2012. július 28., szombat

Utóvegetáció a hordón.


S alul a víznek... Míg a kötél az úr
Forrás: http://canadahun.com
 Jó érzés lehet azt hinni, hogy valaki a világ közepe, és ezen az sem sokat változtat, ha valaki csak a saját világának a közepe. Tulajdonképpen, legalább egy kicsit, mindenki így kezdi, és kezdetben ezt a környezet vissza is igazolja. Aztán, ahogy telnek a hónapok lassan szembesül azzal, hogy az előtte már a családban levő kutya ugat, és a szülőknek is van egyéb dolga az életben, mint vele foglalkozni. A világ kitágul, és gyerek rájön, hogy rajta kívül is van világ. De ez nem jelenti azt, hogy ne maradna meg sokakban az igény, hogy ők legyenek a nagy machinátorok, akik körül forog a világ, és Isten is csak bocsánatot kérhet, amiért nem tőle kért tanácsot. Ez a belső vágy néha retorikai képességekkel is társul, és ha időben megtalálja a maga hordóját, még híveket is toborozhat.

A történelem számos ilyen esetről tud, és nem csak a megkövezetten elhunyt önjelölt próféták köréből. Azonban célszerű azt is figyelembe venni, hogy az alattvalók személyes igényei sokszor képesek akkor is eltérni az akármennyire önszeretett vezető személyes igényeitől. Erre hoztam korábban példaként a gályarabok demokráciáját. Amiről az a vicc is eszébe juthat bárkinek, hogy ha a parancsnok vízisízni akar, akkor ugyebár az nem okvetlenül jó az erővel összetartott gályaraboknak. Ám azért még kiverhetik belőlük. S nem véletlen az sem, ha ilyesmire juthat valaki Orbán Viktor legutóbbi beszédei kapcsán. Még akkor sem, ha esetleg a miniszterelnök személy szerint meg lenne győződve az igazáról. Tulajdonképpen akkor a rosszabb, ha meg van róla győződve, ugyanis ezen a ponton már az érvek hatásfoka elég kicsi.

Azonban arra is gondolok, hogy talán akkor is elmúlt a személyes érvelés kora, ha nincs teljesen meggyőződve a saját igazáról. Orbán Viktor valószínűleg olyan helyzetbe navigálta magát, ahonnan nem igazán van visszaút. Tulajdonképpen a Varánusz-on megjelent talán kicsit gonoszkodónak szánt írás elég jól leírhatja ezt az esetet. Azzal a kiegészítéssel, hogy Orbán Viktornak lassan tényleg nincs más esélye, mint nekigyürkőzni annak az ugrásnak, és bekötött szemmel találgatni, hogy hova is érkezik. Visszakozni ugyanis már nincs hova. Ha ugyanis valaki már elkötelezte magát amellett, hogy minden baromság és irracionális zsákmányszerzések közepette is kitart a gazdasági minisztere mellett, akkor csak presztízsveszteséggel szabadulhat meg tőle. A hallelujázó hívek hőn szerető kicsiny magját leszámítva ugyanis nehéz megmagyarázni azokat a kijelentéseket, melyek a Nemzeti Tündérmese bejelentője mellett teszik le a voksot. A félázsiai népséggel kapcsolatos kijelentései, melyek végső soron mindenkit megsérthetnek, azt jelzik, hogy tényleg felkészült bármire.

Alighanem leginkább arra, hogy később ezt az elsatnyult tömeget hibáztathassa a nyilvánvaló vereségért. Beleélve magát abba, hogy tulajdonképpen ez a nép nem érdemelte meg ŐT. Őt, aki pedig tüdejét kibeszélte a hordóról. Megmutatta a szerinte egyedül előrevezető utat. Sőt! Többet is tett. Az oszlop magasából képeket is mutatott. Ellenségképeket. Ikonokat, melyekre nemcsak szabad, de kötelező is köpni. S igét is adott hozzá. Kinyilatkoztatta az elmútnyocévet, mint minden hiba közvetlen, és közvetett okozóját, és megmutatta a multikat, mint minden pénzek lenyúlóit. Az meg igazán eltörpülhetett emellett a nagy tettkupac mellett, hogy tündérfelelősének ötlete nyomán esetleg többel több pénzt vitt haza havonta, mint a tizenhatszázaléksúlytotta családok teljes bevétele. Nem jövedelemkülönbsége, jövedelemcsökkenése, hanem a teljes jövedelme. Elvégre onnan fentről, ahol Isten is csak bokamagasságban esedezik elnézésért, mit számít ez az apróság. Azok a törpicsekek a maguk félázsiai származékságával nem is látszanak. Nemhogy foglalkozni kellene velük komolyabban. Időnkint majd lehajigál néhány félig lerágott gumicsontot, amin el vannak, oszt annyi.

Az persze, ha valaki ilyennek a világot, nem új, elvégre ismerünk olyan vezetőt, akik egy bunker mélységében gondolta úgy, hogy a világ nem egészen érett hozzá. Igaz, ő nem félázsiai származék volt a félázsiai származékok között. S a félázsiai származékok vezetője gondolhatja azt, hogy itt rontotta el az illető. Meg különben is. Az csak egy hamis próféta volt, hiszen azt a varázsszót, hogy „demokrácia” is csak ritkán tudta kiejteni a száján. Miközben Orbán Viktor annyit beszél a demokráciáról, hogy csak na. Mert onnan fentről úgy tűnik elég, ha beszél róla. Elvégre minden egyes kijelentésekor megrándul ott lent valami. A hordó körül kapirgálók lelkesebbjének a keze, és tapsikálnak. Mert ott örülnek nagyon, hogy lám: Vezetőnk mily magasra jutott, és nem felejtette el a szót. Ám a távolabb állóknak kevesebb gumicsont jut, és több visszhang. Ők hallják az ő füleikkel, hogy Orbán Viktor erőszavaiból mi az, ami a távolból visszamorajlik. S abból az a szó, hogy „demokrácia” alig vehető ki. S mintha állandóan valami egyéb zöngék is belekeverednének. Olyanok, mint „anti”, meg „erő” meg ilyesmi. S talán ez az ami a hordóra is visszaszűrődik, és amitől úgy tűnik, mintha a hangok is azt mondanák, hogy ilyeneket kell mondani.

Az meg ebből a szempontból irreleváns, hogy Orbán Viktor Nyugat-Európában mekkorát bukott volna. Ő itt akar ugrani. Neki itt kell ugrani. Itt pedig úgy tűnhet, hogy a nagy ugráshoz kell egy védőkötél. Olyan védőkötél, melyet éppen az említett zöngék képesek erősebbre fonni. Elvégre ki tudja, hogy a most tapsikálók zuhantában hajlandók-e aláugrani a vezetőnek. Ilyenkor bizony jó, ha ott van az a kötél a derekán. Ami magasban tudja akár hordó nélkül is tartani. Olyan kötél, melyet erős gárda tart kézben. Erős, és fekete ruhás. Fekete ruhás, hogy ne tűnjenek ki a sötétségből, melyből vétettek. S maguk is a sötét árnyékban maradhassanak, míg kemény kezükkel tartják a vezető biztonsági kötelét, Ha addig él is, vagy addig élünk is.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook