2015. szeptember 9., szerda

Mollivirus sibericum: a 30 ezer éves vírusok óriása

Mollivirus sibericum.
Fotó: Matthieu Legendre et al. Forrás: Sci-News
A szibériai permafrost, az örökké fagyott „talaj” alighanem még sok meglepetést tartogat a biológia múltjából. Különösen a mikrobiológusok számára. Azon egyszerű okból következően, hogy a mikroszkópikus szervezetek jobban bírják az extrém viszonyokat.

Még azok is, amelyeknek a szaporodásához, életéhez valamivel több kell, mint a puszta örökítő-anyag. Nem véletlen, hogy baktériumok, egysejtűek, illetve vírusok esetében látszik ígéretesnek az egykori élővilág tagjainak újra-élesztése. A legújabb ebben a társaságban a Mollivirus sibericum, amely „működését” tekintve vírus, azaz sejtparazita. Ugyanakkor, az eddigi vizsgálatok alapján, igazi óriást fedeztek fel ezzel a vírussal. A felfedezést ismertető közlemény alapján ez a vírus ugyanúgy az Acanthamoeba nevű egysejtű élősködője, mint néhány más, korábban, és szintén a permafrostból mintában talált, vírus. Ugyanakkor a mindössze 523 fehérjét kódoló 650 000 bázispárnyi örökítő-anyaga nem mutat rokonságot a kortársaként, de korábban felfedezett Pithovirus sibericum-mal.

A felfedezést tevő francia kutatók (Matthieu Legendre és munkatársai) közlése alapján az életmódja sem. Amennyiben sejtmag-élősködő, és nem az amőba citoplazmájában szaporodik. Ezzel az életmóddal közelebb áll a herpesz-kiütést és szemölcsöt előidéző „modern” vírusokhoz, mint a másik említett vírus. Amely életmódja inkább a himlővírusokéval rokonítható. Az áj óriásvírus ugyanakkor arra is példa, hogy már a pleisztocén vírusainál is előfordult a horizontális géntranszfer. A gazdaszervezettől, esetünkben a Acanthamoeba castellanii -tól átvéve géneket. Ha úgy tetszik egy igen korai, az emberi történelmet megelőző, GMO-val állunk szemben. A vírus szerencséje lehet, hogy akkor nem volt, aki traszparensekkel tiltakozzon.

Azért persze még lehet racionalitása a tiltakozásoknak. Bár erről a közlemény nem szól. S nyilvánvalóan nem is a sarkon kellene ehhez aláírásokat gyűjteni. Az azonban nyilvánvaló, hogy a vírus jellemzéséhez biológiai minta kell belőle. Azaz szaporítani kell tudni. Ez esetben, jelesül, egy olyan amőba-fajban, amely a talajokban ma is közönségesen él. Egyfajta élő kövületként fogyasztva a talajba került szerves anyagokon élő baktériumokat, gombákat. Fontos szerepet játszva a talajok természetes életében. Az is logikusnak tűnik, hogy egy ősrégi talajminta mikrobiológiai feldolgozásakor elsősorban a talajlakókra és azok élősködőire „lőnek”.

De az is nyilvánvaló, hogy a kutatói felelősség is hatalmas lehet ezekben az esetekben. A rokon, és esetleg fertőző, amőbafajok, és az ősvírusok viszonya éppen úgy rejthet meglepetéseket, ahogy az ősleletek akár véletlen kereszteződése a talaj-amőba jelenlegi élősködőkkel. Miközben mindazt a tudományos hasznot sem szabad „leírni”, ami az egész élővilág fejlődésének jobb megértését szolgálhatja. Beleértve a ma veszélyesnek ismert vírusok jobb megismerését, fertőzési „rendszerük” kialakulásának jobb megértését is.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook