Kónyának mázlija van: Kosarat kapott

Kónya Péter, a tagság döntésétől függően, de felvetette a független párt alapításának lehetőségét. Meg is bántódtak a népek az Együtt - a Korszakváltók Pártja berkeiben, és felfüggesztették az együttműködést a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesülettel. A racionalitás ugyan azt mondatná talán, hogy teljesen mindegy, hogy egy szervezetet miként neveznek el, ha a célokért lehet vele tárgyalni. De annak, aki a három részből összecsavart szimbólán akarja előadni Tintoretto remekműveit (Rejtő után szabadon), a névmágia elsődleges lehet.

A névmágia meg azért névmágia, hogy mindennek a legszebben csengő, és olykor bongó nevet adják. Olyat, ami csak úgy cseng és bong a fülekben. Amikor a fal adja a másikat. S akkor a csillagok is egészen közel kerülnek a csak belső világára fogékony szemlélőnek. Mert egyébként az áprilisi választások után szép nagy önérzet, és szelektív vakság kell azt hinni, hogy a 2013 augusztusára beérlelt vezérelvű ellenzékiségnek van értelme. Keletje a választásokon például láthatóan nem volt. Különösen azok után, hogy eredményesen sikerült felépíteni a vezér nélküli vezér-lét képét, és annak zavarát. Ami azért egy kulcskérdést valamiért nem enged feltenni a választási összefogás Farkasházy-színpadon egymást (sem) támogató önjelölt centrumának. Azt például, hogy vajon tényleg akkora durranás velük összefogni? Miből gondolja azt bármelyik, különben magát demokratikusnak tekintő párt vezetője, hogy ő a legkisebb királylány. Nem annyiban, hogy közös hotelszámla-növelésre induljon mondjuk Lázár Jánossal, hanem abban az értelemben, hogy a társasága abszolút érték.

Ez a meggyőződés ugyanis okvetlenül kellhet ahhoz, hogy egyfajta pozícionális arroganciával kezeljék az egykori szövetséges felvetését. Fel sem tételezve azt, hogy ez a kapcsolat-megszakítás alapvetően egy egyre kínosabb közösségből való felszabadulás lehet a másik félnek. Miközben ettől függetlenül is legalább tisztítja valamelyest a képet. Azt a képet, ami már 2012. októberében is kicsit összekarcolódott. Akkor, amikor Bajnai Gordon mögött, mellett három szervezet alakított szövetséget. S amely szövetség zsigeri viszonyt deklarált, Juhász Péterrel az élvonalban, Gyurcsány Ferenccel szemben. Olyan helyzetet kialakítva, ami sokáig, túl sokáig bénított meg bármilyen nyitást. Tulajdonképpen nem csak Gyurcsány Ferenccel és a DK-val szemben, hanem szinte minden politikai párttal szemben is. De még a Fideszben csalódott jobboldaliakkal szemben is. Akkor Kónya Péter volt az, aki egyedül hajlandónak bizonyult az eredmény-, és nem az eszközorientált szemlélet bevitelére a napi politikába. Hajlandóan arra, hogy akár pártokkal is együtt mutatkozzék 2012. októberében, ha azok a közös célt különben támogatni hajlandóak.

Ahogy egyébként jelenleg is az egyik „felmondási ok” volt a jelek szerint az, hogy Kónya Péter leült tárgyalni Gyurcsány Ferenccel. Holott nyilvánvaló, hogy van pár olyan szerep, amire a DK vezetője lényegesen alkalmasabb, mint a többiek. Például arra, hogy retorikában bírja a versenyt Felcsút nagy szülöttjével. Amihez hozzá tartozik az is, hogy olykor a két-három diplománál kevesebbel rendelkezőket is meg kell tudni szólítani. Amellett úgy, hogy ne közhelyek pufogtatásának tűnjön mindaz, amit el képes mondani valaki. Kónya Péter tehát szóba merészelt állni Gyurcsány Ferenccel, és cserébe elvesztette a bizalmat. Pártalakításilag a tagságra gondolja bízni a döntést, és kirekesztik a demokratikus ellenzékből. Holott könnyedén előfordulhat, hogy hosszú távon Kónya Péter bizonyulhat inkább reálpolitikusnak. Egy szűk körből merítő ellenzéknek, ami ráadásul leginkább az önszalámizással van elfoglalva, alighanem esélye sincs a közeljövőben. De a távoliban sem biztos. A ködös szemmel elvont dolgokon merengő, és minden sarkon saját mozgalmat generáló filozofikus elitizmusnak most nem kedvez a világ. Különben sosem kedvezett, de legalább áprilisban nyilvánvalóvá kellett volna válnia sokaknak.

Elég szomorú, hogy a politikai palettán ez jelenti a kisebbséget a jelek szerint.

Andrew_s