2012. augusztus 19., vasárnap

Választási kéveszindróma.

A megörökítés pozitív hagyománya
Az ellenzék nem kristálykéve.
Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/
A tényleges országgyűlési választásokig, így 2012. augusztusának közepe felé, még egy évnél is kicsit több van hátra. Azonban tény, hogy számos olyan változás következett be a választási rendszerben, melytől azt várják, hogy befolyásolja a választási eredményeket. A kormányzó hatalom nyilván azt várja, hogy a változások az ő malmára hajtják a vizet. Az ellenzék, szerepe szerint, és nagyjából egységesen, éppen ezért kritizálja a változtatásokat. A kritika hangjai között pedig megjelentek azok az jelenleg még vékonyka szólamok is, melyek felvetik, hogy a rendszer változtatása visszaüthet. Ezekről a hangokról néha nehéz eldönteni, hogy valós cselekvési szándékot takarnak, vagy egyfajta csodavárást. A tényleges változásokhoz ugyanis az elegendően kevéske, hogy valaki elmesélje, hogy az ágyú megfordítható.

Megmondani a tutit ugyanis elég egyszerű, és a világ tele van lépcsőházi teoretikusokkal. Egy választási győzelemhez eközben kevés lesz majd a szokásos, „ha akkor azt tettük volna” kezdetű szólam. Főleg utólag. Lényegesen fontosabb az, hogy milyen kommunikációs munkát tudhat valaki magáénak a szavazások előtt. Ebben például a jelenlegi kormányzat pártjai ellenzékként példamutatóan teljesítettek. Amennyiben a regnáló kormány munkájának rombolásában, majd az egészért a kormányzat kommunikációs felelőssé tételében mérjük a teljesítményt. Nem véletlen tehát, hogy kormányzati pártszövetség a kétharmad birtokában éppen ez ellen igyekszik a legjobban védekezni a választások megnyerése óta. Az is nyilvánvaló, hogy a parlamenti kétharmad birtokában mindehhez akár az alkotmányozáson keresztül is hátteret képes teremteni önmagának. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne módot találni a választások során ténylegesen elérni a Fidesz által megváltoztatott választási rendszer visszafele való elsüthetőségét. Erre többen, többféle stratégiában gondolkodhatnak, és egy igen alapos tanulmányt a közelmúltban tett közzé a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladás Alapítvány. Külön tanulmány, és összefoglaló prezentáció keretében gyűjtve össze azt, ami szerintük egy ellenzéki győzelem kulcsa lehet.

Ezekben igen alapos stratégiai elemzés van, de alighanem tévedés lenne azt hinni, hogy univerzális szakácskönyvek állíthatók össze arra nézve, hogy konkrétan mi is lehet a teendő. A pillanatnyilag érvényes ötletek ugyanis pontosan ilyenek. Pillanatnyilag érvényesek. A játékszabályok pillanatnyi állása szerint, az éppen aktuális játéktérben fogalmazhatóak meg csupán. Nehezen lehet ugyanis arra konkrét stratégiai útmutatót felállítani, hogy a következő időszakokban milyen új törvényi változásokat fog a Fidesz vezérkara keresztülszuszakolni a kétharmados szavazógőzhengerrel. Akár éppen az ellenzék mozgásának és belső erőviszonyainak változásai nyomán. Így végső soron egyrészt mozgó célpontra kellene lőni az ötletelések során, másrészt egy rázkódó hullámvasútról kellene az ugráló célpontot eltalálni. Felelősséggel tehát szakácskönyvet nem, legfeljebb bizonyos alapelveket lehet, lehetne lefektetni a közös érdekek mentén és azok figyelembevételével. S persze a választói dinamikáról szóló feltevések fényében.

Márpedig a kormányzat éppen az utóbbit igen erősen a befolyása alá kívánta vonni az elmúlt időszakokban, és ez a szándék jelen időben is nyilvánvaló. Ennek csak egy része a választás területi egységeiről szóló térképek átszabása. Tulajdonképpen ebbe a körbe tartozik a külföldiek választójogának kérdése. Mert kezdetben vala az állampolgárság megadása, amikor is még voltak olyan vélemények, hogy az így szerzett állampolgársággal nem fog kapásból vele járni a választójog. Aztán persze győzött az a szemlélet, hogy nem lehet a levelező tagozatos honfikat sem másként kezelni, mint az itt élő és itt adózó társaikat. Tehát legyen választójogai is akár hetediziglen az odakint ragadottnak. Az Orbán Viktor amerikai látogatásakor meghirdetett levelezős magyarsághoz vezető programhoz tehát levelezős szavazati jog is társul, ami gyakorlatilag állampolitika szintjére emeli a választási küzdelmeket. Még akkor is, ha persze lehet azon vitatkozni, hogy Kövér László Nyirö-temetéses akciója használt, vagy ártott-e a Fidesz külföldi szavazóbázisának.

De az biztos, hogy a haza belügyeként kezelendő országgyűlési választásokkal kapcsolatos küzdelmek exportcikké válhatnak. Óhatatlanul más országok belvilágába is beavatkozva. Például, ha sikerül néhány árokkészítő gyalogsági ásó exportjával esetleg Szlovákiában is elérni, hogy ne beszéljenek az emberek egymással azon az alapon, hogy a Fidesz-t vagy ellenzékét támogatják. Arról már nem is beszélve, ha valaki egész egyszerűen nagy ívben fütyül arra, hogy itt mi zajlik az éjjeliben. Felvetve persze azt, hogy azért még meg merhet-e e szólalni magyarul, vagy az előbbi két tábor egy emberként fogja betemetni az egymás közti árokásás hulladékával. A hazai csatározások nagy vívmányaként mindjárt három részre is szakítva a külföldi magyarságot. Ahelyett, hogy a kulturális identitás ápolásával valóban egy nemzethez tartozónak érezhessék magukat. Pusztán azért, mert vannak, akik magukhoz ragadják azt a jogot, hogy eldöntsék azt a fogós ravasz kérdést, hogy ki a magyar. Esetleg magukat érezve az idecsámborgó félázsiai szerzetek messiásának egyedül magukat érzik eme kérdés megválaszolására alkalmasnak. S akkor feltehetjük azt a kérdést, hogy valóban ezt szeretnénk? Valóban csak az a magyar, aki erre, vagy arra szavaz? A megosztott, kényelmetlen helyzet előállhat akkor is, ha nyíltan, nyugodtan szavazhat mindenki arra, akire akar, és nem kell számolnia azzal, hogy van egy-két további szereplője is a történetnek. Nevezetesen az ott lakó nem-magyar, de honos népesség.

A magyar export-cikkek köre tehát kibővülni látszik postai termékekkel és választási csatározásokkal. Nem is függetlenül egymástól, mivel az is nyilvánvaló, hogy a regisztrációs és kampánytermékek kivitelét is meg kell majd oldani. Mert persze a regisztrációs rendszer is olyan, ami a választói dinamikát célozza meg. Talán abból kiindulva, hogy csak a biztos pártválasztóknak tegye lehetővé a kormányzat a választáson való részvételt. Bízva azokban a statisztikákban, hogy ezek közül többen voksolnának a változatlanságra. Valamint abba is bízva, hogy a szemellenzős hitszavazók azok, akiket a választási kampányok amúgy sem befolyásolnak, illetve csak a lelküket simogató szózatokat hallják. Ők azok ugyanis, akik közreműködésére bármikor számíthatnak, és akik akkor is kiállnak például a fórumokon is az egykulcsosnak állított jövedelemadó mellett, ha különben másnap ők sem tudnak elmenni a boltba vásárolni. A regisztráció örve alatt persze egyfajta előrehozott kampányról is intézkedtek egy füst alatt. Olyan kampánytól, melynek elhúzódó költsége okán talán jogosan számítanak a kisebb ellenzéki mozgalmak kifulladására. Elvégre, ha az országos közgazdasághoz nem is okvetlenül értenek a kormányzat oldalán, legalább a pártpénztárak szintjén tudhatnak számolni. Bár például a Szolidaritás szerint éppen a regisztráció segíthet egyfajta ellenzéki összefogást.

De a többi véleményt nézve is nyilvánvalónak tűnhet, ha a kampányjavaslatok legtöbbje egyfajta ellenzéki összefogással számol a Fidesz leváltása érdekében. A másik, és önmagában sosem megmért kormányzó párt, a KDNP ebben valószínűleg nem játszik. Az összefogás, vagy akár egy választási párt létrehozása pedig jó ötletnek tűnhetne. Már akkor, ha a szándék valós, és a lehetőség megalapozott. Márpedig az összefogások várható erővonalai és határmezsgyéi is igen rugalmasak, és találgatásra méltóak lehetnek. S alighanem itt buknak ki azok a kommunikációs problémák, amik könnyedén akkor is vesztésre ítélik az ellenzéket, ha különben megvan a tömeges igény a kormányváltásra. Az egyfordulós választási rendszer például garantáltan lehetetlenné teszi az első forduló utáni kényszeregyezségek létrejöttét. Feledtetve azt, hogy előtte ki mit mondott a másikra, a másik jelöltjére. Az azonban folyamatos kommunikációs csapdát okozhat, ha mindenki csak azt képe kommunikálni, hogy mit nem akar. Azt ugyanis már remekül tudhatjuk, hogy az LMP mindenkivel összeállt volna, míg újabban lehetőleg senkivel nem akar szövetkezni, és ideges sündisznóként szúr bármerre, ha kell. Ahogy azt is, hogy DK kicsi, az MSZP öreg. Végső soron a kommunikáció, kívülről nézve sokkal inkább a „mit, miért, kivel nem” körül forog.

Olyan képzetet keltve, mintha tulajdonképpen az ellenzéki tagság, a valós gondok helyet, inkább egymással lenne elfoglalva. Ami természetesen lehet egy létező állapot, de óhatatlanul azt is sugallja, hogy tulajdonképpen nincsenek meggyőződve a Fidesz leválthatóságáról. Úgy indulva választási csatározásba, mint amikor valaki azzal megy be vizsgázni, hogy „úgyis megbukok”. Az esetek többségében tényleg rossz jegyet kapva, vagy megbukva. Ahhoz azonban, hogy sikerüljön legalább valami eredményt elérni, és a sokszor felvetett ellenzéki összefogással valamit kezdeni, ez roppant kevés. Sokkal inkább szüksége lenne annak a tudatosításában, hogy mi az, ami az ellenzéki kévét összetartja. Már persze akkor, ha a közös ellenségképen kívül van valami, ami alkalmassá teheti az ellenzéket arra, hogy kikristályosodjon valami a jövőre nézve. Hátha elérhető egyszer, hogy a választás ne arról szóljon, hogy ki a legkevésbé rossz választás, ki néz kevésbé hülyének, mint a másik. Beleértve azoknak az értékeknek a kommunikálását is, mely mentén az importszavazók is megszólíthatóak. Ellenkező esetben a korántsem ásványi szilárdságú kéve széthullik és szálanként fog elveszni az egymásra mutogatás jelenleg igencsak terjengő mocsarában. S ami biztosan nem vezet sehová, az a választási bojkott. Akár regisztrációval, akár anélkül. A bojkott ugyanis demonstrációnak jó, de döntésként a mackósajt és brummogás viszonyát idézi.

Simay Endre István

2 megjegyzés:

  1. Még mindig ugyanaz az egy trükkje van a választások megnyerésének mint eddig: Több szavazó kell mint az ellenoldalnak.

    :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze. Csak a jelenlegi rendszerben annyi különbség, mint amivel Orbánt megválasztották semmire nem lenne már elég. Na jó, a kétharmadhoz nem.

      Törlés

Comments on Facebook