2012. július 18., szerda

Orbánikus gumicsont-bankokat a népnek.

Harccal a bank felé
Forrás:http://www.fourwinds10.net


A hazai gazdasági kommunikáció nem fogy ki a kihívásokból, mint azt legutóbb az ország miniszterelnöke is bizonyította. Nem azért, mintha ez nagy újdonság lenne a részéről, hiszen a Nemzeti Mesefelelőssel az oldalán már megjárták sokszor a gazdasági szabadságharc lövészárkait. Talán ott irigyelték meg a mélyben rekedt békákat, akik nyugton ücsörögnek a hátsójukon. S ott kezdtek olthatatlan kíváncsiságot érezni az iránt, hogy megtekintsék, és mindenkinek meg is mutassák, hogy mi található a jelzett békák feneke alatt. Elvégre az, ha a legújabb ötletek megvalósulnak, könnyen vezethet ehhez a fenomenálisan érdekes végkifejletthez. Akit pedig nem érdekel annyira, vessen magára. Keresztet, fokhagymát, kinek-kinek hitvilága szerint.

Mert az szinte biztos, hogy a hazai gazdaságpolitikához elsősorban hit kell. Elvégre már a régiek is tudták, hogy ahol az ésszerűsségnek vége ott kezdődik a mesék, a fantázia és a hit világa. Így Matolcsy sokszor felhánytorgatott tündérmesés szövege véletlen elszólás is lehetett. Érvei nincsenek, a közgazdászok le se fütyülik, tehát marad a hit. Kicsit alacsony a kalóriatartalma, de minden nem lehet tökéletes. Miért pont kormányzati a gazdaságpolitikánk lenne az? Nem? Így akár az is lehet, hogy Orbán Viktor valóban hisz abban, hogy a bankok valamilyen szintű államosítása kisegítheti abból a kútból, amit a folyamatos forrásherdálás fúr egyre mélyebbre. Gazdasági megfontolás nem látszik mögötte, az IMF-tárgyalások sem valószínű, hogy erre vezettek volna az alatt a rövid idő alatt, amíg a tárgyaló delegáció bírta cérnával. Bár egy-két óra is sok mindenre lehet elegendő. Marad tehát, hogy valamiféle gesztuskommunikáció áldozata lett a miniszterelnök. Például, gesztust akart a nemzeti jobbszárny fele, és közben nem vette észre, hogy a kijelentés részben nem nemzeti, részben a kutya sem várta el tőle, részben pedig a szárny árnyékára vetődött.

Ez még akkor is igaz lehet, ha gazdaságilag indokolt, kivihető a feles magyar jelenlét a bankrendszerben. S természetesen akkor, ha tőkeerőben, piaci részesedésben, tulajdonban, és nem darabszámban mérik. Az előbbi esetben végső soron egységes fenyegetésnek tűnik a bankok felé a miniszterelnök bejelentése. Ráadásul megelőlegezett fenyegetésnek, ami könnyen tőkekivonáshoz vezethet, még akkor is, ha Orbán Viktor bejelentése nem tűnik többnek, mint az udvari bolondok brigádjának újabb blöffje. Az utóbbi esetben semmi akadálya a dolognak. A darabszám növelése egyszerűen is megoldhatónak látszik. Minden sarokra kitesznek egy padot és egy kis asztalkát, és kinevezik banknak. Merő hagyománytiszteletből természetesen. Esetleg elnevezik Nemzeti Önkormányzati Banknak, önkormányzatonként lehet külön bankot alapítani, és a nevezetes asztal pedig el lesz az Alaptörvény asztala mellett. Tőke sem kell hozzá, hiszen nem lesz olyan gazdasági mazochista, aki nem valami ismertebb pénzintézetre bízná az ügyleteit.

De hangzani jól hangozhat, és a megboldogult öt éves tervek tervszámaihoz hasonlóan, darabra akár túl is teljesíthető az a feles magyar részvétel. Az ugyanis, hogy a kormány kivásárolja a bankszektort, alighanem sok pénzbe kerülne. A hatalmi nyomás alkalmazása, a szavazógépezeten valami erre vezető jogszabály áttuszkolásakor, meg számítani lehet arra is, hogy az a hatalmi arrogancia újabb bizonyítékának tűnhet. A gazdaságnak meg sokkal inkább stabil bankrendszerre, mint ideges huzavonára lenne szüksége. Nem azért, mert a bankok alanyi jogon szentek, hanem azért, mert a hitelek nélkül marad a hit, mint a beruházások fedezete. Lehetőleg a vakhit, melyben az utánpótlás neveléséről gondoskodik is a kormányzat. S itt most nem az egyházi iskolásításról érdemes szólni, hanem a közgazdasági ismeretek súlytalanításáról a NAT-ban. Annak ellenére, hogy a pénzügyi ismereteket be kívánták emelni oda. A megfelelő ismeretek hiánya minden esetre csökkenti majd a későbbi ellenállást a kormányzati meseprogramokkal szemben.

Aztán persze ott van az a politikai üzenet, ami mintha nem lenne tekintettel a valóságra. Akár arra, hogy a magyar banknak közismert OTP esetében, és mit most ne is figyeljünk a tényleges tulajdonosokra, leányvállalat működik külföldön. Vagy talán éppen arra számít Orbán Viktor, hogy például Szlovákia hasonló bankszöktetési akcióba kezd? Esetleg ezzel szeretné elérni, hogy a megtakarítások ne áramoljanak oda? Akár olyan áron, hogy megrendüljön a bizalom a teljes magyar bankrendszerbe? Már akkor, ha komolyan veszi azt, amit mondott, és ugyanazon a helyi értéken is kezeli, mint amin kezelheti a pénzügyi szektor. Mert lehet az is, a blöff-kategóriához visszatérve, hogy mindez nem több az IMF-tárgyalások idejére, a ringbe dobott újabb gumicsontnál. Talán csak olyan csalinak szánva, amin a tárgyalások fennakadhatnak. Elhárítva magáról az azok esetleges kudarcának felelősségét. Egyben persze megtéve bűnbaknak az IMF-et azért, ha a szélsőbb jobb felé tett gesztust elkaszálják. Mondván, hogy ő igazán akarta, de azok a szemét gyarmatosító, uzsorás, a pénzüket ránk tukmáló, és gazdasági racionalitásokat elváró tőkések nem engedték. 



Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook