A megfizetett semmi adója

Most éppen az RTL-klub kapcsán illik állítólag a sajtószabadságról értekezni, míg korábban, joggal, az Origo főszerkesztő-reptetése adta erre az okot. Akkor Lázár János duzzogott, míg most L. Simon László került ízléspánikba. Mármint ízlésének nem felel meg a reklámok túlburjánzása.

Megjegyzem, ebben kivételesen egyet értek a Vezért annak idején birtokán pálinkáztató költőimitátorral. A magam részéről jó ideje a távirányítón végzett újkoordinációs gyakorlattal viszonyulok a reklámokkal agyontűzdelt műsorokhoz. Pártoktól függetlenül. Valamint politikától is függetlenül. Az, hogy a televíziós bulvár mégis érdekli az embereket, azt azonban mutatja, hogy a „nesze neked fogyasztó mosópor” adásszüneteiben mégis sokan nézik az aktuális sorozatokat, vércsapolásokat és hasonlókat. Ahogy azokat a tehetségkutatókat is, ahol a beugró feladat talán a banán elfogyasztása volt. Ha a jelölt alkalmas a meghámozására, akkor be van válogatva. Ha nem képes meghámozni, de a banán és héja közül képes kiválasztani a héját, és az attól eltérő darabokat megenni, akkor tartalékpályára kerül. Őket a közönség szavazhatja be az újabb, talán narancsokkal is súlyosbított fordulókra.

Most azonban az RTL szakított ezzel a koncepcióval. Mégpedig azért, mert a narancsokkal súlyosbított fordulónak a TV-adó lett a szenvedő alanya. Reklámadó formájában. Alkalmasint a koncepcióváltásban nem hiszek. Ahogy a reklámadó hiábavalóságában sem. Az utóbbi egy nagyon alapos hatalomdemonstrációs eszköz. Különösen azért, mert a reklámidőben alapvetően a néző idegi terhelését váltják aprópénzre a TV-adók. De ez legyen annak a gondja, aki nézi az adott csatornákat. Amelyek közül most a híradó-perceket a szerkesztőség is hatalmi demonstrációra használta fel. Bízva abban, hogy fenemód demonstrálja a hatalmát azzal, hogy Mészáros Lőrinc, különben régóta közismert, vagyonosodását „leleplezik”. Nem feledve persze azt, hogy ez a megvilágosodás nem kicsit hiányzott akkor, amikor a Klub rádiót szívatta a hatalom. Ahogy nem az RTL-klub szervezte monstre tiltakozás, akár digitális tiltakozás, jellemezte az Origo főszerkesztőjének menesztése utáni napokat. Miként is volt azzal a drezdai pappal? Az RTL-lel lassan már nem lesz senki aki szolidáris lehetne. Miközben személy szerint zavar az a kognitív disszonancia, hogy nem tudom: kellene-e szolidárisnak lennem. A reklámidő eladása ugyanis igenis extra-profit. Az értelmes műsorpercek elől ellopott idő profitja. Amit csak az tesz kétségessé, hogy az „értelmes” műsorpercek minősítése erősen szubjektív. Hol is a távirányító?

Nem, valahogy nem tudom a szegény meggyötört törpe szerepébe képzelni az egyik legnagyobb TV-csatorna gazdáját. Legalább annyira nem, ahogy Mészáros Lőrincet, vagy Lázár Jánost sem. S még sokakat másokat sem. Furcsa módon, mivel nagyjából ugyanabban a vagyoni helyzetben állnak, még azt sem teljesen zárom ki, hogy pusztán a hatalmi status quo átrendezésének vagyunk kollektív szemtanúi. Ahogy a kollektív, és TV-adásokkal asszisztált IQ-csökentés, néphülyítés teljesen megfelelt a kormányzatnak. Így az sem kizárt, hogy a reklámadó tulajdonképpen az a lépés, amikor az isiben úgy indul a verekedés, hogy visszaütöttek. Ezúttal a kormányzati oldalról indítva a jobbegyenest. Ha ugyanis feltételezzük, hogy eddig is volt valami, a közönség elől titkolt hátér-megállapodás a TV-csatorna és a Fidesz között, akkor is értelmezhetők a történtek. Akkor, ha most, különben akármiért, az RTL nem teljesített valami informális szívességet.

Erre meg is jött a lex-RTL a reklámadó formájában. Demonstrálandó a kormányzat elszántságát. Függetlenül attól, hogy a fenekébe papírfecnit őrző L. Simon, vagy a portás terjesztette-e be. Világosan jelezve, hogy: vagy megteszed, vagy megdöglesz. A polip nem aprózza az érveket. Ahogy a TV is megtalálta a felcsúti kisistent. A nagyistennel szotyihéj-köpésben versenyző polgármestert. A helyzet tehát nagyon emlékeztet egy hatalmi patthelyzetre. Olyanra, amikor az egyik kezével, kézfogás gyanánt lefogják az egyik kezüket a felek, míg a másikkal kést szorítanak a másik torkának. Miközben az egyik kés baromi csorba. A szolidaritás nem élezte meg korábban kellően. Ám nem feledve, hogy az anyaországból azért, bizonyos befektetői körökön keresztül, esetleg rálökheti a másikat a mégoly életlen bicskára is.

Amennyiben erről, a hatalmi helyzetek újraosztásáról van szó, akkor meg mi köze az átlagnépnek ehhez? Nem sok. De akár drukkolhat is a valóság-show bármelyik tagjának is. Aztán megvonhatja a vállát, és hámozhatja a narancsot. Ami titokban különben banán. A sajtó szabadságának meg semmi köze a reklámadóhoz. A reklám nem a sajtó tevékenysége normálisan, hanem a sajtómunkások által ki nem töltött idő eladása. Sajtóilag a reklám adója az eladott semmi adója. Azzal, hogy az RTL a sajtószabadság kérdését belekeverte a reklámtörvény értelmezésébe, tulajdonképpen szívességet tett a kormánynak, mert félreviszi a vitát, eltereli a témát. Ki tudja hányadik szívességet.

Andrew_s