2015. szeptember 8., kedd

Egy ultra, kamerával

Forrás: 444.hu
Most, például, nagyon szeretném azt hinni, hogy a 444 által közölt összeállításban csupa népmesei elem legyenek a felvételek, és a következmény is. A következmény is. Függetlenül attól, hogy a rossz látszólag elnyerte méltó kirúgását a megörökített felrúgását követően.

Mármint azt a felrúgást követően, amit nem az illető kapott, hanem amit kiosztott. A 444.hu által közölt videók egyike alapján ugyanis egy magyar operatőrnő egy laza mozdulattal felgáncsolt egy gyermekkel futó férfit. Nem sokkal később aztán előkerült a röszkei események egy másik felvétele, amelyen azt a pillanatot kapták el, amikor ugyanez a kamerahurcoló egy kislányt rúg fel. A felvételeket bemutató közlemény szövege alapján a gyűlölet-kampány TV-snek álcázott végrehajtója Jobbik-közeli N1-nél dolgozik. Amit igazolni látszik, hogy az említett TV-ben bemutatták a svédtornától mentesített felvételeit a tudósításban László Petra említett menekültvadásznak. Akinek a specialitása a jelek szerint a kiskorúak lábbal vakó közvetlen, illetve közvetett veszélyeztetése.

A teljesebb képhez az is hozzá tartozik, amit több portál is jelez, de az említett TV-csatorna honlapján is elolvashatunk. Az N1TV villámsebesen kivágta az operatőrt. S ezzel az ügy, látszólag, a lovagiasság szabályai szerint elintézettnek is látszik. Béke a hölgy médiamunkásságának poraira. Már akkor, ha feltételezzük azt, hogy hazánkban valamennyire is normális viszonyok uralkodnak. Az említett akciósorozat után, normális körülmények között, az említett hölgy a média világának közelébe se juthatna. Székházi ajtónállóként sem. Még akkor sem, ha a megörökített rugdalódzása nyomán esetleg nemzeti kitüntetést kap a szélsőjobboldalnál szélsőségesebbektől. Mint olyan hős, aki elősegítette menekültek röszkei kimenekülésének meghiúsítását.

Ami a bevezetőt illeti, mint írtam, nem a kirúgás miatt szeretném, ha csak legenda lenne az említett történet. Az egy valóban megtörtént esetet követő etikai minimumnak tekinthető. Az azonban igen szomorú, hogy a jelek szerint bárki, a média uborkafájára felkapaszkodott senki is felhatalmazva érzi magát védtelen gyermekek veszélyeztetésére. Akkor, ha az menekült, és akkor, ha a szélsőjobboldal szerint „szabad préda”. Mint ahogy az ultrák hirdette kultúra keretében is szabad prédaként tekintik verhetőnek a neofasizmus mákvirágai a menekülteket. Miközben óhatatlanul felötlik az is, hogy a menekültek gyermekeinek vajon szakpedagógussal megtámogatott iskolai elfoglaltságon van-e jobb helye, vagy rendőrgyűrűvel körülvéve, és kitéve az etikai nullák ténykedésének. A Jobbik politikusnője szerint az állami iskolákban aligha van helyük.

Az eset eredőjeként különben csupa olyan dologra lennék kíváncsi, amire a PC-mázon túl aligha lesz talán válasz. Érdekes lenn tudni például Duró Dóra valós véleményét az esettel kapcsolatban. Aztán ott van a MÚOSZ, amely eddig sem mindig tűnt egységesen ítélkezőnek az etikai ügyekben. Mert a diáktüntetéseken elkövetett nyilvánvaló etikai baki kapcsán nem rémlik az elítélő nyilatkozat. Az említett véleményeken kívül persze az operatőr további sorsa is érdekes lehet. Mert, sajnos, a mai magyar rögvalóságban az sem elképzelhetetlen, hogy felívelő karrier várja. Egy szélsőséges portálnál, egy mégjobboldalibb TV-nél, vagy szimplán börtönőrként, vallatótisztként. A belépőt már letette az „asztalra”. A csizma mellé.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook