Magyar nyakra magyar tököt.

Ha mégis marad görögdinnye...
Forrás: http://fnrad.com/

A görögdinnye szép, a görögdinnye jó, a görögdinnye nemzeti. Az előbbieket bármelyikre mondhatjuk, de a legutolsó nyilvánvalóan fajta és állapotfüggő. A vízdinnye éretlen példányai nyilvánvalóan nem nemzetiek, mivel a belsejük nem vörös. A cirmos-héjú fajták szintén nem, hiszen a külsejük nem zöld. A nem elég vastag fehér résszel ellátottak kérdésesek, míg a sárgabelű fajtákról meg talán megemlékezni is kár lenne. Így végső soron a nemzeti dinnyementés kormányának intézkedése erősen megkérdőjelezhető lenne annak alapján, hogy szinte válogatás nélkül lépett immár állami igazolással a gazdaság megmentőjévé, a mezőgazdasági csúcsnövényévé a dinnye, ha görög.

Az elszámoltatási ügyekbe belefáradt Budai Gyula legújabb projektje legalább is ezt sugallja. Az azért kérdéses, hogy milyen eredményre vezet akkor, ha azt is az elszámoltatásokhoz hasonló szelektivitással, és sikerességi hányaddal képes tető alá kényszeríteni. De legalább idényjellegű feladat, mivel a legjobb indulattal is megállapítható, hogy télen csak igen drágán, és kérdéses minőségben sikerülhet a görögdinnye termesztése hazánkban. Az azonban biztos, hogy immár kormányzati kartell-megállapodással, és a GVH által sem kifejezettenszeretett módon rögzítették a görögdinnye árát. Elvileg azért, hogy egy nagy importált dinnyeszállítmány elől megvédjék a hazai termelőket. Ami önmagában természetesen lehetne teljes mértékben megérthető, és pártolható cél. Ám, már a régiek is tudták, hogy a kimeneti oldal megsegítése nem feltétlenül hatásos. Azt a képet sugallhatja ugyanis, hogy az állam majd megoldja a termelési problémákat. Ez pedig régi időket idéz.

A tervgazdasági korszakokat, amikor legfelsőbb pártutasítások szabályozták a mezőgazdaság terményigényét. Nem annyira a szorosan vett szakmaiság, mint a tervek eredőjeként kiszámított fontos paraméterek nyomán. Így aztán volt korszak, amikor például a szója volt slágernövény, és akár a hegytetőre is szóját vetettek. A görögdinnyének akkor is megvolt a tradicionális termelői körzete, és a csányi dinnye híres volt. Hozták platós teherautókon és pártutasítástól függetlenül volt nagy és finom. Ahogy mindenki tudta, hogy a csíkos héjú, sárgabelű dinnyét akár egy aktatáskába is be tudja tenni. Valahogy elegendő volt a piacra kimenni ehhez. De házhoz is hozták nem egy időben. Még akkor is, ha különben sokan megbíztak a mindenkor gondoskodó állam mindenkori beavatkozó szerepében. Talán ez a nosztalgia az, ami hajtja a kormányzatot. Elvégre nem is igazi hatalom az, ami nem tart minden szálat a kézbe. Nem is igazi vezetés az, ami nem tud bármikor valami nagyot és sokat sejtetőt mondani. Ám ez, a minden szálat pókkirálynőként markába szorító vezetés az, ami csak abban látja a piaci folyamatok befolyásolását, hogy a kimeneti oldalon nyújt mankót. Kiemelve a mankó kizárólagosságát, és szelektivitását.

Ezzel elfeledve kissé, hogy a mezőgazdaságra is igaz egy olyan apróság, hogy a termelési folyamat egésze határozza meg azt, amibe végső soron a termék kerül. Ahogy a privatizálások környékén elfelejtették közölni a földnek olyannyira megörülőkkel, hogy a mezőgazdaság kockázatos. Ha nincs tartaléka valakinek, ne is kezdjen bele. Még akkor is, ha az állami zsonglőrködéseket le is számítjuk, és elfogadjuk, hogy néha az állami segítség tényleg jól jöhet. De ez általános jellemzője a mezőgazdaságnak, és igazán független a dinnyétől. S valahogy nem szólnak a hírek például az üzemanyagok jövedéki adójáról, hogy csak egy nyilvánvalóan kormányzati sarcot említsek. Így Budai Gyulának talán nem annyira az áruházláncokkal, mint a présházzal kellett volna először tárgyalni. Az adóprésházi tündérmesterrel például.

Azért persze jó lenne megemlékezni arról a klasszikus esetről, hogy a 69 forintos dinnye harmincforintos drágulása esetén a CBA-ban vajon hová lesz az extraprofit? Mert az, ami gazdaságos olcsóbban, de drágán kerül a piacra, az extra pénzt hoz valaki konyhájára. Bízzunk benne, hogy nem a nemzeti dinnyekartell tagjainak a zsebébe hullik csak a mani. Így már előre örülök azoknak a híreknek, melyek nyomán dinnyetermesztésből meggazdult termelőkről lehet majd olvasni. S még az is lehet, hogy nem csak felcsúti őstermelőknek jut majd az extraprofitból. Miközben persze érdekes az a szöveg is, mellyel hirtelen drágulást indokolják. Az Index által közölt szöveg a következő: „Tisztelt vásárlóink, tájékoztatjuk Önöket,hogy országos akcióban a görögdinnye 69 forint/kg-os fogyasztói áron lett meghirdetve. E helyett a Vidékfejlesztési Minisztérium kérésére a magyar termelők segítése érdekében kiváló magyar, jó minőségű görögdinnyét fogunk árulni 99 forint/kg-os áron”. Érdekes ez a szöveg azért, mert olyan időket idéz, talán öntudatlanul, amikor a társadalom megosztása, az urbánusok és vidékiek szembefordítása bevállalt pártállami stratégia volt.

Az, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a dinnyetermesztőkön keresztül kívánja megváltani a mezőgazdaságot, az legfeljebb a nyakakra illesztett, vízzel telt tökök számával arányos. Nem vitatva továbbra sem, hogy nem irigylem azoktól, akiket ez esetleg tényleg kihúz a pillanatnyi gödörből. Ugyanakkor a fenti, és az interneten már körbejáró szöveg tulajdonképpen a vidéki termelőkre tolja át a felelősséget. Elvégre azt üzeni, hogy Te kedves városlakó, ki beléptél a CBA-ba vagy máshova, azért nem fogsz olcsóbban hozzájutni a nemzeti színekbe csomagolt vízadagodhoz, mert azokat a pénzedre ácsingózó termelőket kell megsegíteni. Ők tehetnek mindenről, Ha pedig ezen felbuzdulva jövőre a padlásra is dinnyét vetnek, arról is. Az is kérdéses ugyanis, hogy amennyiben jövőre tényleg még több dinnye terem, akkor a kormányzati vízfej akkor is beleszól-e a piaci működésbe. Mert ha nem, akkor először vörösödhet, majd zöldülhet a feje bárkinek. Hajára kenheti, esetleg kifaraghatja majd a dinnyéjét. Esetleg besavanyíthatja. Megteremtve ezzel a polgári tervgazdaság Nemzeti Dinnyesavanyítási Programjának alapját. 

Bár még az is lehet, hogy az új földtörvény tervezetével rímelve ezt követően engedély kell majd a dinnyetermesztéshez. Elvégre a minden földhöz személyes engedély rendszerétől ez sem lenne messze. Ha pedig a bankok mintájára megjelenik majd a tervelőírás, hogy hány új (dinnye)földbirtokos kell majd, az sem gond. A normatív földbirtoklást segíteni fogja az új törvénytervezet. Ha ugyanis, mondjuk, maximálják a személyenként birtokolható föld nagyságát, akkor nyitva az út a formális válóperek előtt. Kipróbált, jó út ez. A Kádár-rendszerben az ingatlanpiac már működött így egy ideig. Előre tehát a mezőgazdaság továbbaprózásának magyar polgári útján. Rákosi elvtárs ott vár az út végén a búzaföldön.

Simay Endre István