Sajtó és kalapács.

Forrás: http://gizmodo.com/

 A szegény sajtót még az ág is húzza. Nagyjából ezt a képet lehetne mondani annak a vitának kapcsán is, amit a Közgép Zrt. hirdetésének megjelenése gerjesztett a baloldalhoz tartozó médiavilág lapjainak hasábjain. Most eltekinthetünk attól, hogy a nyomtatott sajtóról általában is szkeptikus hírek keringenek. Eltekinthetünk, mivel az internetre-költözés tendenciája korántsem hat az újdonság varázsával. De azért is, mert a lap költségeinek fedezeteként szolgáló hirdetésen keresztül az internetre is követheti a hirdető az adott sajtóterméket. Márpedig a hirdető az kell. Akkor bizonyosan, ha a tulaj nem tud alternatív támogatási forrásról gondoskodni. Függetlenül attól, hogy ezt politikailag, vagy presztízsszempontok generálta okokból teszi.

Ez van. A sajtótermékek, ha azt nem hobbiból készíti valaki, mint a blogok jó részét, pénzbe fájnak a kiadónak. A nyomtatott verziók akár többe is. Mondhatnánk úgy is, hogy a sajtó a piac kalapácsai alatt edződik. Szűkebben véve, és különösen a nyomtatott lapok esetében sokszor a hirdetési piac kalapácsai alatt. Ebben sincs sok újdonság, és egyes szektorokban ennek okán már szűntek meg kiadványok, míg mások időlegesen akár meg is erősödhettek a hirtelen piaci átrendeződések következtében. Ezt annak idején, közel tíz éve, például az informatikai kiadványok esetében is meg lehetett figyelni. Érdemes lehet azonban talán Faklen Pálnak az egykori Új Alaplap főszerkesztőjének megállapítását idézni a nemzetközi statisztikák alapján, hogy „a hirdetési visszaesésnek semmi köze a lapok példányszámához, olvasottságához”. Tehát már tíz éve, egy szűk spektrumot nézve is megállapítható volt, hogy a lapok gazdálkodását a hirdetéseken keresztül befolyásolni képes kiszavazó rendszer nem szigorúan csak és kizárólag az olvasottságot, a hirdetési hatékonyságot veszi figyelembe akkor, amikor közvetett sajtóbefolyásról eshet szó.

Márpedig, ha a politikától többé kevésbé mégiscsak független informatikai iparra jellemző volt akkor ez a megállapítás, akkor különösen érvényesnek tekinthető lehet a politika iparában érdekelt orgánumokra. S ez lehet az a pont, amiért érthetően megbirizgálta a biztosítékokat a kormányhoz egyértelműen közelinek tekinthető Simicska Lajos féle Közgép Zrt. közeledése a baloldali lapokhoz. Nevezetesen a Népszavához, mely egyértelműen az MSZP lapjaként ismert. Noha például Andrassew Iván annak idején korántsem a felhőtlen MSZP-Népszava kapcsolatról emlékezett meg. Nyugodtan mondhatnánk persze, hogy ez már a múlt. Ha nem is tíz éves, de közel egy hónapos történet. Amiért most mégis érdemes talán ismét leporolni, azok a Népszabadsággal kapcsolatos, napokban esett, történések. Azok, melyek a lap eladása körül láttak napvilágot, és szintén nem minden előzmény nélküliek. A Népszabadság eladása körüli találgatások, majd az eladási találgatások cáfolata mintegy két éves történet. Az azonban biztosnak látszott, hogy a Ringier AG-nak esze ágában sincs a kizárólagos tulajdonlás kétes, de költséges babérjaira törni.

De a jelen időhöz visszatérve, először a Magyar Nemzet oldalán olvastam, hogy Csintalan Sándor megvenné a Népszabadságot. Ennek kapcsán talán tekintsünk el attól, hogy a potenciális lapvásárló, ténylegesen vagy rámondva, volt már szinte mindenhol bármi azon az úton, ami az MSZP-képviselőségtől a HírTV-s műsorvezetőségen keresztül vezetett. Ha azonban a Ringier AG nem jelképesen, egy euróért, válna meg a politikai napilaptól, akkor talán még azok a kérdések is jogosak lehetnek, hogy ki állhat az ügylet mögött. A Varánusz szerint akár Simicska Lajos strómanjaként is lehet Csintalan Sándor az ajánlattevő. Ennek igazolódása azért is felkavarhatná azt a korántsem álló vizet, mivel a jelenlegi kormányzó hatalomhoz közeli torkokból éveken át az dübörgött elő, hogy a baloldal uralja a médiát. Márpedig érdekes pluralizmusnak lehet az is tekinthető, ha az állami, és közgépes hirdetések, illetve a Fidesz-delegáltaktól túlsúlyos Médiatanács árnyékában tekintünk a politikához közeli kiadványokra. Ez persze nem okvetlenül fogja befolyásolni a Ringier AG szándékát, mivel ettől még kalapács alá kerülhet az általa tulajdonlott Népszabadság-pakett. Mondván, hogy üzleti befektetőként kiszáll a ringből, és itthon üssék egymást az érdekelt felek, ahogy akarják.

Mert miként az üzleti szféra más területén, a lapkiadásban sem igazán gátolhatja meg a kormányzat erőnek erejével, hogy a tulajdonos ne vonuljon ki. S itt maradásával bármi áron finanszírozza a veszteségeket. Hacsak a presztízs valami okból úgy nem kívánja. A Népszabadság esetében pedig úgy tűnik, hogy nem kívánja. Marad tehát az a lehetőség, hogy az MSZP él elővételi jogával, és ahogy a Népszava oldalán is írják, beelőzné Csintalant az üzletben, Megszerezve Népszabadság Zrt. 70,5 százaléknyi tulajdonát, és kiegészítve az MSZP-hez közeli Szabad Sajtó Alapítvány már meglevő 27,3 százalékos tulajdonrészét. Ez azonban ugyanannak a kérdőjelnek a kitételét indokolja, ami korábban is megjelenhet a kalapács felett. Ha ugyanis az eladási ár nem névleges, tehát az üzlet nem politikailag motivált, akkor nem Csintalan Sándornak, hanem Szabad Sajtó Alapítványnak kipengetni azt az összeget, amire majd a kalapács lecsap. Márpedig a jelen információk szerint ennek az alapítványnak nincs olyan cége, mely sorra nyerné a testhez alakított kormányzati tendereket. Marad tehát az a pártkasszához közeli pénzforrás, melynek szűkösségével volt indokolható többek között a Népszava-Közgép hirdetési megállapodás. A hivatalos sértődésektől eltekintve persze. De mindenképpen sajátos képet festve a politika-közeli sajtó azon szegmenséről, melyben az MSZP, mint ellenzéki párt egyik lapját a kormányközeli Közgép Zrt. támogatja meg, míg a másikat megveszik, mielőtt a jobboldal csapna le a Csintalan bal kezében maradt kalapáccsal. Nem mellesleg felhajtva az árat a Ringier AG számára, ahol nevető harmadikként röhöghetnek azon, hogy itt, a recesszió kellős közepén, mi mindenből csinálnak presztízskérdést.

Simay Endre István