Miközben számos témában égnek a
kommunikációs vonalak, néhány téma olykor háttérbe szorul. Mészáros Lőrincnek,
a reklámszabadság jegyében hirtelen felfedezett gazdagodása vitathatatlanul
fontos téma. Miközben a többség nem mészároslőrincekből áll. A többség csak
statisztikai adat. A permanens szabadságharc feláldozható lövészárok-tölteléke.
Gyorsan leszögezem, hogy egyáltalán nem
akarom védeni azt az oligarcha-csoportot, amelynek tagjai a hatalom felé
meneteltükben, majd annak hegyoldalán lecsücsülve a bányászbéka feneke alá
taszítanak minden, és mindenki mást. Emberek ezreit, és az egészgazdaságot.
Elszegényítve, egzisztenciálisan tönkretéve az embereket azért, hogy
üveggyöngyért megvehető közrabszolgát csináljanak a tömegekből. Mert a tömeg
marad. Még. Nyugton. Aki visszaolvassa azt, amit eddig összeirkáltam, nehezen
fog találni olyan írást, ami az uborkafára felkapaszkodott szociológia senkiket
védelmezi. Pusztán a legutóbbi, az RTL-t nem grál-lovagként látó írás miatt többen
megmorogtak. Holott egy kereskedelmi TV-csatorna éppen kereskedelmisége miatt
is opportunista. A hirtelen megtalált gazdagodások a hatalom bajszának rángatásán
kívül most nézettséget is generálnak. Meg ingyen reklámot a csatornának. Na
mindegy. Aki a sajtószabadság utolsó véderődjét akarja belelátni egy milliárdosok
vitájába, azt úgysem fogom erről lebeszélni tudni. Meg aztán az is lehet, hogy
nekik van igazuk. Az RTL megérkezik fehér lovon, koronával és megmenti a
sajtószabadságot, amelynek első megtiprásakor, majd szétmorzsolásakor a média
nagyjai kussoltak és lapultak. Az RTL is.
Békében hagyva tehát a milliárdosok
csatáját talán érdemesebb lefele is pislantani. Azok felé, akik gyakorlatilag
lesütött szemmel élik az életüket, és akik csak statisztikai tömeget jelentenek.
Róluk még csütörtökön jelent meg a statisztikai hivatal közleménye.
Ami alapján jobban teljesítünk. Csóróságban. Ami alapján különben nyolcvanhétezer-ötszáz
forint lenne a megélhetési minimum. Egy egyszemélyes háztartásban. De ez egy
kétgyermekes családnál közel negyedmilliót igényelne a családi kasszában.
Havonta. Alkalmasint ezzel érdemes összevetni azt a keresményt, amit a
közmunkásoknak szán Pannónia jótevője és kormánya. Nem véletlenül sikoltozok jó
ideje magam is, hogy a közmunka-program alapvetően közrabszolgaság, és a
szegényedési spirált hajtja csak. S persze hozzásegíti a piac résztvevőit
ahhoz, hogy lefele szorítsák a munkabéreket. Talán nem véletlen, hogy a KSH nem
közli a létminimum alatt élők számát. Igen kényelmetlen adat lehetne
valószínűleg.
Pusztán szemre-becsléssel is jól
saccolható, hogy sokan kénytelenek a statisztikai minimum alatt nyomorogni. Ehhez
persze nyilvánvalóan nem szolgálati kocsival kell a plázákba menni. Vagy átadóünnepségre.
Habár lassan nyugodtan átadhatnák az „Ismeretlen gazdasági menekült”
emlékszobrát is. Londonban. De erről, a gazdasági exodus menekültjeiről is
kevés és ellentmondásos adat kevereg. Csak a nagyságrend látszik biztosnak. Az
kétségtelenül több százezres. A KSH azonban erről is szegényes adattal szolgál.
Mert Pannónia gátőrjét zseníroznák az ilyen adatok, mint rinocéroszt a
kalácsmorzsa. Habár bőrrel jól el van látva a szeretett Vezér és csapata. Erre
utal az, hogy a hallatlan, illetve vízcsapból is hallható sikerpropaganda
árnyékában azért persze születnek felmérések a valós szociológiai helyzetről
is. Nem azért, mintha a KSH számai nem lennének valósak. Csak kevesen vesznek
lépegető eszkavátort. Ellentétben a farháttal.
Kiss Ambrus például éppen arról emlékezett
meg az ATV-ben,
hogy a munkavállalók között is van egy milliós tömeg, aki nyomorog. Akiknek a
jövedelme nem éri el a létminimumot. Alkalmasint a közszférában is. Miközben az
arányuk a versenyszférában harminc százalék körüli. Köszönhetően annak is, hogy
az ott dolgozó nagyon gyorsan megkapja, hogy: „ha nem tetszik tízet veszek fel
helyetted, és mehetsz közmunkázni”. S sajnos ez igaz. S sajnos ennek az
igazságát mind a két oldal tudja. A közmunkabér tehát, mint említettem
leszorítja a béreket, a kapun kívüli munkanélküliek nagy száma pedig féken
tartja azt, aki csak pár forinttal is többet keres és el kell tartania a gyermekeit.
A mészároslőrincek nagyobb megelégedésére. Meg a kormányéra. Mert egy kirobbanó
éhséglázadásig nagyon sokan kussolnak a túlélésért. Még akkor is, ha talán még
nem jelentik fel a szomszédot egy tál lencséért.
Miközben persze nem árt elfeledkezni arról,
hogy a létminimum még nem a nyomorhatár. A KSH létminimumából még úgy-ahogy, de
meg lehet pakolni a fogyasztói kosarat. A nyomor Bass László, az ELTE egyetemi tanára
szerint
a mediánjövedelem hatvan százaléka körül kezdődik. Szerinte ez közel másfél
millió embert sújt hazánkban. Akiknek a nadrágja nem is az előző háromból van,
hanem az előző három generációtól örököltekből. S abból is kilátszik a fenekük.
Ott lent. A bányában. A bányász-béka feneke alatt. Sokkal.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése