Elie Wiesel meghalt...Nyugodjék békébben

Elie Wiesel meghalt. Azaz élete útjának végére ért. Annak az életútnak a végére, amelyen méltán érdemelte ki a Nóbel-díjat. Béke-kategóriában. Hirdetve azt, hogy a világ kerekének fordulatai mentén nem feledni kell a múltat, hanem tanulni belőle. Nem volt egyedül ezzel a nézetével, de sokan sincsenek. A zsidóüldözések túlélői közül egyre kevesebben. Nem a szemléletváltás, hanem a biológia okán.

A szemléletváltás, és vele a köpönyegváltás nem egy esetben nem azok történelmi reszortja, akik szemlélete a valóság, mások által igencsak rücskösre rugdalt, őrlőkövei között csiszolódott, formálódott. A köpönyeg forgatására sokkal inkább azok hajlamosak, akiknek személyes áldozatot alig hozva, személyes felelősséget szinte semmiért nem vállalva sikerült, a szülők, esetleg az elvtelen támogatók hátán feltörni a magasra. Nem véletlen, hogy hazánkban az egykori párt-aranyifjaknak sikerült a KISZ irányából a liberalizmuson át ráfordulnia a neohorthysta restauráció koponyáktól rögös útjára. S hogy mi köze mindehhez a napokban elhunyt, egyébként magyar származású, írónak és békeharcosnak? Elie Wiesel 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. Majd 2012-ben, nem kis részben az erősödő Horthy-kultusz miatt, lemondott erről. Utolsó cseppként, többek között Kövér házmester Nyirő Józsefet mentegető, rehabilitálni vágyó megnyilatkozásait is emlegetve.

Ennek ellenére vártam volna, hogy a magyar kormány megpróbál Magyarország kormányaként, és tagjai politikusként viselkedni. Nem jött össze. Miközben a világ számos kormányfője, államfője, Elie Wiesel halálhírére reagálva, részvétét nyilvánította, mind Áder, mind Orbán hallgatott. Egyes vélemények szerint a sértődött óvodás reakcióját mutatva. Megsértődve azért, mert Wiesel merte felemelni a szavát az ellen a tendencia ellen, amelyhez szakályosztályú történelem-relatívizálók verik a ritmust. Valójában, aligha a sértettség a legfőbb oka a kormányzati reakciók elmaradásának. S éppen nem az erősödő szélsőjobboldal miatt nem valószínű, hogy ez a legfőbb ok. A kormányzatnak ugyanis látható célkitűzései között szerepel a szélsőségesek retorikájának felhasználása a szavazatok maximálása tekintetében. Márpedig arrafele nem ritka a rasszizmus, a szalon-, és kevésbé szalon-zsidózás. Melynek burkolt fordulatait Orbán elő-elő sorolta olykor. S aligha feledkezhetünk meg a Holocaust-tagadásról, mint egyfajta széljobbos alapvetésről.

Ennek következtében Wiesel ember-számba vételét a kormányfő, és nyaloncai, alighanem rossz ötletként Hess-entették el maguktól. Az ugyanis könnyedén úgy festhetett volna, hogy megszűnik a hallgatólagos támogatás azoknak, akiknek támogatása a szavazatokon igencsak szükséges lehet. Akár szavazóként, akár a szavazókat közvetve befolyásolni képes Torna és Sportrészlegként. Ezzel Orbán ugyan csatlakozott ahhoz az emberi és politikai nívóhoz, amit az antiszemiták, Holocaust-tagadók, a sporteredményeket sajátos integetéssel üdvözlők képviselnek. De valószínűleg úgy érzi: neki még ez az ár is megéri. Felmérve valószínűleg, hogy az emberi nullánál lejjebb már nehéz harcok árán lehet csak süllyedni. Onnan kiemelkedve viszont elvesztené a hullott szemét alatt tekergők támogatását.

S mielőtt bárki félreértené: Elie Wiesel, valószínűleg, köszöni el van Orbán részvétnyilvánítása nélkül is. Aligha van rászorulva, hogy esetleg több nap késedelemmel, és némi magyarázkodással kinyilvánítson bármit is a szotyihéj-köpés magyar bajnoka. A gesztusra nem Elie Wieselnek lett volna szüksége, hanem Orbán Viktornak. Ha másért nem, akkor azért, hogy ne tűnjön akkora taplónak, amekkora.

Andrew_s