Oktatáskatyvasz.

Hoffmann Rózsa megalkotta a szerinte igazságos oktatáspolitikai modellt. Lehet persze, hogy azt tekinti igazságosnak, ha mindenki megszívja, aki nem egy adott kaszthoz tartozik. Ebben az esetben garantáltan demokratikus, és garantáltan igazságos. Ettől eltekintve olyan, mintha az oktatáspolitikáért felelős politika résztvevői, és annak vezetője csak hírből ismerne olyat, aki látott már fényképen diákot, illetve felsőoktatást. Ha ugyanis a röghöz kötést, és a köztudatsilányítási program jegyében született keretszámokat nézzük, akkor mást aligha gondolhatunk.

Jó! Ez így nem biztos, hogy igaz, hiszen a szolganemzedékek kinevelése is lehet olyan valós, rejtett tantervekben megnyilvánuló cél, ami sarkallhat egy elvileg keresztény, meg demokrata, meg néppárti politikust arra, hogy bekorlátozza a képzésben részt vevők számát. S tegye ezt olyan módon, hogy lehetőleg csak a gazdagok gyermekei kaphassanak teljes körű oktatási ellátást. No nem a szlogenek hordóin, hanem a valóság talaján állva. Az ugyanis szépen hangzik, hogy valamiféle koncentrálódást, centralizálódást szeretnének elérni például a felsőoktatásban. Ennek a célnak az eléréséhez a keretszámok manipulálása a lehető legdestruktívabb módozat. Különösen, ha az, például a be nem töltött üres helyek esetében, nem átcsoportosítható az egyes oktatási intézmények között. Mert amennyiben egy vidéki oktatási intézet nem tudja feltölteni a keretszámokat, akkor nyilvánvalóan a fejpénzt sem kapja meg. Ha azt nem kapja, akkor az oktatókat is nehéz megtartania. A minőségi oktatókat szinte biztos, mert azért az euróban nominált, és számfejtett fizetéseknek is van némi vonzereje, és nem hazánk az egyetlen ország a Földön, ahol felsőfokú képzés létezik. De könnyen lehet, hogy olyan útra tévesztette a kormányzat, melynek végén azon kevesek közé fog tartozni, ahol nem lesz érdemi felsőfokú oktatás.

Tehát az a főiskola, amelyik eddig a vidéki, kisebb települések tehetséges hallgatóit mintegy előkészítette a későbbi egyetemi képzésre, vagy magának sikerült részt kapni a mesterképzésben, munka nélkül marad. Az egyik következmény lehet a tanerő elvándorlása. Különösen azon tehetségesebb fiatal előadók körében, akik versenyképes tudással rendelkeznek, de versenyképes fizetéssel nem igazán. Mert a felsőoktatás hierarchiája nem a docenssel kezdődik. Tehát a diákot közelről látó tanerő elmegy. Ami nem baj, mert a diákság is elmegy. Vagy be sem kerül abba a bizonyos iskolába. Hoffmann Rózsa szerint teljesen igazságosan kimarad az oktatásból, mert esetleg a vidéken sem található milliónyi új munkahely árnyékában családfenntartással kell múlatni az időt. Bár, választhatja azt a megoldást, hogy aláírja a hoffmanni jobbágyszerződést, és röghöz láncolja magát. Ám joggal kérdezhető, hogy minek tenné? Elvégre könnyedén úgy járhat, mint a lakáshitelesek. S milyen alapon várja el a kormányzat, hogy valaki élethosszig tartó tanulás helyett esetleg élethosszig tartó fizetési kötelezettséget vállaljon, ha esetleg kissé bedől a rendszer. Esetleg Matolcsy György egy újabb ötlete utólag megemeli a törlesztő-részleteket. Már akkor, ha beválnak a nemzeti tündérpásztor tervei, és tényleg még évtizedekig ő és vezére akarják, fogják meghatározni a gazdaságsorvasztást

Így érthető az, ha egy, a gyermekéért felelősséget vállaló család nem a dobókocka-következetességű oktatáspolitikában, hanem egy kissé megbízhatóbb tanulmányi jövőben bízik. Repülőrajtot véve olyan helyekre, ahol a tehetséges diákokat tárt karokkal, és főleg nem paksamétányi, és biankó, aláírnivalóval várják. Így tulajdonképpen jobban jár az, aki egy képességfelmérés után, lehetőleg már a középiskola vége fele, külföldre küldi a gyermeket. Akár saját magával egyetemben, mert túl sok munkahelyi vesztenivalója esetleg nincs. Például akkor, ha különben csak a vidéki munkanélküliséget gyarapítaná. Az a tehetséges diák, aki teheti, tehát elmegy. Végletesen megfosztva az országot mindattól, amivel gyarapíthatta volna. A képzőhelyek, államosítva bár, de megtörve, szép lassan elsilányulnak, majd esetleg megszűnnek. Kiürülnek. Miután sem diák, sem oktató nem marad. Amikor tehát a folyamat a végéhez ér, akkor lesz egy gazdagabb és képzettebb kaszt Budapest székhellyel, és lesz egy birodalmi kiszolgálóréteg. Igazságosan elosztva Hoffmann Rózsa keresztényi lázálma alapján. De akkor is, ha Hoffmann Rózsa lázálma az Orbán Viktor elvárása alapján emelkedő vagy süllyedő hőmérséklet következménye.

Az oktatást szintén a fővárosba, esetleg néhány nagyobb vidéki városba koncentrálva. Ami akár jó is lenne, ha különben nem korlátozná semmi a beiskolázást. Valamint nem rontaná a hangulatot a Werbőczy-féle tanulói szerződés. A teljes oktatáspolitikai paletta azonban középiskolától külföldre orientálódó tehetséggondozást sejtet. Fej-nehéz felsőoktatással. Ahogy az oktatáspolitikai vízfejben, értsd a kapcsolódó minisztériumban éppen csobog a pempő. Az, amin a sehova sem vezető jelszavak híznak. Elfogyasztva a levegőt az olyan kezdeményezések elől is, mint például az oktatási integrációs program, melyre a 2013 költségvetésben már nem maradt pénz. Amiből az biztosan tudható, hogy az oktatásban még nem érdekelt a Közgép.

Simay Endre István