Mese a nyugdíjról.

Schmitt Pál garantálta a nyugdíjakat
az Európai Parlament alelnökeként

 Schmitt Pál hazudott. Hazudott a doktorijával kapcsolatban, mint köztársasági elnök. Orbán Viktor sokáig kiállt mellette. Schmitt Pál hazudott akkor is, amikor a nyugdíjakat garantálta az Európai Parlament alelnökeként, ahova a Fidesz jutatta. Az a Fidesz, melynek Orbán Viktor volt akkor is a vezető embere. De a nyugdíjakkal kapcsolatos hazugságaival legalább nincs egyedül. Elvégre a Fidesznek volt egy másik arca is. Nemcsak Orbán Viktor. Ha a magas C-n kellett szidni a szemét, tőzsdéző magán-nyugdíjpénztárakat, ott volt kéznél Selmeczi Gabriella. Ő, aki kész volt a Fidesz szóvivőjeként és nyugdíjvédelmi megbízottként is elregélni, hogy a Fidesz-kormányzat mennyivel jobb gazdája a nyugdíj-megtakarításoknak, mint azok a profitérdekelt pénztárak, akik csak eltőzsdézik. S tényleg. A kormány még ezt is jobban csinálta. Az eltőzsdézést. Mert bárki nyugdíjast megkérdezhetnének, hogy nyugdíjalapot, vagy MOL-papírkat akar-e?

De nem kell megijedni, a kutyát sem fogják megkérdezni, ahogy eddig sem tették. Selmeczi Gabriella repült, mint nyögdíjvédelmi megbízott, és még csak meg sem hízott. Pedig hízhatott volna a mája, hogy milyen eredménnyel verte át az embereket, mint azt a bizonyost a palánkon. Az ellenállhatatlan kormányzati ajánlat mögött, mely gyakorlatilag a nyugdíjpénztárak vagyonának elzabrálásáról szólt egy ígéret volt. Melyet olyan szövegek kísértek az említett megbízott szájából kiesvén, miszerint felesleges és drága kísérlet volt az embereknek a saját fennhatóságukban hagyni a saját jövőjük alapjait. Mely korlátozott felfogóképességű masszaként való kezelésük értelmezését épp a napokban adta különben nem kisebb személy, mint maga Orbán Viktor miniszterelnök. Az említett ígéret különben egy új nyugdíjrendszert, és többek között egyéni számlákat is tartalmazott. Bár rögtön gyanús lehetett volna mindez, miután a pénzügyekért olyan unortodox zseni a felelős, akinek sikerült a tündérmese békájának feneke alá kergetnie a gazdaságot. Amit különben, az MSZP szerint maga Orbán Viktor is elismert. A nyugdíjak sorsa éppen így lokális mélypontra jutott. Ezzel befejezett ténnyé vált, hogy a mór, illetve a Selmeczi-mórné megtette kötelességét, és teljes joggal mehetett. Alkalmasint talán érdemes megjegyezni, hogy Selmeczi Gabriella úgy képviselte az utóbbi időben a nyugdíjak védelmét, hogy pontosan tudta, alighanem hazugságot képvisel, és óriási kormányzati bukta húzódhat meg a nyugdíjpénzek mögött. Bár a teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy eredeti megbízása az említett hölgynek, csak 2011. december 31.-ig szólt a nemes posztra. Onnantól alighanem csak önszorgalomból és nyilván csak társadalmi munkában mesélt az arra érdemeseknek a tündérnyugdíjakról.

A kormány pedig, hogy, hogy nem feladta terveit a nyugdíjreformot illetően, és az Godot képét vette fel. Már ami a várását illeti. Világgazdaság honlapján olvasható a Nemzeti Lószámlálási Hivatal, azaz az Emberi Erőforrások Minisztériumának hivatalos válasza a nyugdíjreformot firtató kérdésre: „A nyugdíjtörvény 2012. július 16-án elfogadott módosításának lényege,hogy nem változik a nyugdíjrendszer. A nyugdíj-jogosultsági és kiszámítási szabályok is a jelenlegiek maradnak”. Ez annak fényében is remek, hogy Selmeczi Gabriella a múlt év végén még az egyéni számlák kidolgozásáról nyilatkozott. Úgy tűnik ez meghaladta a kormányzat kompetenciáját. Ami azért a felelőtlen ígérgetések, és nyílt hazugságok közti mezsgyét szántogatja, kapirgálja. Mert ezek szerint a kormányzat olyan ígérettel államosította az emberek pénzét, melyet nem volt képes betartani. Mert hitelezzük meg a jóindulatot, hogy be akarta tartani. Még talán a Közgép összes informatikusát is ráállították, hogy ügyezzék a nagy ügyet, Hátha hajt egy kis számla-rügyet. Nos! Nem hajtott.

Ezzel viszont olyan kérdésanalógiák juthatnak az emberek eszébe, hogy vajon milyen cselekvési körbe tartozik az, ha valaki gyakorlatilag kényszerhelyzetbe hozva mást győzi azt meg vagyona átruházására. Ha valaki zsarolásnak nevezné, megnyugodhat, mert társai is lesznek a véleményben. Anno a magánnyugdíjpénztárak vezetői zsarolásnak nevezték az államosítási folyamatot. Mely zsaroláshoz az LMP az „útszéli” jelzőt is hozzátette. De a múltból a jelenbe lépve az sem lenne meglepő, ha valaki Selmeczi Gabriella esetén újabb törvénycikkelyeken kezdené törni a fejét. Esetleg azon, hogy, akár a MOL-akció alkalmával, megfeleltethető-e annak, miszerint „a kezelésére bízott vagyontárgyban gondatlansága folytán vagy neki fel nem róható okból keletkezett hiányt, amelynek megtérítésére jogszabály, vagy szerződés alapján köteles, a sértett megtévesztésével leplezi és ezáltal a hiány felderítését, illetve a fizetési kötelezettséget meghiúsítja”? Ám biztos lesz olyan politikai erő, mely megkeresi akár az idézett meghatározásra is a megfejtést. A szóvivő asszony akkor majd arra fog hivatkozni, hogy parancsra tette, illetve nem tette? S vajon kinek a parancsára? De talán a magyarázkodásnak már nincs is jelentősége a kormányzat oldaláról. Ugyanis beigazolódhat, hogy a miniszterelnök tényleg már csak a saját öntörvényű világában értelmezi a történéseket.

Simay Endre István