2014. július 7., hétfő

Borítékolt integráció-bukás?

A miskolci polgármester-jelölés kapcsán, úgy tűnik, glaszékesztyűvel kezdik a porréteg vastagságát vizsgálni néhány egykori megnyilatkozáson. Mármint Pásztor Albertnek, többek között a cigányság integrációjával kapcsolatos, vélemény-nyilvánításáról. A témát többrendbelileg csepegtetik a vízcsapból, tehát bárki bőséggel fanyaloghat, vagy csapkodhat azzal kapcsolatban.

A vélemények széles skálán mozognak. Beleértve azt is, hogy globálisan fasiszta, lokálisan meg vállalhatatlan alak. Ahogy ennek az ellenkezője is hallható. A Varánusz szerzőjével jobbára egyetértve ezt a helyiekre lehet és kellene bízni. Már csak azért is, mert pár száz kilométerről mindig baromi egyszerű megmondani azt, hogy kit kell akár akarata ellenére is boldogítani. S miként. Nem vitatva, hogy vannak olyan általános emberi értékek, amelyek mentén meg kell húzni bizonyos határokat. Alkalmasint ilyen emberi érték, illetve jog az élet-, és vagyonbiztonsághoz való jog is. Amit a bűnözők, nemre, fajra és életkorra való tekintet nélkül megszegnek. Az tehát szinte biztos, hogy a „cigánybűnöző” kifejezés megcímkéz és diszkriminatív. Ami, remélem, csak kevesek számára jelenti azt, hogy amennyiben egy törvényszegő cigány, akkor alanyi jogon mentelmi jogot kell biztosítani. Mondjuk a pozitív diszkrimináció jegyében.

Amiről azért nem árt tudomásul venni egy nem is olyan apróságot, amiről szemérmesen szeretnek hallgatni. Politikusok és aktivisták egyaránt. Azt, hogy a zemberek átlagosan csipás szemében bárkinek a pozitív, és megítélése szerint alaptalan, diszkriminációja negatívan diszkriminál. Mindenki mást. Amikor tehát, bárki mellett ebbe az irányba lovagolva szeretne valaki lándzsát törni, akkor próbálkozzon egy helycserés támadással. Képzelje bele magát a kocsmában ingyensört kapó atyafi környezetében szomjazó közönségbe. Bele nekik. Nem véletlen, hogy több kisebb közösségben úgy vannak a pozitív diszkriminációval, mint az ördög a tömjén füstjével. Valahogy nem szeretik. Nem egy esetben azok sem, akiknek a szintén sok-sok kilométerre ülő nagyonokosok kivívják. Nekik ugyanis másnap is ki kell menni az utcára. S ki a fenének hiányzik a kiközösítés. Ami, nem teljesen véletlenül, az egészen szélsőséges megnyilatkozásokig bezárólag, mintha fokozódna az utóbbi időben. Mint a nemzetközi helyzet, amiről tudjuk, hogy nem habos torta, és amúgy is harcolni kell ellene. Amely harcban egyébként a szegények sora kiválóan megfelel céltáblának és talpasnak egyaránt. A recept ismert, mondhatni évszázados.

Amin különben a sok szépen pántlikázott „integrációs program” mintha szintén nem látszana segíteni. Amúgy ezekkel kapcsolatban egy személyes vitám is volt a minap, ahol ezek a programok is szóba keveredtenek. Váltig állítgatván a túloldalon, hogy márpedig azok a programok igenis kellenek, és így kellenek. Csendben beismerve azért, hogy milliárdok repülnek a semmibe. De akkor is! Az olyan véleményt, hogy ez így borítékoltan nem működik, simán leseperve az asztalról. Két igen markáns érvet felhozva ennek magyarázatára. Az egyik, hogy „ezt nem hallgatom tovább”. Ami ugyebár mindent visz. Mint a szőke a bárpultnál. A másik már figyelemre méltóbb. Az, hogy Amerikában bevált módszertanok mentén dolgozik a sok integráló-progamos szaki. Tehát működniük kell. Ha nem működnek, akkor talán váltsuk le a társadalmat, illetve az integrálandókat. Holott, ahogy ott, és akkor is próbáltam elugatni, a jelenség annyira nem új, hogy kutatása több évtizedes múltra tekint vissza. Igaz a vezetéstudományok terén.

Magam is ott, egy mérnöktanári képzés során hallottam erről Herneczki Katalintól. Ő a katedrán, én a padokban. A tanárnő minőségbiztosítással, vezetéselmélettel kapcsolatos munkái ismertek, és akár a netről is elolvasható némelyik. Például a Tunkli Gáboral közösen jegyzett munka. Olyan rémes következtetéseket is megfogalmazva, hogy: „Végső soron arról van szó, hogy nem vesszük megfelelően figyelembe az embereket, sem egyénileg, sem csoportként”. Ez különben már csak azért is figyelemre méltó gondolat, mert a populista szájtépők pont ennek a figyelemnek a látszatával operálnak. A tanulmány azonban nem ezért érdemel gondosabb elolvasást. Sokkal inkább azért, mert egy 61 országra kiterjedő szociokulturális vizsgálat eredménye alapján, a grafikonkedvelők kedvéért, számokban is kifejezhető eltérések mutatkoztak az egyes országok mélyen beágyazott és nehezen mozduló mutatói között.

Ami nem azt jelenti, hogy az egyik jobb, vagy rosszabb, hanem azt, hogy nem egy esetben roppant módon más. Így aztán az a vezetési módszertan, ami Észak-Amerikában jól teljesít, simán bukik a szabálykerülésben és bizonytalanságtűrésben egyaránt jó, kiskapukat kereső magyarok körében. A vezetéselmélettel szembeni, látszólagos különbség ellenére, alighanem a drága, de legalább „hatékonytalan” integráló programokra is igaz lehet ugyanez. Mert a nyócker lakói nem harlemiek és fordítva. S akkor még nem is szóltunk arról, hogy a címke, miszerint „téged most jól integrálunk” legalább annyira megkülönböztet, mint a bőrszín, vagy a fekete bakancs. Amúgy akár hatalmi cél is lehet így „integrálni”. A „na látjátok mennyi pénzt költöttünk rájuk, és semmi értelme” populizmusa szavazatot hozhat ugyanis. A fekete bakancsnak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook