2012. július 2., hétfő

Orbán a sorok közt pangást üzen?!.


Szinte csak tegnap volt, hogy szó esett Orbán Viktor lényegre törő, de korántsem feltétlenül igaz megállapításáról a romkocsmákban időző munkanélküli pályakezdőkről. Na jó, legyünk pontosak, a munkanélküli értelmiségről. Akkor úgy tűnt, hogy a Hoffmann Rózsának, az oktatásügyi mágusnak a sámántáncát akarta fedezni ezzel, mellyel az egyetemi keretszámokat táncolta körül. Miközben azért érdemes figyelembe venni azt is, hogy még az egyetemre bekerülők sem feltétlenül lehetnek nyugodtak, és cseppet sem érdemes csodálkozni, ha rángatózni kezd a szemöldökük az olyan ötletparádék napi híreire figyelve, mint amilyenek a röghöz kötést akarnák előmozdítani.

Mert az egyetemet végzettek határok közé láncolásának programja azért nem került le a napirendről. Annak ellenére, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a diákság szellemi, lelki elkötelezettségét kivívni, és világos jövőképet adni sokkal hatékonyabb lenne, mint papírmunkává silányítani az itthon tartó erőt. Már csak azért is, mert kicsit nehéz elképzelni a betartatást. Szeretném remélni, hogy Hoffmann Rózsa ezt nem úgy képzeli, hogy kommandósok utánamennek a fiatalnak, zsákban hazahozzák és kiverik belőle a külföldi bankszámlaszámát. Ahogy azt is szeretném a sötét összeesküvés-elméletek közt tudni, hogy a külföldön munkát vállaló fiatal családját mintegy túszul ejtve, azon kérnék számon a különben nagykorú, és külföldön munkát vállaló fiatal taníttatásának hipotetikus költségét. Mert ezzel kapcsolatban azért ezt is érdemes figyelembe venni. A képzés költségei jórészt olyan számokból, az iskolák fenntartásának költségeiből, tevődnek össze, melyekre az államnak, a költségvetést összeállítóknak van a legnagyobb hatása. Így, kétségtelenül erős túlzással, azt is lehetne mondani, hogy a fiatalon számon kért képzési összeg végső soron bemondás kérdése. Nem kis részben annak a bemondásnak a kérdése, hogy a gazdaságért felelős miniszter éppen mennyit szeretne az oktatásra könyvelni a költségvetésből.

Ez különben részben a keretszámok körüli vitustáncot is megmagyarázza. Ha ugyanis Matolcsy György sok pénzt akar elvonni az oktatásból, akkor az csak az állami finanszírozású helyek csökkentésével oldható meg. Ha pedig kénytelen kelletlen növelik a keretszámokat, akkor az közvetlen költséggel jár. Már akkor, ha a tanári létszámot, azok fizetését, és minden más paramétert változatlannak tekintünk. Ez nyilvánvalóan nem nagy felfedezés a részemről. Leszögezésére csak az internetes fórumok olvasgatása közben támadt érzések sarkallnak. Ahogy annak a szintén nyilvánvalónak tekinthető ténynek a leszögezésére is, hogy az egyes oktatási intézmények költségvetésének szabályozásával követve bár, de erőteljesen kézi-vezérelhető akár a teljes oktatás. Márpedig egy olyan kormányzat számára, mely a hatalmi koncentrációban, pontosabban a saját tevékenységi kör és –szabadság korlátlan kiszélesítésében látja saját tevékenységének csúcsát, szinte evidenciaként tekinthető, hogy az utánpótlás-generációk gondolkodásának alakulását beszabályozza. Ehhez elegendő a közelmúlt történelmére rátekinteni.

De, egyfajta kisebb keretes szerkezetként visszatérve a miniszterelnökre, ma már tudjuk, hogy végső soron nem biztos, hogy a hoffmanni keretszámtánc körüli pávamutatvány volt a legfőbb inspiráló tényező. A lassan naponta új ötlettel előálló adóztatási politika, és az ezt elővezető Matolcsy György ugyanis meghirdette a gazdasági sztahanovizmus programját. Óhatatlanul felidézve azt a kort, amikor többen azt hitték, hogy amennyiben a párt elhatározza, akkor a ciklon is másfele fog tekeredni. Pártdirektívává téve az egyes tervciklusokat, melyek hatékonyságára elég azokra a kabarétréfákra gondolni, amilyen a múlhatatlan Hofi Géza repertoárjában szerepelt például a disznókról és a tervfelajánlott malacokról. Mert nézzük azt, amikor Matolcsy György 5-6 százalékos éves növekedést szeretne látni a kristálygömbben, melynek következtében 2025-2030-ra Magyarország, Matolcsy szerint, meg tudja kétszerezni, vagyis mintegy 200 milliárd euróra növelni a bruttó hazai terméket. Miért nézzük? Mert ez a kis hír is több rejtett információt tartalmaz.

Az egyik a dátumokban van eldugva. Az ugyanis bőven túlmutat a jelenlegi kormányzat mandátumán. Így Matolcsy György például akarva, vagy akaratlanul elárulhatta azt a korábban sem túl rejtett szándékot, miszerint a kormányzat szerint hatalmon lesznek. Ha törik, ha szakad. Ami azért eléggé áthallás-érzést kelthet a múlttal. Ellenkező esetben ugyanis fedezetlen az ígéret, és nem számon kérhető. A másik a kategorikus kijelentés, ami feltételezi azt, hogy a magyar gazdaság függetleníti magát a világgazdasági folyamatoktól. Ez azért kicsit tündérmesei fordulat. Egy harmadik rejtett információ lehet az,a mi mindezekre is magyarázatot adhat. Nevezetesen az, hogy Matolcsy György blöfföl, és nem ért a szakmájához. Ez a közkeletű vélekedés alapján korántsem lenne újdonság, de itt érdemes visszautalni a gazdasági minisztert pozícióban tartó miniszterelnökre. Orbán Viktor ugyanis maximálisan kiállt mellette, és a bírálókat az irigyek közé vetette. Márpedig talán nem sokan irigylik az országtól Matolcsy György meseszerű ténykedését. Legfeljebb az itt élők sajnálják. Akár megtapsolták Orbán Viktort a védőbeszéde végén, akár nem.

Ahogy annak a beszédletnek a végén is egyre fásultabban figyelembe veendő a taps, melyben kifejtette akciótervét a munka világát szerinte tehermentesítő akciótervét. Ebben szintén a számokra érdemes figyelni. Nem a háromszáz milliárdos összértéket, melynek fedezete a korántsem pontosan prognosztizálható tranzakciós, meg az újabb majdani adók lennének. Orbán Viktor akciótervének kedvezményezettjei ugyanis a 25 év alattiak, 55 év felettiek és a szakképzetlenek. Amiért ezekre a számokra érdemes figyelni, az annak a letükrözése, ami az oktatásügy és ifjúságpolitika kapcsán köszönhet vissza. A tankötelezettség leszállítása és a továbbtanulás megnehezítése ugyanis óhatatlanul gyarapodást fog jelenteni a 25 év alatti munkanélküliek körében. Az 55 év felettiek körében meg óhatatlanul csökken a társadalmi mobilitás. Így a sorok között Orbán Viktor óhatatlanul jelzi, hogy részéről lemond azokról, akik önerőből képesek állást találni, és olyan képzettséggel rendelkeznek, melyek szabadabb pozíciókeresést biztosít a munkaerőpiacon. Nyilvánvalóan lemond tehát az egyetemet végzettekről, nyelveket beszélőkről, maga szinten szakképesítéssel rendelkezőkről. Azokról, akik körében a külföldi munkavállalás valós alternatíva lehet. Amit csak erősít az, hogy a 25-55 éves kor közöttiek esetében kormányzatilag csak a szakképzetlenek állásban tartására szán forrást.

Így a miniszterelnöki retorika, azzal, hogy az említett emberekről lemond, hallgatólagosan szinte bíztat az akár külföldi munkavállalásra. Esetleg pontosítva, elfogadja, a hivatalos cáfolatok ellenére, azokat a felmérési eredményeket, melyek nagyfokú potenciális elvándorlást prognosztizálnak. Amiért ez végtelenül szomorú, az az, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy a kormányzat, minden ellenkező szólamok dacára semmit sem kíván tenni annak érdekében, hogy a szakképzett, nyelveket beszélő diplomás fiatalokat és középkorúakat itthon tartsa. Mármint, ha eltekintünk az említett röghöz kötési kísérleteket. Márpedig, s ez is közhely, ezek azok a rétegek, melyek a valós gazdasági eredményekért tenni lennének képesek. Orbán Viktor, talán akaratlanul is, de letette a voksát a gazdasági pangás mellett. Amivel szemben csak Matolcsy György kristálygömbje áll. Azokkal a meseszerű számokkal, melyekről szó esett korábban.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook