2012. augusztus 18., szombat

Cinizmus-pufferelő kismamák.


Forras: http://worldhealthtalk.net/
 A recesszió és a válság kapcsán, illetve a szociális és társadalmi krízisek kapcsán felmerülő demográfiai hatásokról szóltam már korábban. Így itt csak röviden megemlíteném abból, hogy a krízisek közvetlenül képesek növelni a népesség gyermekvállalási hajlandóságát. Ahogy a szegénység népességnövelő hatása sem emberileg levezethetetlen következménye a gazdasági történéseknek. Ez azonban azt is jelenti, hogy a krízisgenerációk megszületését megelőző terhességek kapcsán a munkahelyeken egyre több lehet a gyermeket váró nő, és a szülés következtében azoknak a kismamáknak a száma is, akik vissza szeretnének illeszkedni a munka világába.

Már akkor, ha lenne olyan munkahely, mely egyrészt alkalmas a kismamák visszafogadására, másrészt a foglalkoztatónak hajlandósága is van erre. A nemzeti családbarátság azonban korántsem azt jelenti, hogy a munkaadók vélt, vagy valós alapokból táplálkozó előítéletei egy csapásra megszűnnének a kisgyermekes anyukákkal kapcsolatban. Így maradna az a kormányzati fellépés, ami nem diszkriminál az említettekkel szemben, hanem inkább elősegíti a kismamák és gyermeküket várók foglalkoztatását. Aki azonban erre a kormányzati fellépésre vár, az a Munka Törvénykönyvének jelenlegi állása szerint Godot-val jobban jár. Ezt mutatja legalább is az a kivert biztosítékkupac, mely a napokban ömlött ki a szekrényekből. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a kormányzati lépések nem kifejezetten családbarátok a gyermekvállalás kapcsán. Tulajdonképpen az a visszás helyzet alakul ki tehát, hogy az egyik oldalon a gazdasági blöff elősegítheti a demográfiai változásokat, míg a másik oldalon szó nincs arról, hogy a gyermek születése után számítanának az anyukák társadalmi termelő tevékenységére. Ami csak akkor lenne akár féloldalasan indokolható, ha egy család fenntartásához általánosan elég lenne az egy kereső a családba. Márpedig gazdaságilag ez akkor sem feltétlenül van így, ha a munkahelyek száma sokszor valóban csak egy kereső meglétét jelenti.

Egyszerűen összefoglalható tehát az egész jelenséghalmaz akként, hogy a törvényezési és foglalkoztatási gyakorlat tulajdonképpen bünteti a gyermekvállalást, melynek kapcsán a családok öles léptekkel haladhatnak lefele az elszegényedési spirálon. Ez első pillanatra nem tűnik olyan megoldásnak, mely érdeke lehetne a társadalomnak. Azonban korántsem biztos, hogy nem érdeke a kormányzatnak. Az elszegényedés ugyanis önmagában is növeli a társadalmi kiszolgáltatottságot, amihez hozzájárul az, hogy a gyermekes anyukák szintén kiszolgáltatottabbak. Miközben a gyermek jelenléte a családban egyfajta fékezőerőt, egyfajta öncenzúrát is jelent. Így a kisgyermekes, elszegényedő családok tagjai sokkal inkább sarokba szoríthatóak, mint mások. Zokszó nélkül fognak tehát részt venni azokban a közmunkaprogramokban, melyeket különben nem a dicsőség netovábbjaként élnek meg. Így a kisgyermekes anyák kiszolgáltatottságának növelése, pontosabban a nekik való felmondás könnyítése, és ezzel a munkanélküliek közti megjelenésük cinikus módon, de stabilizálólag hat. Erre végső soron csak rárakódik az a hatás, ami az oktatáspolitikán keresztül már amúgy is a kasztosítás irányába hat. Tovább növelve a szerényebb jövedelmű családok kiszolgáltatottságát.

Ezzel párhuzamosan természetesen hatni fog az a folyamat is, hogy amennyiben csak kis lehetősége van a projektnek, a gyermekvállalásba fog menekülni a kismama. Nem lévén hova visszamennie a munka világába, újabb gyermeket fog szülni, ha teheti. Az nyilvánvaló, hogy ez is visszahat arra, miszerint a krizisgenerációk nagyobb létszámúak lehetnek. Másrészt, ugyancsak cinikus számítások szerint a statisztikákra is jótékony hatásúak. A munkanélküliek számát ugyanis nem fogják növelni azok a funkcionálisan munkanélküli kismamák, akik újabb terhességgel oldják meg saját foglalkoztatásukat. Márpedig a cinikus számtan is számtan. Végeredményben ugyanazt a célt is szolgálva, ahogy korábban a munkanélküliek jelentős részét az iskolapadokba küldték. Azonban ennek mellékhatása az, hogy a képzett, és potenciálisan mobilabb rétegeket bővítették. S még kommunikálni is jobban lehet a növekvő gyermeklétszámot. Iskolák meg lassan amúgy sem lesznek. A jelenlegi munkatörvénykönyvi implementációja ennek az elvnek az lehet, hogy a munkanélküliek egy részét a gyerekágyba dugják. Ott pufferelve ki azt, ami hiányzik a munkahelyekből.


Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook