2014. június 8., vasárnap

Sörözni csak kényelmesen?

A címhez rögtön hozzátehető, hogy persze: otthon, fotelben, a TV-re zsibbadva. De most mégsem erről ejtenék szót. Elvégre megkezdődött a szabadtéri sörözések szezonja. S ezek sorában látogatható meg az éppen aktuális Főzdefeszt. Az utcai „etetőkkel” (Street Food Show) karöltve.

A sörökről most nem ejtenék szót, mivel ez aztán tényleg egyéni ízlés kérdése. Vannak, akiknek inkább a hagyományos sörök jönnek be, míg a mások a különlegességekre kattannak rá. Az utóbbiaknak is ott lesznek a különböző, a kézműves sörfesztiválok szinte már hagyományos sörei. Homoktövises, fügés kivitelben, esetleg kölesből, vagy mézesen. A sörök kínálata alapján tehát mindenkinek érdemes kimenni a Műegyetemi rakpartra. Talán nem is csak azoknak, akik csak a sörökön keresztüllátják a szabadidő, megvilágosodásának kulcsát. Elvégre az ilyen eseményeknek hangulatuk van. Még akkor is, ha a bejáratnál komoly türelempróba várja a befele igyekvőket. Mert a sörök különlegesek ugyan, de a szervezés mintha a jól megszokott színvonalszegénységet mutatná. Még akkor is, ha látszólag zárkózik a trendekhez.

Mert az, aki Budapest eredetileg harmadikként átadott dunai hídja felől érkezik, a sorokat látja meg legelőször. Mármint legelőször a mobil mellékhelységek blokkja után. Mármint tovább pontosítok, a sorok után. Mert az utóbbihoz, a mobil pottyantókhoz és vízvesztő helyekhez is sor állt, amikor odaértem. Arra a gyanúra adva okot, hogy szervezők figyelmen kívül hagytak egy fontos természettudományos tényt. Az anyagmegmaradás törvényét. Azt, hogy a folyadék nem vész el, csak odább vándorol. Azt, hogy aki felül beleönti magába sört, az normális körülmények között alul távoztatni is szeretné. Ha sokan öntik befele a folyadékot, akkor szintén sokan szeretnének meg is szabadulni tőle. Az aligha jelent újdonságot, hogy az utóbbi művelethez sorban állni nem túl kényelmes. Még akkor sem, ha a dolog természetéből fakadóan gördülékenyen halad a sor.

Ahogy viszonylag gördülékeny talán a többi sor haladása is. Mert a sor az kell. Aki sört akar inni, annak legyen sorálló képessége. Mely sorok vége betorkollik oda, ahol a fesztiválkártyákat osztják. Mert a műegyetemi Főzdefeszt egyik újdonsága a más rendezvényekről már ismert fesztivál-kártya bevetése. Amiről azért a hivatalos honlap címoldala szemérmesen hallgat. Holott akár szimpatikus kezdeményezés is lehetne. Nem kell sörjegyekkel vacakolni, és a pavilonoknál sem forog a kézpénz. Kis plasztikkártya. Kényelmes, víz-, és sörálló. Az ember odamutatja a leolvasónak, és az leolvassa. Mármint akkor, ha a megfelelő oldalát mutogatja az ember a leolvasónak. De ezt az akadályt azért általában sikeresen lehet venni. Mármint akkor, ha szert tettünk az említett plasztikkártyára. Potom félezer forint letéti díjért, és egy sorban eltöltött változó időtartam jutalmaként. Mely lététi díjról, ahogy a kártyáról sem tesz túl sok említést a Főzdefeszt címoldala. Aki erről ott többet szeretne olvasni, az keresse fel a Budapest című linket. honlapja. Itt számos információt talál a kártya használatáról.

Jó tanácsokat is. Arra nézve nem, hogy bizonyos helyzetekben meddig számoljon el magába, de azért párat mégis. Holott a magunkban számolás művészetét is gyakorolhatjuk. Ha például hosszas sorállást követően derül ki, hogy abban a sorban nem tudunk kártyával fizetni a kártyáért. Bankkártyával a Metapay-kártyáért. Nem azért, mert teoretikusan nem lehetne bankkártyával fizetni, hanem, mert ott nem működik, vagy csak esetlegesen működik a kártyaolvasó. Hogy erről jó lenne a sorban-állóknak is jelzéseket küldeni? Hát istenkém: miért pont nekik. A pénztárért idegeskedő fiatalember mögött feltűnő ember foghegyről odavetett megjegyzése szerint: már jelezték az OTP-nek. Mert ezzel szerinte az ügy lezárva. A nyítónap estéjén. A sorban álló, orcára esett bankkártya-használók meg soroljanak be a másik sorba. Ahol működik. Az ott sorban száradók nagyobb örömére a soruk elejére. Egy költség, dupla kárörvendés. Mert bosszankodik az, aki nem tudta használni a kézpénzt kímélő megoldást, és bosszankodik az is, aki elé beállnak ennek következtében. Sörrendezés by Budapest.

Persze ennek alapján pláne érdekes az a plusszinformáció, amit a bankkártya használata után, a bódé falán olvashatunk el. Illetve az említett budapesti Főzdefeszt-honlapon: „Bankkártyás feltöltés esetén feltöltésenként 200 Ft kényelmi díjat számolunk fel.” S ebben a pillanatban az ember nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. Mert ez a megoldás ugyan ki a fenének kényelmes? Aki csak sorban állva tudja bankkártyával feltölteni a sörkártyát, annak biztosan nem kényelmes. Mert olyan kütyüt nem láttam, amibe bedugom a bankkártyát és a fesztiválkártyát, és az egyikről automatikusan tölti a másikat. Ha volt is ilyen, biztosan jól eldugták. A belépőponton nem volt. Tehát a T. vendégnek nem kényelmesebb a kártya. Ráadásul, ha ez a 200 Ft nem a tranzakciós díj eufémisztikus megnevezése, akkor esetleg duplán is fizethet.

Akinek ez kényelmes, az a szervezők lehetnek. Kisebb felelősség a pénz kezelésével, kényelmesebb kezelése az ügyfeleknek. Viszont ilyen alapon nekik kellene a vendégeknek engedményt adni a bankkártyával való fizetésért. Az igazi hungarizmus tehát ebben az, hogy fizessek többet, mert a szervezőknek kényelmesebb megoldást választom. Hipp-hipp hurrá! A Főzdefeszt is jobban teljesít!

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook