Sakk, NAT

Forrás: ingyeneshatterkepek.eu

A teljes hazai tanári kar gondolom felállva, vastapssal üdvözölte az oktatás új vezérelvét, a hazai oktatás sohanemvolt csúcspontját, amikor elfogadták az új Nemzeti Alaptantervet. Ha figyelembe vesszük, hogy a NAT-ok legfőbb tulajdonsága eddig az volt, hogy jöttek, majd jól elmentek, végső soron ezt is tudomásul lehet venni. Azzal a fenntartással, hogy ez éppen a legújabb kísérleti munkaprogram gyermekeink tanulmányi jövőjével. A NAT ugyanis már kialakulása során kapott annyi kritikát, és vált az ötletelés céltáblájává, hogy vastaps helyett végső soron egy vállrándítással is tudomásul lehetne venni az elfogadását.

Azzal a további fogalombővítéssel, hogy Hoffmann Rózsa játszóterén újrafogalmazták a játékszabályok egy részét. Megfogalmazva azt a szabálygyűjteményt, amitől szorgos, engedelmes emberpalánták fognak felnövekedni az iskolai melegágyak üvegházában. Kellően hazafias öntudattal, mely majd eltölti csordultig az ő kis szívüket. Miközben olyan, a hétköznapok kultúrájába mélyen beágyazott kötelező olvasmányokat olvasnak, melyek esetében csak a beágyazottság hiányzik, meg a hétköznapiság. Már ha eltekintünk attól, hogy hétköznapi presztízselvárások mentén lesz majd kötelező olvasni Wass Albert és Kertész Imre műveit. Mert mi más is hiányozhatna egy igazán öntudatos honfi szellemi stelázsijáról, mint ezen művek abszolutizálása. De igazán kár lenne annál a kérdésnél leragadni, hogy mely kötelező olvasmány az, amit kisebb lelkesedéssel olvasna az iskolai ifjúság. Az évtizedekkel korábbi paletta szerzőgárdájának java jó eséllyel szállna versenybe a jelzett két íróval. Az olvasás megszerettetésére is nagyjából hasonló eséllyel pályázhatnának valahol a negatív tartományok valamely pontján.

S nem azért, mert irodalmi alkotásként ilyenek, vagy olyanok. Ezen veszekedjenek az irodalmárok. Pedagógiailag alighanem bizton állítható, hogy ami nem a hétköznapokkal, vagy a hétköznapok beszélgetéseivel valamilyen formában kapcsolatot tartó irodalom, azt lehet kötelezővé tenni, de tapsvihart azért nem kell elvárni mellé. Ahhoz meg nem kell azt hiszem kristálygömb, hogy Harry Potter nagyobb érdeklődést arat majd a NAT-tól függetlenül is, mint a Sorstalanság minden Nobel-díjával együtt. Legfeljebb majd a pad alá kényszerül, mint az 1960-as években Rejtő Jenő. Már akkor, ha a gyermek családja különben pártolja az olvasást, és a csemete ezért aztán csak megtanulja, hogy az olvasás nem csak a szöveges matekházit, és a kötelező olvasmányokból írandó dolgozatokat kiszolgálását jelenti. Az pedig kit érdekel, hogy a NAT-ot kidolgozó, minden bizonnyal remek, oktatásügyi szakemberek nem igazán szoktak gyerekekkel beszélgetni? A politikát aligha. Oda nem pedagógia, hanem vezérszólamok kellenek. Arra pedig a presztízsből kötelező olvasmányok és a nemzeti öntudat hangoztatása teljességgel elegendő.

Ha pedig mégsem, akkor lehet előrángatni olyan közhelyeket, mint annak idején a kényszeredett mosolyt fakasztó „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója” címet viselő piszkozatba beemelt görögök. Akik elég régen éltek ahhoz, hogy ne kérjék ki maguknak a pamfletekben való megidézésüket. Ahogy őseink is elég rég éltek ahhoz, hogy ne nagyon feszegessük életük apróbb-cseprőbb ügyeit. Mert akkor talán behatóbban kellene foglalkozni a hazai terület népességének történetével, ami kínos szembesülést okozhatna egyeseknek a történelmi ismereteik káoszával. De talán ez még valahogy bele is fér majd talán a baltával irányba faragott alaptantervbe. Az ördög úgyis a részletekben lakozik, és még aludni sem álmos.

De ha már ördög. Kapnak a diákok majd szép ropogós hittanórákat. Direkt lenyomva a torkukon, vagy szép alternatív papírba csomagolva. Már ha megmaradt a nagy igyekezetben az a koncepció, hogy a hittan alternatívájaként hirdetett erkölcstan felügyeletét ugyancsak az egyház fogja ellátni. A szülőknek való felelős igazmondás nagyobb dicsőségére. Azoknak a szülőknek, akik esetében esetleg lesznek egyenlők és még egyenlőbbek. Részben annak alapján, hogy a hitvilági agytekervény-szabványosítás melyik csomagolását választják gyermekeiknek. Részben pedig akár annak alapján is, hogy tartanak-e otthon egy házassági anyakönyvi kivonatot a gyermek mellé, vagy csak szimplán szeretik és nevelik a csemetéjüket. Mely szülőcsoportosítási kétségek kisördöge azért ébren maradt attól, hogy az előbbi címkézést meghirdető MCST mintha pillanatnyilag akár nem is lenne. Az ébresztőt pedig az fújja a nevezett apró patásnak, hogy ugyanazon párt adta államtitkár-asszony a NAT elővezetője, mely párt már korábban is egyes csak szerintük üdvözítő elvek fetisizálásáról híresült el. Mert sajnos a NAT nem teljesen ragadható ki abból a környezetből, amibe ágyazottan született, nevelkedett, majd megszavaztatott.

Egyfajta rejtett tantervként települve rá akár a pedagógusok szélesebb rétegeire. Miközben óhatatlanul üzen a diákságnak és a szülőknek. Megüzen egyfajta igazodási mintát is természetesen a sorok között. Még az olyan sorok között is, melyek esetleg tényleg csak a nagyobb tanulmányi teljesítmények irányába hatnak. Már akkor, ha valaki elhiszi, hogy majd a következő kanyarban nem fog menet közben megváltozni valami. A süllyesztőbe küldve egész addig tanulmányi teljesítményét. Mely hithez, tekintve azt, hogy az utóbbi időkben valahogy sehogy sem akart összejönni egy generációkon átívelni tudó oktatáspolitika, azért kell némi felelőtlen vakság is. Azért persze az, aki az éppen elfogadott és aligha tökéletesnek tekinthető NAT-ban reméli a megoldást az oktatáspolitika problémáira, az nyugodtan higyjék benne, és tapsoljon. Legfeljebb, ha nem sikerül elég lelkesre, akkor majd rámutatnak a hordóról. Miközben vigyáz majd rá az iskolai milícia. Csak neki, csak és kizárólag az ő érdekében.

Simay Endre István