2014. június 10., kedd

Demagógisztáni napló: Arccal a farhát felé

Forrás: Receptlap
A plázázás össznépi sport az emberek és emberkék, emberpalánták egy részének körében. Azt hinnénk, hogy valami hasonló lehet az is, amikor egy csarnokba, az élelmiszerek hagyományos beszerző helyére lép be valaki. Hát nem! Ott a plázaélményt legfeljebb azok a turisták élik át, akiket, mondjuk, a Nagyvásárcsarnokba visznek el az utazásszervezők. A napi bevásárlást megkísérlők legnagyobb „örömére”. De most ne róluk szóljanak a gondolatok.

Nem azért, mert nem érné meg. Hanem azért, mert amikor a magyar átlépi az országhatárt, és tenyerébe nő a fényképezőgép, akkor aligha jobb a helybeliek szemében. Már akkor, ha átlépi az országhatárt, és turistaként lépi át az országhatárt. Vendégmunkásként ugyanis pontosan úgy dolgozni vagy vásárolni fog egy ilyen bevásárló helyen, mint itthon. Ha van rá pénze, hogy vásároljon. Nem hímzett ingyom-bingyomokat, hanem zöldséget, húst, kenyeret, egyebet. S ezzel eljutottunk egy sarkalatos pontra. Az árcédulák világába. Amely világba tett kirándulás különben a turistáknak sem ártana. Mármint szervezetten. Mert egyénileg nyilván sokan megteszik, hogy megnézik az árakat. Arrafele, amerre terelik őket. Holott, egyfajta kalandtúraként igen tanulságos körutat lehetne megszervezni.

Például úgy, hogy tegyenek egy felmérő-utat a nyersnek látszó húsok és állatalkatrészek körében. Azzal a nehezítéssel, hogy a kilónként kétszáz forint feletti árkategória egyszerűen számukra nincs. Huss! Elvitte a kánya. Azt hinné az ember, hogy ekkor a csarnok árukészlete megszűnik. Holott egy cseppet sem. Igenis létezik ilyen árkategóriában is állati fehérje. Például csirke farhát. Esetleg akciósan. Lehet, hogy becsesebb helyen a kutyák eszik, de azért ne felejtsünk el két igen komoly szempontot. A hő fertőtlenít, és néhány baktérium-toxint is lebont. Másrészt a kutyákkal, macskákkal egyfajta szimbiózisban is lehet élvezni az élet ilyen apró, ámde csontos örömeit. Elvégre hol van az előírva, hogy ne lehetne egy levest is főzni az olcsón beszerzett csirkedarabokból, mielőtt a szőrös gyerek is megkapná a maga adagját? Na ugye, hogy sehol. A jelenség nem új, és a kispénzű nyugdíjasok esetében a kabarétréfáig bezárólag régóta ismert. Ami különben önmagában sem a társadalom nagy dicsőségére váló jelenség.

Még kevésbé az, hogy a felhasználói réteg egyre szélesebb. Ez abból is látható, hogy a viszonylag jobb minőségű szárnyas-alkatrészeket forgalmazó helyeken gyorsan csappan az árukészlet. Amit különben egyre kevésbé a tipegve topogó korosztály vásárol fel. Így aztán teljesen nyilvánvaló, hogy ahol van kereslet, ott a kínálat is követi. Egyre zűrösebben kinéző izék halmait is feltárhatjuk az árukészletek vizslatásával. Olyan, állítólag apróléknak nevezhető valamiket is, amik legfeljebb csak állatorvosi értelemben nem tekinthetők károsnak. Szemben a látvánnyal, ami nem kifejezetten az esztétikai élményszerzést szolgálja. Mármint átlagosan. Mert nyilván van, akinek igen, de ez alighanem a kisebbség. Ám valószínűleg még ez az árukategória, a kuka felé indultában megállított csontos-csőrös zutyulék is gazdára lel. Lehet, hogy ezt már tényleg valamelyik kutya nyeri meg. Habár nehéz elképzelni azt a több napig éheztetett vérebet, amelyik önként elfogyasztaná. Így aztán nem teljesen kizárt, hogy ezek a valamik némi mosás és válogatás után szintén a leveses-fazékban kezdik meg háztartási pályafutásukat.

Mert az emberi étkeztetés, mint azt annak idején a táborok, manapság pedig a közétkeztetés példái mutatják, nagyobb toleranciával bír, mint az állatoké. Meg aztán az ember a szőrös kedvenceknek nehéz szívvel ad olyasmit, amit maga is fenntartásokkal fogyaszt esetleg. Nem beszélve arról, hogy az akciós, de a beszerzést követő néhány óra múlva már távolról is kiszagolható húsárut egy jobb érzésű macska meg sem eszi. Csak a gazdája. Főleg, ha kénytelen vele. Mert adott esetben egy fél évig, rosszabb esetben egy évig kénytelen kicsit kevesebből megélni, mint a képviselők havi javadalmazása. Akiknek különben szintén tanulságos lehetne a fentebbi kalandtúra. Ha esetleg arra kényszerítenék a díszes társulatot, hogy napi pár száz forintból próbáljon megélni. S nem úgy, hogy szerviz-szolgálat biztosítja a hidegtálakat, sofőrszolgálat a szállításukat, és dotált büfé a kávét. Mert úgy nem nagy bravúr.

Érdekesebb lenne azt látni, ha például olyan ketrecharcban kellene a napi aprólékra valót megkeresniük, amiben legutóbb például gyermekek vettek részt. A hazai ifjúságpolitika nagyobb dicsőségére. Aztán elmennének a csarnokba, és lesütött szemmel kérhetnék ki a farhátat, és siethetnének vele haza, hogy gyorsabban főzni kezdhessék, mint a bacik belakják az egyre melegebb időben. Gyanítom, lenne nézettsége egy „így élt túl a képviselő csirkeaprólékon” című összeállításnak. Különösen, ha közölnék vele, hogy az eddigi kéthavi jövedelméből egy évig kell kihúznia. Miközben hallgathatná, hogy a közrabszolga-bér mindenre elég, és szemét lusta naplopó csirkefogó az, akinek az nem megfelelő. Mert ugyebár az, aki kétmilliót perkál vissza egy duzzogó óvodásként, az nem az.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a posztot. Aktívabb koromban magam is javasoltam a t. képviselő uraknak -még az alumínium tálcás, alumínium villás-kanalas gyorséttermi időkben- fiúk, nem érzitek az alapproblémát. Próbáljatok el lenni minimálbérből 2 hónapig úgy, hogy a "Centrálban, vagy a Móricz Zs. körtéri gyorsbüfében kajáltok, közben a hajléktalan kinézi a falatot a szátokból, ott ahol drágább a frissensült, mint a parlamenti "büfében"

    Megemlíteném még azt, volt olyan időszak, amikor a kutya, macska kaját vették az elkeserítően kis jövedelmű szegények, mert az volt az olcsóbb és ehető! volt. Ma nem tudom mi a helyzet ezen a 'fronton', bár gyanítom, hogy már ez is 'megfizethetetlen'.

    jaeg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van 100 Ft körüli macska-kaja konzerv. 40 deka nem mérgező étel. Láttam már hajléktalant kanalazgatni ilyen konzervet.

      Törlés

Comments on Facebook