2015. szeptember 14., hétfő

Fegyveres számítás a határon

Foto: MTI / Koszticsák Szilárd
Azt olvasom, hogy lefotóztak egy gépfegyveres katonai járművet valahol a déli határnál. Valamint fegyveres katonákat is vezényeltek oda egy ideje. Miközben a miniszterelnök azzal lelkesíti az idő előtt kibocsátott rendőrlégiót, hogy becsapott emberekkel fognak találkozni. Külön-külön akár egy Rejtő-ponyva résztörténete is lehetne. De együtt... A többi hírmorzsával...

Együtt, az egész kép részeként félelmetesen félelemkeltő. Nem azért, mert a katonaság nem csizmahúzóval sorakozik fel. Esetleg fakanállal. A katonaság képzetéhez a fegyver tartozik hozzá. Aki tehát azt hitte, hogy majd pont a déli határnál lesz másként, az járjon bábszínházba. Esetleg vegye komolyan az éppen esedékes honvédelmi miniszter, szeptember elején még Hende Csaba, éppen esedékes szövegét. Akkor abba is beleélheti magát, hogy a hadkötelezettséggel kapcsolatban éppen melyik hír az esedékesen érvényes. Attól meg ne hagyja magát zavartatni, hogy a lakosságból besorozható katonaság felélesztése ellen szólna az így kialakított sereg alighanem homokzsákkal mérhető átlagos hadászati hatékonysága. Legalább is, némi elképzelést ápolva az emberek mérhetetlen vonzalmáról a kötelező egyenruhás szolgálat iránt. Aki önként akar bakancsban tetszelegni és alkalmas a szolgálatra, az amúgy is besorozódhat. Az utca embere által őrzött haderő-gazdálkodási kép alapján. De annak sem kell elkeseredni, akiben csak az egyenruha-fétis munkál, és különben inkább csak tömeges üvöltözésre és csoportos erőfitogtatásra vágyik. Várják a gárdák.

De egyelőre maradjunk a fegyveres katonaságnál. Rájuk a délvidéki őzcsapda felépítésében való aktív részvétel várt jó darabig. Mostantól a jelek szerint a belügyi szárazdajka szerepéből is kivehetik a részüket. Mert gyanítom, hogy a valós felkészültségtől függetlenül, a frissen délre eresztett rendőriskolások alanyi jogú presztízse iránt kár lenne rózsaszín szemüveget elővenni. De, ha feltételezzük, hogy valamennyien a szakmájuk minden hájjal megkent vén rókája, a katonaságra alighanem sok szempontból a rendőrök testőreinek szerepe hárul. Amely helyzetet, ha tényleg így alakul, aligha fognak felemelőnek érezni az eme társasjátékba belekényszerülők. A hivatalos elvárásoktól, és a hivatalos jelentésektől függetlenül. Pusztán abból kiindulva, hogy mindkét társaságban a saját szerepükre büszke emberek szolgálnak. Illetve azok is. Ami rivalizáláshoz, megosztottsághoz vezet. Márpedig ez különösen életveszélyes lehet, ha fegyver van kézközelben.

Márpedig a fényképek szerint lesz. A színpadra tett fegyver a darab vége előtt el szokott sülni. A délvidéki színpadon pedig ott lesznek a bizonyítási vágytól fertőzött, de akár a tétlenségtől, akár a menekültek puszta jelenlététől, vagy a menekültek határsértésére váró feszültségtől frusztrált emberek. Miközben a fegyverek látványa nyilvánvalóan nem csak megfélemlít, hanem ezzel párhuzamosan radikalizál is. A túloldalon. De addig is, különösen a totális zárlattal párhuzamosan az egyes rendőr iránti bizalomnak is vége lehet, mint a botnak. Az a rendőr, aki egy mosollyal le tudhat szerelni egy menekültet, óhatatlanul fenyegető erő képzetét kelti, ha mögötte gépfegyveres katona áll. Márpedig a hírek, a képek eddig együttes gyakorlatozásokról, együttes jelenlétről szólnak. Aki tehát ezt a konstrukciót kitalálta, az inkább faragott volna széklábat. Legfeljebb fogpiszkáló, és nem sírhant lesz belőle.

Azonban egy pillanatra képzeljük el, hogy nem a csoportpszichológiai ismeretek totális hiányában kell keresni a kialakított helyzetet. Különösen azért, mert a törvényi háttere is készen van a nemzeti válság meghirdetésének. Csak a feltételezések szintjén képzeljük el, hogy a gyakorlatlan rendőröket szándékkal dobják oda határra. Még abban is gyakorlatlanul, hogy akár csak néhányuk ne kezdjen arcoskodni a menekültekkel. A háta mögött felvigyázó géppuskától kölcsönzött bátorsággal. A helyzetet a légiós ponyvairodalomban úgy olvashatnánk, hogy szándékos provokáció érdekében, szándékosan feláldozzák ezeket az erőket. Aztán jöhet az a forgatókönyv, amire alighanem évek óta gyúr valamilyen formában az orbáni oligarcha és a szélsőjobb. Néhány fiatal rendőr a kórházba, a többiek járőrként a városokba kerülhetnek.

Ahol majd szintén találkozhatnak csalódott, becsapott tömegekkel. Akiknek, ahogy a jelenlegi „ellenzéknek” is, addigra késő lesz csalódni:

Als die Nazis die Kommunisten holten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Kommunist.
(Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.)

Als sie die Gewerkschafter holten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Gewerkschafter.
(Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.)

Als sie die Sozialisten einsperrten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Sozialist.
(Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.)

Als sie die Juden einsperrten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Jude.
(Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.)

Als sie mich holten,
gab es keinen mehr,
der protestieren konnte.
(Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.)
(Martin Niemöller 1892. január 14. - 1984. március 6)

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook