Smith-ügynökre várva

 A gazdaságpolitika újabb hibával bővült. Valaki illetéktelen mikrofonközelbe került, és onnan kihirdette unordoxia éppen aktuális szentleckéjét. Miszerint vigyázó zsebünket keletre vessük ezúttal. Az úr 2012. évének augusztus elején ez az úr igéje. Megfogant, és kihirdették. Mindenki legnagyobb megrökönyödésére. Azt pedig csak a magasságos tudja, hogy ha már el kell adósodni, akkor miért az ingatag török lírában, vagy a szinte ismeretlen azeri manatban kell elkövetni. Hacsak azért nem, hogy igazolhatóvá tegyék Szijjártó Péter mindenre alkalmas voltát, kit az ő fensége kinevezett vala mindenféle vegyes bizottságokba. Beléjük nekik elnöknek.

Így aztán lőn, hogy Szijjártó Péter végtelen nagy hozzá nem értésével méltó párjává vált a gazdasági miniszternek. Ezek szerint legalább is. Mert aligha valószínű, hogy a magyar-török és a magyar-azeri bizottságok elnöke véletlenül sem tudott arról, hogy ilyen csodatévő varázsintésre készül a magyar államkötvények értékesítője. Miközben persze nehéz erről az ötletviharról úgy megemlékezni, hogy akár a török, akár az azeri embereket ne bántanánk meg. Ugyanis nekik az országuk valutájáért éppen olyan keményen meg kell dolgozniuk, ahogy nekünk is. Az országos befektetésekért nekik is megtakarítani kell. A magyar államkötvény megvásárlása, tehát elképzelhető, hogy az ottani embereket részben hidegen hagyja, részben pedig úgy hiányzik nekik, mint üvegesnek a hanyatt esés. S ebben csekély vigasz, hogy nincsenek adott esetben egyedül, s biztosíthatnánk őket így köznapilag, hogy nekünk sem hiányzik a saját gazdaságpolitikánk irányító testülete. Még akkor sem, ha az Államadósság Kezelő Központ szerint csak az IMF-tárgyalások végeztével kerülne sor az említett kötvénykibocsátásra. Mert akkor meg már minek, hiszen az IMF-pénz alacsonyabb kamattal érkezik állítólag

Aztán persze ott van egy másik nézőpont is. Nevezetesen Giró-Szász András görbe tükre, melyből a terjedő unortodoxia határai néznek vissza. A kormányszóvivő ezen kijelentését illetően gyorsan kiderült, hogy csak a szómágia szintjén igaz, de ez van. Tegye fel a kezét, aki a nyugdíjról szóló tündérmese után meglepődött ezen. Ellenben elég könnyen ki fog derülni, hogy mennyire másolnak minket, amikor majd a török vagy az azeri, vagy más hasonlóan jegyzett piacokon megjelennek tömegével a svájci, német, esetleg francia államkötvények. Nos, de sebaj, a keleti kapcsolatok minden pénzt megérnek. Egyeseknek. A ketteskék meg majd kipengetik a lóvét. Mert valahogy van egy olyan érzésem, hogy sem Szijjártó Péter, sem Matolcsy György, de még Orbán Viktor sem a saját pénzét fogja kockáztatni. Az eladott államkötvényeket alkalmasint be fogják nyújtani a pénztárnál. Nem most, és talán nem is a jelen kormányzat regnálása alatt. Hanem azok normál lejáratakor, évek múlva. Akkor pedig fizetni kell kamatostól. S hol lesz addigra a jelenlegi vezetés? Alighanem sehol. De hatalomban biztosan nem. A jelen gazdasági kockázatok árát, tehát a következő kormányzatoknak, vagy akár a következő nemzedékeknek kell majd kifizetni. Abból a hihetetlen gazdasági növekedésből, amiről a gazdasági miniszter mesél, és amit a miniszterelnök vizionál. Ám amit jelenleg inkább a szekrények feltöltése jellemez. Az oligarchikus szekrényeké manival, és aligha manat-tal. A kormányzati szekrényeké meg csontvázakkal. Annyira, hogy azokban, azokon már tükörnek helye nincs. De nem is kellene, hogy legyen, mivel az említett trió egyik tagja sem nézne bele.

Tehát a keleti nyitás jegyében az ország tehát felcsapott... Na itt a baj. Nem tudom minek csapott fel. Kockázati befektetőnek, vagy csak kockázatos befektetésnek. S itt megint nem vigasztal túlságosan, hogy ugyanezekre a kérdésekre meg kell majd felelnie a törököknek, azerieknek is. Meg még nem tudni kinek. Mert nem árt fejben tartani, hogy Szijjártó Péter nyolc vegyes bizottság elnöke. Ám ezek között alig van olyan, amelynek a valutáját eurónak, esetleg svájci franknak, vagy üsse kavics, USA-dollárnak hívnák. Hacsak a helyi kettős valutarendszerekben nem. Így még várhatjuk a híreket például a vietnámi dongban kibocsátott kötvényekről is. Már akkor, ha ezeket az ötleteket tényleg komolyan gondolták a kormányzati bohócműsorban fellépő szereplők. Elvégre lehetnek alternatív megoldások is.

Az egyik kétségtelenül az, hogy egyfajta szociológiai, hatalmi tesztet terveztek megtenni. Különböző hírekbe foglalt bulvárkacsákat felröppentve, Szíjjártó Péter bulvárkacsa-szakértő közreműködésével, le lehet tesztelni, hogy a közvélemény mennyire van lefárasztva. Ha ugyanis megvonják az emberek a vállukat, akkor nyert ügyük van. Lehet a hatalmi centrum határait odébb mozgatni. Jöhetnek az újabb bejelentések a létező félázsiai demokráciák legjobbikának további fejlesztésére a királyság irányába. Orbán Viktor már gyűjti is az erőt hozzá alighanem. Matolcsy György pedig naponta gyakorol komolynézést és mikrofonforgatást. Addig is, míg a vezér elő nem szólítja, hogy hozhatja az asztal fiába szorult kezét és az újabb adóötleteket. A másik lehetőség az, hogy tulajdonképpen ez az egész nincs is. Tulajdonképpen ülünk egy szimulációs játékba, ahol a vezérprogramnak időnként külső-belső hangok megmondják az aktuális tutit. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint egyfajta evolúciós rendszerként lereagálni a saját állapotterünkben ezeket a közvetített marhaságokat. Ebben az esetben viszont Smith ügynök javított verziója sürgősen jöhetne és debuggolhatná a gazdasági alrendszert. Amíg viszont várjuk az ő eljövetelét, addig ki kellene találni, hogy milyen színű kapszulát adtak Matolcsy Györgynek. Mert a magam részéről a másikból szeretnék kérni, és nagyon gyorsan egy olyan Magyarországon ébredni, ahol nem az ötletszerű balfékség az uralkodó kiszámíthatatlanság.

Simay Endre István