Magyarország a dinasztikus kormányzás útjára léphet.

Erős vassal bekerített luxus gyerekeknek
Forrás: Blikk.hu

 A hazai oktatáspolitika jelenleg beborítékolta és erős tempóban borítékolta azt a tényt, hogy kasztosít. Mert lassan a középiskolásoknak is egyszerűbb lesz külföldön készülni a különben külföldi tanulmányokra. Mert aki nem tud, Lázár János szavaival élve, erőteljesen kaparni lemarad. Mert az, aki lemaradt, az lemaradva is marad. Mert a hátrányos térségek oktatásügye háttérbe szorul. Mert egyszerűbb és a politikai haszonszerzésben jobb(ikos) is lehet bűnbaknak kinevezni bármely embercsoportot, réteget. Mert elitista. Mert szolganemzedékek sorát nyitja, nyithatja meg. Mert... A sort lehet indulatokkal, vagy anélkül is folytatni, mint azt korábban magam is vesézgettem egy-egy hír, jelenség kapcsán. Eddig talán az egyetlen, amivel még a demokrácia elvetését is mérlegelő miniszterelnök kormánya adós maradt, az a dinasztikus uralom felvetése.

Annak ellenére, hogy a történelem ismeri a lazán dinasztikus megoldásokat, aminek során az uralkodót mindig egy adott körből választották, de nem szigorúan az uralkodó legidősebb gyermekét. Ilyenkor teljesen nyilvánvaló, hogy az adott körben erős versenyszellem alakul ki, ami nagyobb teljesítményekre sarkalló is lehet. Ám, mielőtt bárki félreértené, nem feltétlenül társadalmilag nagyobb teljesítményre sarkalló. Az ugyanis az uralkodói körnek közös érdeke, hogy a szolgák hada kellőutánpótlásban legyen jelen, és képzettségük, kapcsolatrendszerük még véletlenül se haladja meg azt a szintet, ami alkalmassá tenné őket a hatalomba való részvételre. A történelem azt a megoldást is kidolgozta a maga konvergens rendszereiben, hogy olyan esetekben se legyen fennakadás, ha erre mégis szükség lenne. Az egyik megoldás az okvetlen szükséges ember kooptálása volt az uralkodói rétegbe. Akár uralkodói engedéllyel való beházasítás, akár nemessé fogadás, lovaggá ütés volt a módszer, biztosította az új seprű lekötelezését. Alternatívaként meg ott volt a kasztrálás, ami azt azért megakadályozta, hogy a szükséges rosszként ott ténykedő emberke saját dinasztiát alapíthasson. Még ekkor is, ha sokszor uralkodóbbá vált az éppen aktuális mennyei vezetőnél.

Ezen legutóbbi megoldást, a kasztráltak kinevezését, még nem vetették fel hazánk legutóbbi napjaiban, mint olyan lehetséges dolgot, amin el lehet gondolkodni. A lovaggá ütés sem került napirendre, bár lehet, hogy csak az ápolók voltak nagyon erőszakosak, és időben csavarták ki a mikrofont az arra illetékes kezéből. Ami azonban egészen biztosnak tűnik, dübörög az oktatás uralkodó-centrikus átszervezése. Már akkor, ha hinni lehet a Blikk információinak, ami a főhivatalnokoknak szánt luxusóvodákról szól. Félreértés ne essék, a hír nem hihetetlen. Aki még emlékszik a régi kérdésre, miszerint lehet-e Magyarországon narancsot kapni, az tudja, hogy a kivételezetett ellátás ötlete nem idegen a hazai vezetéstől. Igaz, akkor Magyar Népköztársaság volt, és a narancshoz vagy a főhivatalnokoknak fenntartott boltokba, vagy a minisztériumi büfékbe kellett bejáratosnak lenni. Ahol mindig volt friss kenyér, hús, banán és narancs. S ahol a betérőket erősen megszelektálták, mert egy takarítónő azért ott sem feltétlen jutott hozzá. Ebben a korszakban voltak minisztériumi óvodák, bölcsődék és vadvédelmi körzetek az elit számára. Szóval gyaníthatnánk, hogy a Blikk valami régi újságot porolt le esetleg.

Azt is lehetne persze hinni, hogy valami kapitális félreértésről van szó csupán, és kormányzati rezervátum létesítése talán nem teljesen igaz. Mert az mégsem járná, hogy miközben a Orbán Viktor szerint demokrácia van, és lassan tömeges a gyermekek alulképzése, az iskolák anyagi lehetőségeinek visszafogása, akkor ilyen előfordulhasson. Mert mi lehetne jobb kommunikációs fogás, a megélt demokrácia demonstrálása, mint legalább gyermeki szinten integráltan foglalkozni a kormányzati csemetékkel is. Több okból, melyből kettőt feltétlenül kiemelnék. Az egyik, hogy a gyereknek cseppet sem árt, ha nem csak a luxust, és a beképzeltté tevő megkülönböztetést látja maga körül. A másik az az üzenet, amit az ilyen létesítmények közvetítenek. Ha ugyanis a kiemelt tisztségviselők gyermekeit ennyire elszakítják a nép egyszerűbb gyermekeitől, akkor az óhatatlanul azt sugallja, hogy több generáción átívelő hatalomgyakorlásra készülnek fel, és készítik fel gyermekeiket. Mert másként aligha lenne értelme ilyen elkülönített, luxus-gyerekkertekre erőforrást áldozni. Márpedig mi mást jelenthetne, ha az ezekbe az óvodákba járó kormány-gyerekek a különben esedékes részvételi díj töredékéért vehetik igénybe a luxust.

Ha ezek után valaki azt kérdezné, hogy hol erre a kormányzati utalás, akkor a kérdés kétségtelenül jogos. Elvégre lehet félreértés és lehetne belemagyarázás ez a dinaszticizmusra való törekvés. Nézzük meg hát, mit mond egy kormányzati portál ezzel kapcsolatban. Pontosabban azzal az Ereky-tervvel kapcsolatban, melyre a luxusovik kapcsán is hivatkozás történik. Erről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ azt mondja, hogy „A Magyary Program részeként, Ereky Terv néven történik a fenti cél megvalósítása, azaz a kormányzat teherbíró képessége szerint a legmegfelelőbb elhelyezés és felszerelés biztosítása a szervezetek és a személyi állomány számára”. Ahol a „fenti cél” a „közigazgatás működési feltételrendszerét biztosító létesítménygazdálkodás”. Az első idézet azt is jelentheti, hogy immár az óvodákat igénybevevők bekerültek személyi állományba. Ami azért is meglepő, mert persze, nem lehet elég korán kezdeni, de mit tudhat például egy óvodás korú főosztályvezető. Az pedig még meglepőbb, hogy az óvodák is bekerültek a közigazgatás feltételrendszerének infrastruktúrájába. Így elképzelem, amint miniszteri tanácskozás zajlik a gyermekkorú főosztályvezetők, és nagycsoportos miniszterek részvételével. A hazai viszonyok jelen alakulás ezt sem zárná ki, de azért lehet, hogy legalább az iskola felső tagozatát meg kellene várni ezzel. Elvégre addigra legalább eséllyel megtanulnának a gazdaság jövőbeli irányítói számolni, összefüggően beszélni, és a nevükön kívül mást is leírni. Ami, lássuk be, határozott előrelépést jelenthetne. Nem is tudom, miért kötekedünk néha.

Simay Endre István