2012. augusztus 28., kedd

A vörös csillag és az együttélés.


A csillagok különböző formái régóta kísérik az emberi történelmet. Némelyik megnyilvánulási formái meg kísértik a történelmet, vagy a történelmi példák miatt az embereket. Színtől, formától függően. Elég a kísértő történelem olyan példáira gondolni, mint a II. Világháborúban a zsidók megkülönböztetésére bevezetett sárga csillagra, vagy a természetben is előforduló, és a baloldali mozgalmak által többször használt vörös csillagra. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy például egy tengeri csillag mennyire képes politizálni, de ezzel szerencsére nem is kell foglalkozni.  Persze azt sem tudhatjuk, hogy azok, akikből habzó szájú hisztériás rohamot vált ki a vörös csillag, vajon mit tennének egy tengeri akváriumban.

Ezt nem tudhatjuk, miközben azt tudjuk, hogy minden nemzetközi vélemény ellenére benne van a hazai törvénykezésben az a passzus, mely önkényuralmi jelképként tiltja a vörös csillagot. Így aztán elmondhatjuk, hogy a tengeri akváriumban való parlamenti viselkedést ugyan nem ismerhetjük, a parlamentben előforduló egyes fejekben jelentős fétisértékkel bír az említett alakzat. Van ez így. Egyesek a pókoktól, mások a pókhálóktól, míg némelyek egyes geometriai alakzatoktól kapnak pánikszerű rohamot. Holott sokkal jelentősebb lenne a tünetek társadalmi kezelése, mint némelyek egyéni szellemi problémáinak kollektív kezelése. A történelem ugyanis azt mutatja, hogy az ismeretek hiánya sokkal veszélyesebb lehet, mint az ismeret forrása által képviselt szellemiség. Ez nem baloldali specialitás, és nem is csak a baloldalisággal kapcsolatos különlegesség. De most nem szeretnék elkanyarodni abba az irányba, ami a szélsőjobboldali eszmék, és a történelemoktatási káosz nyilvánvaló kapcsolatát taglalná. Maradjunk tehát a vörös csillagnál, és a kommunizmusnál, mint egyesekben pánikrohamot kiváltó tényezőben.

Ami pánikroham sokszor azért is érthetetlen, mivel olyanok is képesek hosszan ecsetelni a vörös csillag fémjelezte korszak borzastóságait, akik akkortájt szereztek diplomát, akkor alapozták meg felnőttkori egzisztenciájukat, és végül, de nem utolsó sorban bőven volt alkalmuk hozzászokni a vörös csillaghoz. Mint látványhoz biztosan, mivel a KISZ- és MSZMP-tagsági könyveken rajta volt, és a jelenlegi parlamenti képviselők közül sem csak a baloldalon ülnek olyanok, akik rendelkeztek a fentebbi okmányok valamelyikével. Van ez így. Ahogy az sem kizárt, hogy a saját személyes múlttal való szembenézéssel is gondjuk támadhat, és ennek kivetülése az a bizonyos habzó szájjal való reagálás a látványára. Holott még az adott ember esetében is hasznos, ha szembe tud nézni a múltjával. Társadalmilag pedig kifejezetten előnyös lehet. Ennek útja pedig a megismerésen keresztül vezet. Még akkor is, ha a kommunizmus, illetve a hazai baloldal történetéről is vagyon szó. Amire különben van példa a világban. Mármint a szembenézve megismerésre. Legyen az akár csak egy kisebb kiállítás, múzeum is. Olyan, amire példaként jó pár órát kell utazni a jelenleg uralkodó politikai paranoia következtében.

Prágáig ugyanis az megoldás született, hogy hagyják működni azt a múzeumot, amely a csehországi kommunizmus történetét, viszonyait hivatott bemutatni. Kérdés, hogy nálunk meddig működhetne, mivel a múzeum hivatalos logoja is magába foglalja a vörös csillagot. Amiből közvetve az is következik, hogy arrafele többségileg tudomásul tudták venni, hogy az idők megváltoztak menet közben. Igaz, ott a „tetszettek volna forradalmat csinálni” nem egy forradalom nélkül hatalomra került vitatható tehetségű politikus cinikus kijelentése volt, hanem forradalmat csináltak. S nem fülkében, s nem hosszúkás kerek-asztal mellett kávézgatva, hanem az utcán. Egyébként a kommunizmus prágai múzeumában erről is látható folyamatosan vetített film, amiből képet lehet kapni az akkori rendszerváltós cseh viszonyokról. De előtte lehet látni a korabeli motorkerékpárokat, Lenin szobrait, a korabeli élsportot és sportolókat bemutató szemelvényeket, a koncepciós pereket bemutató szobát, és igen sok képet, szöveges összeállítást. Megismertetve a látogatóval mindazt, ami vörös csillag jegye alatt és mögött létezett Csehszlovákiában. Nem dicsérve, de láttatva. Ahogy a címe is mutatja „Kommunizmus: az álom, a valóság és a rémálom".

S miközben egy pár teremből álló kiállítás nyilvánvalóan nem tudhat mindent bemutatni. De a hazai hisztérikus politikai viszonyulással szemben egyfajta szembenéző képességet sejtetve. Azt, ami megkönnyítheti a társadalomnak az együttélést a saját múltjával. No meg persze alkalmasint a nemzedékeknek is egymással. Ami talán egyesek fóbiáinak kiszolgálásánál itt is nagyobb hozadéka lehetne a személyes múltak feldolgozásának. S ezzel természetesen a fétisek, amulettek, szómágiák világával való szakításnak. Mert olcsó bölcsességként elmondható: aki állandóan hátranéz, annak elzsibbad a nyaka és hasra esik.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook