Orbán dehogy a mi Erdogánunk

Dream-team?

Recep Tayyip Erdoğan rendszere ellen állítólag, egy azóta már ismerten megbukott, puccsot indítottak. Azóta, egy tömeges letartóztatás keretében már a vírusirtást is meghirdették Törökországban. Az irányítási analógiák, és a külügyi dörgölődzés talán indokolttá teszi a párhuzam felállítását Orbán és a török fővezér között. Mely annyiban mindenképpen megáll, hogy Törökországban valószínűleg egy ahhoz hasonló hatalmi provokáció zajlott le, ami ellen hazánkban is kevés hatalmi averzió élne.

Az állítólagos hatalomátvételi kísérlet kapcsán, az első meglepetések után, már „menet közben” is meglepő lehetett, hogy a lázadó hadsereg miért a hidakat, és miért nem a tömegtájékoztatási eszközöket tette először magáévá. Aztán a szakértői vélemény is megerősítette: pancser-pucs zajlott. Annyira, hogy felmerült: a török elnök önmagát puccsolta meg. De a haszonélvezőket keresve is gyorsan ide juthatunk. Tekintettel arra, hogy a következmények közé tartozik a hatalmi ellenfelekkel való totális leszámolás előtt megnyitott út, az elnöki rendszer megerősítésének lehetősége, valamint a számos más országvezetőtől kiprovokált támogatás. Melyek alapján korántsem biztos, hogy elvethető az ön-puccs lehetősége. Már csak azért is, mert azzal a nagyon fontos eredménnyel is járt, hogy leleplezte, illetve eliminálhatóvá tette azokat, akik fogékonyak lehettek volna Erdoğan ellen fordulni egy valós hatalomátvétel esetén.

A képbe tehát teljességgel beleillik egy olyan mozaik-kocka, amelynek „hatalmi provokáció” a felirata. Ugyanakkor ilyesfajta provokációt Orbán azért nem fog elindítani, mert ehhez olyan döntéseket kellene hoznia, amely személyes felelősségvállalással, illetve személyes kockázattal jár. Ehhez pedig már az 1980-as években is gyáva volt. Az azóta eltelt, talpnyalókkal tisztára takaríttatott évek alatt csak még olyanabb lett. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy elutasítaná a provokáció lehetőségét. De valószínűleg egy sokkal sunyibb, számára biztonságibb játékot lehetővé tevő megoldást pártolna. Egy olyan forgatókönyvet, ami a menekült-hullám kezelése kapcsán már kibontakozóban volt. Egyfajta hideg-puccs megcélzásával. A menekültek számára olyan körülményeket teremtve, amely alkalmas az első pofon elcsattanását siettetni, és ezzel egy rendpárti fordulatot szalonképessé tenni. Ugyanakkor Orbán görcsösen igyekszik az EU nyakába varrni minden felelősséget. Annak érdekében, hogy egy számon kérés alkalmával kimentse Orbán Viktort a süllyedő diktatúrából. Mert kár lenne azt hinni, hogy a pannon géniusz nem tűnne fel a damaszkuszi úton menekülő patkányok között. Ebből a szempontból Orbán korántsem a mi Erdoğanunk.

Ugyanakkor a kirakatba tehető Orbán körül kialakult, illetve kialakulóban levő rendszer is sokkal inkább hasonlít a Reich rendszerére. Ahol szintén egy nem túl stabil személyiséggel rendelkező, de a tömegeket fanatizálni képes figurát toltak az utolsó pillanatig az előtérbe. Akinek ugyanúgy szüksége volt a közvetlen környezetből érkező, „okos vagy Adolfka” jellegű simogatásokra, mint ahogy Orbán vágyik a környezetéből érkező tapsokra. Akár statisztáktól is. Ugyanakkor tudható, hogy a valós operatív vezetés, az államgépezet működtetése, az ehhez kapcsolódó hatalomgyakorlás nem Hitler, hanem sokkal inkább Heß kezében volt. Ahogy a minisztériumi államtitkárok hada sokkal inkább Lázárhoz látszik becsatornázva lenni. Fenntartva természetesen a tévedés lehetőségét. Abban is, hogy a belszolgálati vezető szerepe centralizáltan egy „erős emberé”. Alkalmasint a személy- és vagyonvédelem feletti ellenőrzéssel együtt, melyhez rendőrségi rábólintás szükséges 2011. évi XXIV. törvény alapján. Miközben a kiszolgáltatott közmunkások felett is hatalmat lehet gyakorolni az önkormányzatokon keresztül, és a kerítés-építés kapcsán a barakkok árnya is felderengett már. S talán nem árt felidézni, hogy az első koncentrációs táborok első lakói, Göring javaslatára, az ellenzékiek és nem a zsidók voltak.

Az orbanista nemzeti demokráciának nevezhető valami tehát nem igazán látszik hasonlítani Erdoğan rendszerére. Amitől persze a török valóság sem lesz különösebben jó, és a magyar kilátások sem lesznek okvetlen jobbak. Akkor sem, ha a hatalmi eliten belül ugyanúgy permanens harc zajlik, mint ahogy permanens szabadságharcot kommunikál a kormányfő. Ha más ellen nem, hát a józan ész ellen.

Andrew_s