2016. június 15., szerda

Osztjónapotország stadionhercege elégedett lehet

Az osztrák válogatott elleni nyereség másnapján már szinte mindent elmondtak a témáról. Beleértve a foci-eredmény politikai vonatkozásait. Amely igen változatos képet adhat. Aszerint, hogy ki honnan nézi a politikát. Elvégre az, aki az egykori római császárok szemszögéből nézi, annak minden nagyon szép, és mindennel meg van elégedve.

Ha a kenyér nem is túl nagy, de hébe-hóba akad. Cirkusz meg aztán van. A lelátók alatt, kint az utcán, és a politikában is. Az utóbbiban előforduló cirkuszokat el képes fedni a gyepre vitt cirkuszok. Az utcán meg ott trianonozhatott a feltörekvő hungaristák kicsiny, de markánsan műsovén kórusa. Igazán nem mondhatja senki, hogy nem kapta meg a magáét. Legfeljebb azok a gyermekek nem, akiknek kicsi kenyér jut. Meg azok a családok, akiknek kicsinyke kenyerét a gyakran éhes gyermekek kapják. Akiknek ugyan lehetne kenyeret adni a stadion-beruházások és vezéri kultusz-építkezések árából, de juszt sem. Tanulja meg a jobbágyság, hogy hol a helye. Örüljön, hogy tapsolhat a vezér kedvenc időtöltését beteljesítő gyeptipróknak.

Azért persze lehet, hogy érdemes lenne kiszámolni, hogy mibe került az a két gól az országnak. Kamatos kamattal. Kamatként felszámolva azokat a tömegeket is, akik kirajzottak az országból. Engedve a gazdasági exodus kormánya által hallgatólagos kényszernek. Az ő gyermekük közül sokan, ha egyáltalán futballra adják a fejüket, más országok válogatottjaiban rúgják majd a labdát. Unokáik pedig akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, amikor elrepülnek felette. Útban akárhonnan akárhová. De ez a körúton, és egyéb helyeken tapsolókat aligha érdekelte azalatt, míg tapsoltak, és lélekben összeforrtak Orbánnal. Aki kihúzhatja magát: íme, megérte! Neki okvetlenül. A vejének is. De mennyibe is került az a két gól? Kamatos kamattal? S az, aki tegnap, de még ma is lelkesedik, annak nagyobb lett mára a kenyere?

Reggel valahogy nem úgy tűnt, ahogy elnéztem a szokottan fásult arcokat a metrón. Legfeljebb a másnaposnak tűnő szemekből volt talán kicsit több. De alapjában véve ugyanúgy nekirugaszkodtak az emberek a napnak, mint korábban. Mert ettől a két góltól legfeljebb a kormányretorikából élőknek lesz jobb. A hétköznapok prolijainak, illetve panelprolijainak, ahogy a fideszes klasszikus mondta, semmivel nem lesz jobb. Rövid távon rosszabb volt, mert kevesebb pénz jutott mindenre, ami nem stadion, és nem futball. Hosszabb távon sem lesz jobb, mert mitől lenne?

Ettől a két góltól? Több lesz a munkahely? Jobb lesz az oktatás? Olcsóbb lesz a sör? Kisebb lesz a gyermekszegénység? Vagy akár a szegénység? Innen nézve inkább lett volna két góllal kevesebb. S egy miniszterelnökkel több. Nem Orbánnal, hanem miniszterelnökkel. Valakivel, aki a szakmailag felelős miniszterek munkáját koordinálni képes, az ország valós előrejutását szolgáló politikus. Mert jelenleg csak egy falu bikájának péniszirigy szemléletével megvert kisstílű akarnokunk van, aki a maga köré válogatott gittegylet leghangosabban csámcsogó vezér-rágnoka. Aki a hobbijának feláldozta az ország jelenét, és jövőjét. S most majd mutogat erre a két gólra, mintha mindent megértek volna. Utcán és téren egyaránt. De megteheti, mint Osztjónapotország stadionhercege. S mert megteheti, az ország ezt érdemli. Szép nagy stadionokat. Melyek végszükségben elrejthetik az utcán nem Orbán-kompatibilisen előfordulókat is. Akár a gyep alá is.

De addig csak tapsoljon mindenki a két gólnak. Ám utána ne számoljon, hogy mibe kerültek. Se kamattal, se kamat nélkül ne számoljon utána. Addig tapsikálhat önfeledten. Akár az orbáni összetartozás dalát is dudorászva. Legalább csinál valamit a szájával. Ha már rágni úgyis egyre kevesebbet kell majd.

Andrew_s

5 megjegyzés:

  1. Nem én találtam ky:
    "Ego cogito - cogitatum - qua cogitatum..."

    VálaszTörlés
  2. Ezt sem én találtam ky, de lehet, hogy jobb, mint a fenti:
    "Parturiunt montes, nascetur ridiculus mus."
    *
    Valami Horatius nevű fickó mondta annak idején Orbán Viktornak, csak Orbán már elfelejtette..

    VálaszTörlés
  3. "lélekben összeforrtak Orbánnal"

    ebben azt gondolom nincs igazad.

    szerintem csak a végre valami jó is történt "velünk" okozott örömrobbanást.

    szerintem ugyan úgy kifogják fütyülni mint a 2000-es olimpia után, ha odapofátlankodik a politika a hazatérésük ünneplésénél.

    (jókat írsz folyamatosan, ha nem is minden gondolatoddal értek egyet - guma)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      Nem tudom ki fogják-e fütyülni. De, hírhedten focirajongóként Orbán ott lesz a fogadáson. Vagy utána szerveznek fogadást. S minden füttykoncertre az lesz a válasz: megérte a stadionhalom, mert lám rúgtak két gólt a cikória-ágon (pótselejtezőn)kijutott "fijjug".

      Nem azt vártam volna el senkitől, hogy fakadjon sírva a magyar győzelemtől. De azt igen, hogy egy kicsit a helyén kezeljük a dolgokat. (beleértve azt is, hogy állítólag egy önbizalomvesztett elég magába fordult, szinte gombfoci-osztályú válogatottat győztek le a gyepen)

      Törlés