2014. július 31., csütörtök

Ignác a pszichológus

Peter Paul Rubens: Loyolai Szent Ignác
Az, aki látta a „Legyetek jók, ha tudtok” című filmet, talán emlékszik egy sánta rendfőnökre is a filmből. Ő Ignác atya, aki feje felett egy pillanatra megjelenik, Fülöp atya szemei előtt, a glória. Jelezve, hogy szentté avatják majd, akárki meglássa. Természetesen a történelemből tudjuk, hogy Íñigo López de Loyola tényleg szentként vonult be a történelembe.

Abba a történelembe, ami szinte biztosan másként alakul, ha 1521 pünkösd vasárnapján a francia tüzérek jobban, vagy rosszabbul céloznak. Az egyik esetben alighanem halálos, míg a másik esetben semmilyen sebet nem kap talán az említett úriember, aki a spanyol király szolgálatában múlatta Navarrában az időt akkortájt. Az azonban biztos, hogy egyik esetben sem szorul hosszas lábadozásra. Márpedig az ágyúzást követő lábadozás tényleg történelemformáló erővel bírt. Annak során indult el kicsit bicegve azon az úton, melynek végén mára, mint Loyolai Szent Ignácot ismerhetjük az egykori katonát. Aki annyira szerényen halt meg, hogy a végső szentséget sem kapta meg időben. De nem ezért kell rá emlékeznünk, hanem azért, amit az egyházban, és sok szempontból az egyházért tett.

Még akkor is, ha sokáig az egyik legantiszemitább rendként tartották számon az általa alapított és Jézus feltétlen követőjeként ismert jezsuita rendet. Amely antiszemitizmusról nem árt azért tudni, hogy a XVI. Század környékén, illetve azt megelőzően sem volt kirívó az egyház berkeiben. A jezsuita rend esetében valószínűleg azért látták szükségét a frissen megtértek kirekesztésének a rend soraiból, mert azok igen számosak voltak. Mármint azok, akik a nem egy esetben erőszakos térítések, keresztelések, illetve a megfélemlítés és társadalmi üldöztetés hatására inkább egyházat, illetve vallást váltottak. Talán nem véletlen, hogy II. János Pál pápaként szükségét látta az évszázados üldöztetésekért megkövetni a zsidókat. Az azonban biztos, hogy az ignáci idők a társadalmi körülményei nem igazán voltak összevethetőek a napjainkban tapasztalhatókkal. Beleértve azt is, hogy jezsuiták sem feltétlenül mentesültek a kor politikai nyomásgyakorlása alól. Amit különben az is mutat, hogy a jezsuita rend említett kötöttségét is lazították mára.

A Jézus Társasága néven alapított rend maga sokkal inkább a missziós tevékenysége miatt vált ismertté a történelem során. Amiben nyilván nagy hasznát vették annak az induló „tőkének”, hogy a rend alapító különösen nagy hangsúlyt fektetett a lelki gyakorlatokra, illetve a lélek megismerésére általában. Alighanem azért, mert katonaként pontosan tudta, hogy a stratégia is fontos dolog, de legalább olyan lényeges a mindennapok pszichológiájának ismerete. Így már a rendi szabályok meghozatalakor is tudottan tanácskozott a társaival. Ami megadta a döntés közös kialakításának látszatát, és olykor alighanem gyakorlatát is. Kétségtelenül laposabb hierarchiát biztosítva a szervezeten belül. Ez az, ami szintén lényeges a missziós tevékenység során. Amikor is sokszor a saját döntéshozói képességnek akár szó szerint életmentő szerepe lehet. Miközben nyilvánvaló az is, hogy a kis közösségekben, vagy laikusok között akár egyetlen felszentelt szerzetesként igen sok mindenhez kellett konyítania a jezsuita misszionáriusoknak. Leginkább tényleg az emberi lélek működéséhez.

Halálának napján, július 31.-én, tehát akár a saját korának egyik nagy pszichológusát is tisztelhetjük Ignácban, akit 1622-ben avattak szentté.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook