Fegyveres számítás a határon

Foto: MTI / Koszticsák Szilárd

Azt olvasom, hogy lefotóztak egy gépfegyveres katonai járművet valahol a déli határnál. Valamint fegyveres katonákat is vezényeltek oda egy ideje. Miközben a miniszterelnök azzal lelkesíti az idő előtt kibocsátott rendőrlégiót, hogy becsapott emberekkel fognak találkozni. Külön-külön akár egy Rejtő-ponyva résztörténete is lehetne. De együtt... A többi hírmorzsával...

Együtt, az egész kép részeként félelmetesen félelemkeltő. Nem azért, mert a katonaság nem csizmahúzóval sorakozik fel. Esetleg fakanállal. A katonaság képzetéhez a fegyver tartozik hozzá. Aki tehát azt hitte, hogy majd pont a déli határnál lesz másként, az járjon bábszínházba. Esetleg vegye komolyan az éppen esedékes honvédelmi miniszter, szeptember elején még Hende Csaba, éppen esedékes szövegét. Akkor abba is beleélheti magát, hogy a hadkötelezettséggel kapcsolatban éppen melyik hír az esedékesen érvényes. Attól meg ne hagyja magát zavartatni, hogy a lakosságból besorozható katonaság felélesztése ellen szólna az így kialakított sereg alighanem homokzsákkal mérhető átlagos hadászati hatékonysága. Legalább is, némi elképzelést ápolva az emberek mérhetetlen vonzalmáról a kötelező egyenruhás szolgálat iránt. Aki önként akar bakancsban tetszelegni és alkalmas a szolgálatra, az amúgy is besorozódhat. Az utca embere által őrzött haderő-gazdálkodási kép alapján. De annak sem kell elkeseredni, akiben csak az egyenruha-fétis munkál, és különben inkább csak tömeges üvöltözésre és csoportos erőfitogtatásra vágyik. Várják a gárdák.

De egyelőre maradjunk a fegyveres katonaságnál. Rájuk a délvidéki őzcsapda felépítésében való aktív részvétel várt jó darabig. Mostantól a jelek szerint a belügyi szárazdajka szerepéből is kivehetik a részüket. Mert gyanítom, hogy a valós felkészültségtől függetlenül, a frissen délre eresztett rendőriskolások alanyi jogú presztízse iránt kár lenne rózsaszín szemüveget elővenni. De, ha feltételezzük, hogy valamennyien a szakmájuk minden hájjal megkent vén rókája, a katonaságra alighanem sok szempontból a rendőrök testőreinek szerepe hárul. Amely helyzetet, ha tényleg így alakul, aligha fognak felemelőnek érezni az eme társasjátékba belekényszerülők. A hivatalos elvárásoktól, és a hivatalos jelentésektől függetlenül. Pusztán abból kiindulva, hogy mindkét társaságban a saját szerepükre büszke emberek szolgálnak. Illetve azok is. Ami rivalizáláshoz, megosztottsághoz vezet. Márpedig ez különösen életveszélyes lehet, ha fegyver van kézközelben.

Márpedig a fényképek szerint lesz. A színpadra tett fegyver a darab vége előtt el szokott sülni. A délvidéki színpadon pedig ott lesznek a bizonyítási vágytól fertőzött, de akár a tétlenségtől, akár a menekültek puszta jelenlététől, vagy a menekültek határsértésére váró feszültségtől frusztrált emberek. Miközben a fegyverek látványa nyilvánvalóan nem csak megfélemlít, hanem ezzel párhuzamosan radikalizál is. A túloldalon. De addig is, különösen a totális zárlattal párhuzamosan az egyes rendőr iránti bizalomnak is vége lehet, mint a botnak. Az a rendőr, aki egy mosollyal le tudhat szerelni egy menekültet, óhatatlanul fenyegető erő képzetét kelti, ha mögötte gépfegyveres katona áll. Márpedig a hírek, a képek eddig együttes gyakorlatozásokról, együttes jelenlétről szólnak. Aki tehát ezt a konstrukciót kitalálta, az inkább faragott volna széklábat. Legfeljebb fogpiszkáló, és nem sírhant lesz belőle.

Azonban egy pillanatra képzeljük el, hogy nem a csoportpszichológiai ismeretek totális hiányában kell keresni a kialakított helyzetet. Különösen azért, mert a törvényi háttere is készen van a nemzeti válság meghirdetésének. Csak a feltételezések szintjén képzeljük el, hogy a gyakorlatlan rendőröket szándékkal dobják oda határra. Még abban is gyakorlatlanul, hogy akár csak néhányuk ne kezdjen arcoskodni a menekültekkel. A háta mögött felvigyázó géppuskától kölcsönzött bátorsággal. A helyzetet a légiós ponyvairodalomban úgy olvashatnánk, hogy szándékos provokáció érdekében, szándékosan feláldozzák ezeket az erőket. Aztán jöhet az a forgatókönyv, amire alighanem évek óta gyúr valamilyen formában az orbáni oligarcha és a szélsőjobb. Néhány fiatal rendőr a kórházba, a többiek járőrként a városokba kerülhetnek.

Ahol majd szintén találkozhatnak csalódott, becsapott tömegekkel. Akiknek, ahogy a jelenlegi „ellenzéknek” is, addigra késő lesz csalódni:

„Als die Nazis die Kommunisten holten,

habe ich geschwiegen,

ich war ja kein Kommunist.

(Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,

csendben maradtam,

hisz nem voltam kommunista.)

Als sie die Gewerkschafter holten,

habe ich geschwiegen,

ich war ja kein Gewerkschafter.

(Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szakszervezeti tag.)

Als sie die Sozialisten einsperrten,

habe ich geschwiegen,

ich war ja kein Sozialist.

(Amikor a szocialistákat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szocialista.)

Als sie die Juden einsperrten,

habe ich geschwiegen,

ich war ja kein Jude.

(Amikor a zsidókat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam zsidó.)

Als sie mich holten,

gab es keinen mehr,

der protestieren konnte.

(Amikorra engem vittek el,

nem maradt senki,

aki tiltakozhatott volna.)

”

(Martin Niemöller 1892. január 14. - 1984. március 6)

Andrew_s