ha sok értelme szerintem nincs is. Szerintem az szervezzen tüntetést, aki tudja, hogy miért szervezi. A célkitűzés pozitív és nem csak tagadást jelentő értelmében. Természetesen a „pukkadjon meg mindenki, lehetőleg máma még” is egy szándék, és közös ráolvasásra is össze lehet jönni. Azért azt hiszem, hogy egy lényegesen megnyerőbb állapot az, ha van valami pozitív üzenete is egy rendezvénynek. Nem csak az, hogy utáljuk ezt, követeljük azt, és nem szeretjük a harmadikat sem. Ja, és a refrén, a KLIK-et meg kell szüntetni. Lehetőleg a névmágia jegyében. Szedjük le a névtáblát, aztán már teljesen jó is lesz.

Ezzel szemben az én véleményem az, hogy egyfajta pozitív cselekvési tervnek egy másfajta bája lehet. Nevezetesen az, hogy egyszer az életben esetleg valami MELLETT áll ki a sokaság, és nem csak egyfajta közös ellenségkép az, ami kiviszi az embereket egy tüntetésre. Jó, persze, a közös élmény, a szomszéd lányának az esküvője is fontos. De ezt azért másutt is meg lehet beszélni. Kérdem én végtelen nagy tisztelettel: Mi az ördög gátolta volna meg a pedagógusokat abban, hogy a maguk kezdeményezését mégis csak tető alá körvonalazzák a tüntetés ELŐTT, és a tüntetést ennek támogatására hívják össze. Mely tüntetést lehet ugyan roppant spontánnak kikiáltani, de ne hazudjunk legalább saját magunknak. Ezt a tüntetést a fellépő szakszervezetek között valószínűleg egyeztetés előzte meg. Meg kellett szervezni a területfoglalást, a fellépőket, a hangosítást. Ergo, egymással kapcsolatban álló szervezetek koordinált tevékenységének eredményének tűnt. Pár nap csúszást igazán kibírt volna. Főleg, ha figyelembe veszem a pedagógusok sztrájkfenyegetését, ami jó ideje óta fekszik Gallóné íróasztalában.

"A 3. pontra elsőként azt válaszolhatom, amit a 2.-ra. Figyelem egyébként az érvelés logikáját: aki szakmai ügyekről hallott volna szívesen, azt nem érdekelte a kormánybuktatás (ami egyébként szóba sem került a tüntetésen), aki viszont kormányt buktatni ment oda, azt nem érdekelték a szakmai kérdések. Na, most találd ki te oktondi tüntetésszervező, ..."

Ez a hátránya annak, ha a résztvevők a saját ismerőseikkel érkeznek, és vigyáznak, hogy csak a saját ismerőseikkel kommunikáljanak. Ezzel szemben a tömegben igen változatos reakciókat lehetett hallani. Nem csak a hangosan kihallatszó „orbántakarogy”-ot, hanem mást is. Alkalmasint olyat is, aki ki sem megy, ha tudja: aktuálpolitikai felhangok is vegyülnek a szakmapolitikai szövegek mellé. Hangfelvételt nem csináltam. Ergo: vagy elhiszi valaki vagy nem. Amúgy felesleges gúnyolódni. Az említett előzetes programhirdetés az „oktondi tüntetésszervező” dilemmáját is megoldotta volna. Ha ugyanis az emberek valami mellett tudnak kiállni, akkor talán, pedagógus létükre, elég nagykorúak ahhoz, hogy eldöntsék: kimennek-e támogatni, vagy sem.

Ellentétben azzal, ahogy jelenleg megszervezték a tüntetést, egy különösebb erőfeszítés nélkül összeírható pontsorozat jegyében, és gyakorlatilag biankó felhatalmazást kértek a későbbi egyeztetéshez. Ami pontosan ugyanaz a vezérelvű logika, amiből már van egy. Kormányon. Ugye nem azért nem zajlott előzetes programegyeztetés és támogatói szervezés, mert nem sikerült megegyezni gyakorlatilag semmiben? Esetleg attól félve, hogy nem képesek olyan program összeállítására, még vázlataiban sem, amire megmozdulnak az emberek? Egyébként az előzetes programvázlat összeállítása, és a támogatói tüntetés meghirdetése már csak ennyiben is tisztességesebb, felelősségteljesebb lett volna. Biztosítva azt, hogy a tényleges támogatók köre felmérhető legyen. Ugye azért lettek volna akkor is kint tízezrek? Az oktatás, az ifjúság érdekében remélem, hogy igen.

„A 4. pont kifogásolja a történések sorrendjét. Előbb kellett volna alternatív kerekasztal (ami nem az, a szervezői már sokszor kérték, hogy ne hívjuk így,”

A szövegben idézőjelben szerepel az „alternatív kerekasztal”, és nem véletlenül. Alkalmasint a szervezők szerintem hiába kérik, ez már így fog maradni. Talán, ha a CKP-t összehozó társaság előzetesen kommunikálja a létét, az alternatív elgondolásait, ha elég felnőttnek tekintik a pedagógusokat, vagy akár az egész társadalmat, hogy annak Támogatására, és ne csak valami Ellen szervezzenek tüntetést, akkor egy jobb kommunikációval köztudottá teszik a létüket, céljaikat, ténykedésüket. Így, tetszik, nem tetszik, könnyen lehet: rajtuk marad az „alternatív kerekasztal”, mint szamáron a fül. Minden, különben meg sem érdemelt, de esetleg mégis létező, pejoratív felhangjával.

„Ha egy előbb létrehozott platform munkájának minden eredményét meg kellett volna várni, akkor jövő ilyenkorra sem lehetett volna tervezni a tüntetést.”

Tényleg? Az oktatási rendszer alsó hangon harminc éve gyötrődik. A maradványelvű pedagógusképzés ’84-ben már ismert jelenség volt. Ugye nem akarja azt mondani, hogy a csodálatos szakembereknek a tüntetés előestéjén tűnt fel, hogy gond van? A Neveléstudományi konferenciák megannyi iskolateremtő előadója, a sok bölcs oktatásfilozófus hol volt akkor mostanáig? A szakszervezetek mit csináltak mostanáig? Továbbmegyek, akik most megalakították a CKP-t: ők hol voltak mostanáig? Írta volt:

„Ami most igazán fontos, az a Civil Közoktatási Platform. Van három szóvivője, mindegyiküket jól ismerem régóta, a Kossuth téri Fogadóóra óta vesznek részt ennek az oktatáspolitikának nevezett őrületnek a kritikájában, szervezetekben dolgoznak, hitelesek, annál, amit a szerző leírt, sokkal, de sokkal több mindent kritizáltak. Miről beszélünk?”

Miről beszélünk? A magam részéről továbbra is arról, amit fentebb már bátorkodtam többször emlegetni. Most eltekintve attól is, hogy számomra, vagy bárki harmadik fél számára miért lenne hitelesebb valaki, akit a hozzászóló régóta ismer? Attól legfeljebb a hozzászóló számára válik hitelesebbé. De tényleg tekintsünk el ettől, mert méltatlanul visz személyes vizekre.

A kritika nagyon jó dolog, Egy szervezetben összeülni, és megállapítani, hogy már megint nem jó valami, szintén nagyon hasznos. Rendben. Sok mindent kritizáltak, és ebben nagyon hitelesek. De mit csináltak? Mármint a „már megint nem tetszik a rendszer” nagyon hiteles leszögezésén kívül. Mi gátolt meg bárkit abban, hogy akár már a választások előtt összeülve, hónapokkal ezelőtt, kidolgozzanak egy alternatív oktatáspolitikai rendszert. Legalább elméletben. Vagy eddig az nem kecsegtetett népszerűséggel? Netán politikai előnyökkel? Mert igen, van egy pont, ahol a tömeg ereje személyes előnyökké konvertálható. Ehhez nem rosszindulat kell, és nem is gúnykacaj. Elég sok példa van rá a populizmusok és demagógiák történetében. Hogy is van, akkor az a felmászunk a tömeg hátán? Kéretik nem úgy csinálni, legalább túl az ötvenen, mintha nem értené a kedves hozzászóló pontosan, mire vonatkozott a megjegyzés. Mert abban abszolút egyet értünk: „Ne csináljunk már Krisztusból bohócot!” Azaz ne nézzük egymást hülyének.

A marketing-terves gúnyolódásra a végén inkább nem reagálnék. Azt hiszem az méltatlan a hozzászólóhoz. Így válaszom sem lenne más. Egy percig sem vitatva, hogy mivel Nahalka István egy NÉV, neki megbocsátják, és mosolyognak a méltatlan gúnyolódásán is, míg nekem nem bocsátaná meg senki. Leginkább magamnak nem bocsátanám meg. Mert eszemben sincs akár személyes töréspontokkal tarkítani azt a terepet, ahol már számos árokásó dolgozik kivételes szorgalommal.

Andrew_s