2014. június 2., hétfő

Annyi nyugdíjat érsz, amennyit a gyereked kapar

Ez egy másik Kerekasztal
Szinte már unalomig koptatott lázári kijelentés az, ami a kaparás, és az adott ember értéke közti összefüggést méltatta. Most egy olyan javaslatot terjesztettek elő, ami ezt kiterjeszti a gyermekekre is. Akinek a gyereke jobban kapar, az többet is fog érni. Például nyugdíjasként.

A Népesedési Kerekasztal nyugdíjreform-tervezete legalább is valami ehhez hasonló ötlettel állt elő. Ez a kerekasztal nem az a kerekasztal, ami körül lovagok gyűlnek össze, hanem egy másik. E körül az asztal körül azok lovagok és lovagnők ülnek, akik azt mondják: „cupp”. Esetleg a rekettyésben. Mert az asztalon azért elég kényelmetlen lehet. Mármint a népesedéspolitika kézbevétele. Természetesen tudományosan. Már csak azért is, mert az említett gömbölyű asztalt Magyar Tudományos Akadémia szervezésében alakították meg. Még 2009-ben. S pár hónapon belül meg is kezdte tanácsosztogató és programajánló tevékenységét. Nyilván alapos, tudományos előkészítéssel, ahogy ezt illik is egy nyolc munkacsoporttal megalakult tudományos valaminek. Olyan javaslatokkal az évek során, amelyek között nyilván vannak jobbak, és kevésbé jobbak is. Ahogy ez már lenni szokott olyan esetekben, amikor a vizsgálat tárgyai önálló akarattal rendelkezne, és a körülményekre a vizsgálódónak gyakorlatilag az égvilágon semmi ráhatása nincs.

Hari Sheldon legyen a talpán, aki ilyen körülmények között akárcsak modellezni tudja a népességet. Egy birodalomnyit. Egy sci-fiben. A hazai viszonyok között legfeljebb a hatalmi nagyképűség éri el a Galaktikus Birodalom méretét, és a napi politikai populizmusoknak nagyobb szerepe van a szociálpolitikában, mint a tervezési szándékoknak. Nem feledve persze azt sem, hogy az emberek népesedési szándékukat viszonylag ritkán szokták az akadémiai közlemények, és javaslatok alapján megélni. Pártdirektívák mentén is csak akkor, ha elég erős kényszerek működnek közre az utasítások betartására. S ebben az esetben sem feltétlenül egyenlők a szándékok. Az egykori életforrás-programot is valószínűleg másként élték meg a tenyészbikaként kezelt SS-tisztek, és másként az esetleg megerőszakolt árja-kinézetű parasztlányok. De ez nyilván csak az egyik véglet, és a hazai demográfiai programok itt még messze nem tartanak. Ahogy a legutóbbi zseniális javaslat is a nyugdíjak irányából próbál hatni.

Felvetve azt az ötletet, hogy ne csak a gyermek felnevelése számítson bele a nyugdíjba, hanem a gyermek iskoláztatása is. Rímelve arra a Balog Zoltántól ismert cinikus baromságra, hogy a gyermekek kibontakozását a szülők, és nem a szegénység gátolja a mélyszegénység körülményei között. Nem vitatva persze azt, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer úgy rossz, ahogy van. Különösen azok után, hogy a Fidesz-vezette kormány a magánnyugdíj-magtakarításokat is eltapsolta. Ezek után az elöregedő generációk tényleg csak a gyermekeikre számíthatnak. Akik közül az iskolázottabbak valószínűleg jobban is fognak keresni. Legfeljebb külföldön, ha a hazai közrabszolgarendszerből elegük van. De kétségtelenül jobban. Ez a gyermekre támaszkodó rendszer azonban a Népesedési Kerekasztal tudományos lovagrendje nélkül, a kormányzati hibák nyomán spontán is kialakult. Miközben van a jelenlegi javaslatnak egy komoly szépséghibája.

Nem más, mint az, ami már Balog Zoltán 2012-es megszólalásában is szégyellni valóan ostoba volt. Az, hogy koránt sincs képzési egyenlőség. Attól a pillanattól kezdve, amikor nem beszélhetünk valós esélyegyenlőségről az iskolázottság megszerzésében, minden ezen alapuló diszkrimináció a szociális szakadékot mélyíti és szélesíti. Márpedig valós esélyegyenlőség nincs. S lehet azt mondani, hogy régen, a rendszerváltás előtt sem volt. Ami igaz is. Csakhogy az olló, például a felsőoktatási keretszámok manipulálása, a fizetős oktatási formák elterjesztése, a követelmények csak fizetett különórákkal teljesíthető megállapítása nyomán, kissé szétnyílt mostanában. Kissé a töréshatárig szétnyílt. Nem vitatva természetesen, hogy volt már ilyen a magyar történelemben. Amikor volt egy akár Bécsben, Párizsban iskolázott nemesség, és volt az éhbérért robotoltatott zsellérség.

Csakhogy akkor senki nem is beszélt demokráciáról, és meg sem próbált a nemesség tudományos álca mögé bújtatott javaslatokkal operálni. Bár biztos lett volna annyi pénz, hogy valami zugkutató összeállítson egy javaslatot arra, hogy miért jó, ha a nemes nyugdíjként is többet kap a gyermekei után, mint a zsellér. A világ azonban változik. Akkor nem érezték szükségét egy ilyen máznak. Most meg csak a máz az igazi. A nyugdíjrendszer, a demokrácia, a képzési esélyegyenlőség meg egy nagy hazugság a máz mögött.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése