Biztos lehetne tudni, hogy hányadik éjszakája
volt a múzeumoknak 2014. június 21.-én, de most kapásból nem néztem utána.
Sokadik. Mégis, a politika nem kis részben gondoskodott arról, hogy ne csak a
tárlatokról szóljon a nyárköszöntő éjszaka. Hanem Holocaustról, antiszemitizmusról,
köztéri szobrokról és közös éneklésről is.
A lista két eleme egy ponton
összekapcsolódott. A Szabadság téren felállítandó szoborpiszkozat, vagy inkább
piszkok szellemi hulladéka, ellen tiltakozók megtámogatására közös éneklést
szerveztek. Az Örömódát, melyet az Európai Unió hivatalos himnuszának is
avattak Fischer Ádám karmester vezényelte. Nem egy maroknyi kisebbség számára,
ahogy azt a hatalom szeretné beállítani, amikor Orbán Viktor „csak azért is
hatalom” mottójú mozgalmát kritizálják. A sokaság nem a belekből
jósoló koronát körbetáncoló sámánizmus, hanem a felvilágosult kultúra, a
kisebbség diktatúrája helyett a többség demokráciája mellett tette le a voksát.
Egy énekkel, melynek szerzője századokkal előzte meg Orbán Viktort, Adolf
Hitlert, Joszif Visszarionovics Dzsugasvilit és az Orbánnak kicsit megkésve, de
törve nem nyájaskodó észak-koreai vezért. Természetesen egy pillanat kétségem
sincs arról, hogy néhány prominens szervezet, mint például a CÖF, a Magyar
Hajnal, vagy a Jobbik prominensei már firkálják az első gondolatokat arról,
hogy tulajdonképpen Beethoven zsidó volt. De legalább is, a buzilobbi tagja.
Kevésbé elvont zsidósággal rendelkeztek
ugyanakkor azok, akik annak idején a csillagos házakban laktak. Azokban a
házakban, amelyek lakói közül sokan váltak a Szakály-féle történelmi kukabúvárok
„idegenrendészeti eljárásainak” áldozataivá. Mely történelmi szemlélet egyre
közelebb kerül a kormányzathoz, és lassan inkorporálódik a kormánypolitikába.
Elég a neohorthyzmus hatalmi pártolására, a történelem, értékelés helyetti, már
a miniszterelnök személyes élettörténetére is kiterjedő, kollektív meghamisítására
gondolni. Alkalmasint a Múzeumok Éjszakája az említett házakról is szólt. A csillagos házakról. Nem véletlenül,
mivel számos adat immár történelem, és a nyilaskeresztes különítmények
tobzódásának emlékei immár legfeljebb múzeumi tárgyak. Még! Ha ugyanis a
hatalom továbbra is a weimari szakácskönyvet forgatja, és a fasizálódás
diktatórikus útjait tapodja, akkor a történelmi rímek azokat a régi napokat
idézhetik. Ami már régen jócskán túlmutat azon, hogy rendszerváltás előtti
szerepeken cívódjanak az emberek. Még akkor is, ha olyanok szidják a
rendszerváltás előtti rendszert, és hozzák vissza Horthy, illetve Szálasi eszméit
a hatalom közelébe, akik az említett vezérek rendszereiben legfeljebb vályogvetők
lehettek volna. Ha túlélik. Mert nem mindenki élte túl. Túl sokan voltak, akik nem.
Mert valaki rájuk bökött és származásuk,
vallásuk, vagy pusztán antipatikus voltuk miatt kirekesztettnek nyilvánította
őket. Olyanokat, akik az őket kirekesztőknél ezerszer többet tettek a hazai
kultúráért, tudományért, vagy művészetért. Ahogy például Róth Miksa is, akinek
művészete helyet kapott számos közintézményben is. Alkalmasint ma múzeum az a
ház, amelyben élt és alkotott. A Nefelejcs utca 26-ban. Ahol Róth Miksa
Császári és Királyi Udvari Üvegfestő és Mozaik Művész Műintézete” 1939-ig
működött. A dátum talán ismerős lehet az „idegenrendészeti eljárók” szellemi
jogutódjainak. Sic! Egyébként munkásságáért annak idején a híres üvegfestő
megkapta a Ferenc József Rend lovagi fokozatát. Ciki lehet a Monarchiát
visszasíró antiszemitáknak. De az üvegművész emlékházát, az ott kiállított
műveket más okból is érdemes megtekinteni. Egyrészt jelzik azt, hogy a
közintézményekbe munkákat rendelőknek volt ízlésük.
De azt is érdemes megfigyelni, hogy Róth
Miksa műhelyéből magánszemélyek, korának polgárai is szép számmal rendeltek
díszablakokat, festett üvegeket. Ez pedig két dolgot biztosan feltételez. Azt
például biztosan, hogy az akkori polgárság ezt meg tudta fizetni. A másik az,
hogy az akkori polgárságnak, a Róth-műhely fizetőképes kuncsaftjainak nem csak
pénze volt. Az akkori pénzes ügyfeleknek a kulturális elvárása túlmutatott a szotyhéj-köpködésen,
a B-közepes üvöltözésen, és az ízlése is jobb volta annál, hogysem egy vezető
repiajándékként kapott hátizsákját, használt kólás-dobozát nyilvánítsák fétisnek.
Az oszd meg (a tömeget) és fuvalkodj (fel) jegyében.
„...Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf- hangzott fölöttem. ...
„
(Radnóti Miklós: Razglednica 4.)
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése