Államalapítási progromosdi.

Forrás: Wikipedia

 I. István királyunk nem tudom mennyire forog a sírjában mostanság, ha valamiért végigtekint az országon. Azon az országon, amelynek lakossági hovatartozása is állami vitatémává vált. Mert ahhoz a helyzethez képest, amiben a később szentté avatott király uralkodott sok szempontból egyszerűbbnek tűnhetett számára. Elvégre a fiának írtakból sokszor idézett intelmekben az itt lakó nemzetiségiek megbecsüléséről szólt. Mondhatná persze bárki, hogy könnyű dolga volt. Elvégre akkortájt teljesen nyilvánvaló volt, hogy a területen meglehetősen kevert népesség lakott.

Az ideérkezett törzsek ugyanis létszámukat tekintve aligha a jelenlegi népsűrűségben lakták be a Pannon-medencét. Amit azért az is jelez, hogy tíz falu lakossága kellett egy templom felépítéséhez, és megtöltéséhez. Már ha hinni lehet ennek a történelemórákon klasszikusan elmesélt adatnak. Elvégre miért pont ezt ne értelmezné bárki újra, ha már az eredetlegendák is rugalmasan változnak a politikai széljárásokban. Szóval, Szent István még nyugodtan emlegethette a nemzetiségeket, mivel akkortájt nem igazán volt lehetőség alternatív karhatalmi erő felállítására. Nem azért, mintha akár alternatív vallási ideológiák ne léteztek volna. Erre Koppány példáját is fel lehetne hozni természetesen, de a centrális erőtér akkortájt legalább önmagához képest következetes volt. A király, mint az ország vezére pedig nem keveredett olyan származástani vitába, mint legutóbb Orbán Viktor, akinek személyes eredetlegendáját azóta sem győzik értelmezni és magyarázni. Bár arra sincs írásos emlék, hogy I. István félázsiai származéknak, vagy bármilyen más származéknak nevezte volna a lakosságot. Megelégedett azzal, hogy egyszerűen a nép érdekét képviselte. Még akkor is, ha a módszerei aligha tekinthetők konformaknak a mai liberális és demokratikus eszmékkel. Elvégre az ólom fülbeöntése kifejezetten rossz ómen lehetett annak, akinek ezt jósolták. Bár legendaértékűnek tekinthető, ha azt vesszük, hogy ez aligha lett volna túlélhető.

I. István tehát viszonylag egyszerűen, minden címkézés nélkül a magyarok királya volt. Ma azt mondhatnánk rá, hogy reálpolitikus, aki felmérte azt, hogy a Róma ideológiai fennhatósága alatt álló birodalomnyi országok, vagy országnyi birodalmak közé ékelődve a katolicizmus az, ami legalább az ideológiai stabilitást biztosíthatja az országnak. A gyakorlatba átültetve azt a bibliai mondást, hogy a császárnak a császárét, az Istennek az istenét. Jó lenne persze tudni azt, hogy mit tett volna akkor, ha a gazdaságot olyan ember irányítja, mint amilyen Orbán Viktornak jutott. Ahogy arról sem tudunk, hogy olyan főkancellárja lett volna, akinek legnagyobb problémája a vadászati lobbi érdekképviselete. Bár valószínűleg akkor is voltak lobbiérdekek, mert akár törzsi alapon is nyilvántarthatták, hogy ki félázsiai, ki német, ki az, aki itt maradt a korábbi lakosságból, és hasonlók. Ám, mint az Imre-hercegnek írtakból tudjuk, az országalapítónak ismert királyt ez nem érdekelte, és inkább azt igyekezett megbecsülni, ami közösen előre viszi az országot. Azt ami közös érdek, és nem azt, ami mentén atomizálni lehet a társadalmat.

Ebben azonban az elmúlt évszázadokban nagy lett az előrelépés. Kifejezetten túltermelés alakult ki a származási alapon zajló ellenségkeresésből, kormányzati kiszólásokból, és melldöngetésből egyaránt. Persze lehet, hogy Szent István azért volt ilyen megengedő, mert neki Navracsics Tiborja sem volt. Márpedig az ország jelen vezetőjének, az ország lakosságát félázsiai származékokként meghatározó kiszólását, háromoldalas fejtegetéssel próbálta megmagyarázni. Igaz, először azt, hogy mégis miért, de szerencsére azért később megnyugtatta a lakosságot a miniszterelnök-helyettes, hogy üsse kavics, európaiak vagyunk. Ha pedig Áder János ünnepi beszédét, az államalapításnak a családalapításhoz való hasonlítását, nézzük, akkor olyan, mint egy nagy család. Amely, ismét csak Navracsics Tiborra hivatkozva, csak európaiként maradhat fenn. István királyunk erről is lemaradt, amit igazán sajnálhat a felhőkön ücsörögve. Bár, mint azt Kósa Lajostól hallhattuk, Szent István is unortodox király volt. Így szinte már majdnem olyan magasságokba emelkedetett, mint Orbán Viktor.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy mit szólt volna az államalapító király, ha bármely kijelentését hosszasan megmagyarázzák, és akár ellenkező tartalommal is felruházzák. De az tényleg nem volt demokratikus berendezkedésű állam. Ahogy Európában általános volt a királyságok, császárságok rendszere. Így aztán nem volt Velencei Bizottság sem, amelyik megreklamálta volna a jogállami normák betartását, és persze nem volt olyan szervezet sem, mint az Amnesty International, amelyik épp mostanában publikálta a roma közösségekkel kapcsolatos aggodalmát. Így aztán Imre-hercegnek is maradt a józan belátás a nemzetiségekkel kapcsolatban. Persze, a hasonlat sántít, hiszen akkortájt aligha volt a maival összemérhető roma népesség az országban. Azonban, tekintve a hazai népességet ért ismert etnikai behatásokat, a másik oldalon is sántítana egy összehasonlítás az akkori népességgel. De ez alighanem nem zavarja azokat, akik a szélsőjobb részéről Cegléden pogromkísérlettel szándékozták megünnepelni a toleráns Szent Istvánt. Bár, a dolog a túloldalról természetesen úgy kezdődött, hogy a szegény gárdistákat támadták meg. Miközben Cegléd polgármestere másként tudja. Az persze kérdéses, hogy a szentté avatott király tényleg mit tett volna, azzal a parancsnokával, aki egy általa elítélt szervezet gyűlését óvta volna legényeivel. Ismerve az akkori kor viszonyait alighanem Koppány sorsa jutott volna az illetőnek. Bár, noha a Hősök terén annak idején a rendőrség vigyázta a gárdát, ezt még sem kívánnám a belügyminiszternek. Ugyanakkor talán rájuk is igaz az, hogy úgy ünneplik az állam születésének ünnepét, ahogy az állam engedi. Így, az mégis megfontolandó lenne, hogy a kormányzat valóban elítéli-e a pszeudoegyenruhában fellépő kvázihadlegényeket, vagy sem. Ahogy talán a Fidesz-Jobbik viszonyrendszert is tisztábban kellene látni azután, hogy a Jobbik viszonya a szélsőségesekkel meglehetősen támogatónak tűnik.

Friss kenyér.
Forrás: http://www.zetapress.hu

Az ünnep tehát igencsak visszás lehet, és könnyen előfordulhat, hogy I. István királyunk egyáltalán nem lenne büszke a jelen hazai helyzetre. Lehet, hogy az ezzel kapcsolatos önkritika motiválta a miniszterelnököt, az ünnepi zászlófelvonásról való távolmaradásra. Azonban a kitüntetések átadásánál már megjelent, ami azért jelzi, hogy az ausztriai biciklizés megfelelően feltöltötte az aksikat. S ez a kis protokoláris szereplés igazán jár a kétharmados népszerűséggel bíró vezetőnek, mielőtt a TEK által már érkezése előtt lezárt lakhelykörzetébe jutna. Ünnep ide, Szent István öröksége oda, a népszerűség az népszerűség, és a biztonság az biztonság. De nem is érje szó a ház elejét, míg legalább az ország kenyerére futja a protokollrendezvényen. Kis időre talán sikerül megfeledkezni arról, hogy néhányaknak csak az ország kenyerének morzsái jutnak. Esetleg az sem.

Simay Endre István