Felügyeletmozgalmárság.

A kormányzat igazán szívén viseli a költségvetés helyzetét. Ezt mutatta már az is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma energiát nem kímélve megszámoltatta a lovakat. A kórházakban is például, ahol köztudomásúlag egymást érik a pacik. Aztán például átnézte azt a sok pazarlást, ami egyes iskolák környékén zajlik. S most itt van a legújabb tervgazdasági megnyilatkozás a terven kívüli felelőtlen költekezés visszaszorítására. Ha most valaki könnyes elrévedéssel a minisztériumi gépkocsikra, külföldi utakra gondolna, felejtse el. Az egyetemekről, főiskolákról van szó, ahol az értelmiség utánpótlása képződik. Igaz ők azok, akik a miniszterelnök szerint hivatásszerűen romkocsmázó fanyalgók. Tehát az egyetemek örüljenek, hogy egyáltalán még kapnak valamit is.

Mert ki tudja. Hátha ott lapul az egyetemeken is egy-két ló. Nem a katedrán, hanem igaziból. Négylábúan, ivarszervekkel kellően felszerelten. Talán ezek megkeresése is része lesz azoknak a felügyelőknek, akik kinevezése most hírként megjelent. De egyébként is kellenek ezek a felügyelők, mint egy falat kenyér. Sőt, akár jobban is, amit jelez az, hogy már novemberben megtörténtek ilyen kirendelések. Igaz, nem csak egyetemekhez, hanem múzeumokba is. Mert sosem lehet tudni merrefele is herdálják el azt a hatalmas pénzt, melyből a teremőrök is csak úgy dőzsölnek. Az ügy fontosságát jelezte novemberben, hogy egy Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte kormányhatározat volt az alapja a kirendelésnek. Most is szépen le van papírozva, és meg is jelent, hogy költségvetési felügyelőkre égetően szükség van. Kihasználtságuk és hierarchiájuk is biztosítva van, hiszen egyszerre akár több intézményben is felügyelhetik, az így főfelügyelőként válók, azokat a költségeket, melyekből a dőzsölésmentesítés jegyében a kormány már év elején 250 milliárd forintot zárolt. Alighanem nagyon helyesen, mert a végén még felelőtlen módon elköltötték volna a tanítás, gyógyítás, kiállítás-szervezés, meg még ki tudja milyen hóbortok megvalósítása során. Mert azért ebben a felügyeleti csomagban sem csak oktatási intézmények szerepelnek. Ez a költekezés meg igazán nem mehet csak úgy.

Így igazán nem gondolhatja senki komolyan, hogy Matolcsy György sokáig fog habozni, hogy tényleges kinevezésekkel lássa el a felügyelőket, főfelügyelőket. Mert talán nem véletlenül hívták már novemberben „Matolcsy-komisszároknak” sok szempontból csak a miniszternek elszámolással tartozó revizorokat. Ami elég beszédes a fogadtatásról még akkor is, ha senki nem vitatja azt, hogy egy cég költségvetését nem lehet a lovak közé dobni. Átvitt értelemben persze. Mert egy intézménynek kell egy belső pénzügyi ellenőrzés, belső elszámolási rendszer, és nyilvánvaló, hogy a költségvetésből kapott pénzzel is kell tudni számolni. De erre az intézményeknek, cégeknek, iskoláknak és óvodáknak amúgy is van jogszabályok által elvárt rendszere. S igen, régóta tudjuk, hogy kellenek olykor azok a Horváth urak, akik civilek még egy kórházban is, és anyagiasak az orvosok helyett ott, és a tanárok helyett az oktatásban. Mint azt már Rejtő Jenő is megírta: „Ugyanis az orvostudomány nem lehet anyagias. Gyógyítani kötelesség! És mégis kell az üzlet miatt kalkulálni. Erre az orvostudomány felbérel egy civil urat, aki nem gyógyít, és nem szenved. Kizárólag anyagias. Ez Horváth úr.” (A Boszorkánymester). A kevésbé rejtői fordulat az, amikor a költségvetés elvisel sportcsarnokot, látványsportokat, de nem visel el, vagy nem támogat megfelelően mondjuk felzárkóztató oktatást, szakképzést, továbbképzést, felsőfokú oktatást. S abból indul ki, hogy ez utóbbiakat még külön felügyelők alkalmazásával is sakkban kell tartani.

Mert azért azt is kár lenne gondolni, hogy a felügyeleti rendszer folyamatos kiépítésétől jelentős megtakarítás várható. Nem is olyan régen ugyanis a rokkantak is felügyeletet kaptak. Ám ahhoz, ugyanis megtakarítást lehessen várni, először az kellene, hogy legyen miből megtakarítani. De jelenleg a tündérmesének egyre inkább azt a szakaszát éljük, melyben a reálbér csökkenése felett menő viták közepette a központi pénzbeszedés, és –elvonás dominál. Így az egyik oldalon a költségvetési felügyelők akár a közvetlen nyomásgyakorlás eszközévé is válhatnak. Miközben a másik oldalon a rendszernek őket is ki kell gazdálkodnia. Az érem pereméről meg egyre inkább szorulnak, potyognak le azok, akiknek az érdekét kellene képviselnie a kormányzatnak. Mármint a tömegek. Mert a dinasztikus kormányzás hátterének kialakítása nem látszik megakadni olyan apróságoktól, hogy mi lészen az apróságokkal, ha nem a kormányzat körébe születtek és felnövekednek. Majd csak lesz velük valami a kinevezett költségvetési felügyelők árnyékában, akiket pénzügyi marionett-szálak tartásával, és a miniszterükön keresztül megvalósuló politikai befolyásukkal legalább akkora szerep fog megilletni, mint annak idején az iskolai párttitkárt.

Simay Endre István