2015. június 16., kedd

Az orbanikánusok esete a karanténnal

A nagy magyar plakátháborúban kétségtelenül az internetes paródiák a legszórakoztatóbbak. A plakátok paródiái, amelyekkel kifigurázzák a nemzeti inzultációra buzdító vezéri jelszavakat. A jelek szerint az internet sem maradhat ki ebből. Annyira, hogy ott terjednek leginkább a paródiák, míg az ellenviccek is.

Miközben a Kétfarkú Kutyapárt, illetve a Vastagbőr megkezdte a netes plakátparódiák manifesztálására gyűjteni a pénzt, a Fidesz-gyűlések káderutánpótlásáért felelős orbanikánusok sem maradhattak tétlenek. Semjénhez a sínylődőhöz,zárkózva, a CÖF-CÖKA Vezetősége által jegyzetten közleményt tettek közzé. Elvégre egy közlemény arra való, hogy közhírré tegyék. Nem túl stílszerűen az interneten, hiszen tulajdonképpen kisbírókkal kellett volna kidoboltatni. Aminek egyik közvetlenül ható következménye lenne, hogy a dobpergés elnyomná a röhögést. Az illiberalizmus felkent menetszervezői zárógondolatukban foglalják össze világszemléletük lényegét: „Röviden: lementek kutyába, a kutyafáját!”. Ami tényleg rövid és velős kifejezése annak, hogy csak a behódoló talpnyalást hajlandók elviselni. Talán azért, mert felfele tekintgetve, a vezéri latrinából freccsenő cseppek után sóhajtozva maguk sem ismernek más pozitúrát. Miközben a gravitációval is csak a baj lehet. Mert a CÖF-től nem messze eső Széles Gábor például olyan közel pottyant le a szélsőjobbhoz, hogy maga osztott meg egy rasszista írást. Hacsak nem törték fel a profilját.

Amely feltörés különben a CÖF honlapjáa esetében is gyanús lehet. Még az sem kizárt, hogy a kétfarkú kutyák kényszerítették az oldalt kutyába. Kutyába véve a békétlen békemenetelőket, és a nevükben egy közleményparódiát osztottak onnan, Kikezdendő a hithű orbanisták tisztánlátását. Ilyet, egy szuszra, ugyanis csak paródiából lehet összehordani:
Álnok módon hárítják a felelősséget másokra. Nyakunkba húzzák a tömegekből kiszűrhetetlen terroristákat, a zöldhatáron átkelők által behurcolható afrikai betegségeket, elveszik a közlekedő emberek napi biztonságérzetét, és felkínálják az idegen gazdasági bevándorlóknak a véges számú munkalehetőségeket.

A bekezdés alanya, különben nem a Fidesz, hanem az ellenzék. Csak a tisztánlátás végett. Mert különben még azt hinné esetleg valaki, hogy a mindig másban ellenséget látó, és a komoly szavazatoktól rendre távolmaradó, a felelősséget az államtitkáraira, minisztereire és szóvivőire hárító Orbán Viktort pécézte ki a CÖF. De nem. Szerintük minderről is az ellenzék tehet. Talán még arról is tudni vélnek, hogy Gyurcsány Ferenc személyesen vuduzza Orbán Viktort. Aztán meg ott vannak a nyakunkba húzott terroristák is. A tömegekből kiszűrhetetlenül. Ez világos. A CÖF minden esetre nincs nagy véleménnyel a nemzetbiztonsági apparátusról. Valamint a közbiztonságot szavatolni hivatott egész szervezetről. Falusi közrendőrtől belügyminiszterig. Szépen fejlett, az ellenzéknek is becsületére váló kritika. De vajon Pintér Sándorral is megbeszélték? Akivel az utolsó pont kapcsán is egyeztethetnének.

A belügyér ugyanis éppen a napokban látszott igazolni, hogy a gazdaság annyira gazdag a befektetői szándékban, és a kincstár is annyira van tele, ami már a „közmunkát mindenkinek” mottójú programot sem teszi végigvihetővé. Annak ellenére, hogy a közrabszolgára a jelek szerint volna igény. De a lehetőségek nem hogy véges számúak, hanem valószínűleg erősen korlátosak is. Annyira, hogy jelenleg a nem-bevándorlóknak is az a gondjuk, hogy nincs mit elvenni. Pontosabban van mit elvenni, de az nem a munkahely. Lassan az egészség sem. Mert a magyar egészségügynek nem az Afrikából behurcolt, különben meg nem nevezett betegségek a legnagyobb rákfenéi. Miközben elképzelem azokat a menekülteket, akik előre megfontolt szándékkal, a hamuba sült pogácsa mellé néhány betegséget is csomagolnak. S nem tűnik túl életszerűnek a dolog. Miközben persze nem árt lebecsülni a külhonból érkező vírusokat és bacikat. De eközben arról sem árt megfeledkezni, hogy ezek behurcolásához nem okvetlen kellenek menekültek. Az ismerten illiberális ebola se kutya, De egy alapos HIV-fertőzést például a jómódúaknak szervezett szextúrákon is jó eredménnyel be lehet szerezni.

Miközben gyanítom, hogy ez utóbbiak, hazatértük során, nem kerülnek egy karanténnal is felérő menekülttáborba. A CÖF ennek megfelelően tehát, ha következetes lenne, akkor a turisták által behurcolt mindenfélék miatt is aggódna. De nem, az ő szemükben csak a bevándorlók leprásak. Mindenki más szeplőtelen, és lelkében sterilt. Meg testében is. Holott igen érdekes lenne a titkos küldetésben járó, megismerhetetlen és megnevezhetetlen lényekkel randevúzó Lázár János karanténba utalása. Biztos, ami biztos. Nehogy behurcoljon valamit.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése