Tapsoncvilág, tapsoncvalóság

A menekültüggyel kapcsolatban legtöbbször Orbán Viktor neve merül fel. Közjogilag okkal, hiszen az egész kormányzati vándorcirkusz igazgatójaként egyszemélyi felelős. Ugyanakkor érdemes talán egy kicsit jobban is a sorok mögé kukkantani. Szigorúan egy gondolatkísérlet erejéig. Ahogy mondani szokták: a valósággal való minden egyezés a véletlen műve.

Induljunk ki abból az alaptézisből, hogy Pannónia bölcse nem tévedhet. Most szakítsunk kicsit a minap írtakkal, hogy a személyiség akkor kezdi önmagát tévedhetetlen mítoszba csomagolni, amikor már minden más viszonylatban nagyon szakadt rongyokkal bír csupán. Tehát a mitológiai alaptézis legyen az, hogy egy igazi vezér nem tévedhet. Részben önmaga előtt bevallva sem, de főleg a hasonlóan egységsugarú gondolkodással bíró vakhitűek szemében. Ha végigkísérjük az eddigi nagy ötleteket, majd azok parlamenti utóéletét, akkor jól követhető egy felelősségpánikos személyiség egyre erőteljesebb utóvédharca. A nagy lózungokat mindig a miniszterelnök dobta be, de a legritkább esetben ő terjesztette be törvényjavaslatként, és még ritkábban fordult elő, hogy egyáltalán megnyomott volna bármilyen gombot is a valóban sarkos ügyek zárószavazásánál. Ha a gondolatkísérletet elvisszük odáig, hogy akár a déli falról, akár a körkörös védelemről törvényjavaslat születik, akkor a végszavazáson szinte biztos, hogy halaszthatatlan miniszterelnöki tevékenység merül fel. Akkor is, ha az nem más, mint a kerti muslinca-helyzet személyes ellenőrzési igénye.

Egyébként már a déli kerítés kapcsán is kirajzolódik a szokásos taktika. A miniszterelnök hirtelen, a brókerbotrány, a gazdasági exodus keltette foglalkoztatási anomáliák, a közmunkaválság kellős közepén először a halálbüntetés, majd az idegenrendészet emlegetésével bedobta a köveket a tóba. Bízva abban, és joggal, hogy ezek kicsit odábbra kavarják a figyelmet a botrányokról. Alkalmasint szavazókat is toborozhat a szélsőjobbról, de ez talán nem is annyira lényeges pillanatnyilag. Aztán jöttek a kommunikációs hóhérmunka talpasai. Akár egymásnak is ellentmondó nyilatkozatokkal tovább osztani a figyelmet, és a zavart. Lehetőleg azt is elérve, hogy a még egyáltalán előforduló ellenzék kommunikációját is felültessék erre a körhintára. Alkalmasint sikerrel véve ezt az akadályt. Ráadásul kiválóan ördögi időzítéssel. Mert mire a halálbüntetés kapcsán már inkább magyarázkodni kellett, addigra jött a nemzeti gyűlöletkeltés programjának újabb fordulója.

Egyébként már a halálbüntetés kapcsán látni lehetett az ismert forgatókönyv felmelegítését. Orbán úgymond „kimondta azt, amiről sokan beszélnek”. Különben egy frászt. Bedobta a köztudatba, de tényleg sosem mondta, hogy vissza akarja állítani a halálbüntetést. Így aztán nyugodtan megüzenhette utána, hogy ő csak gondolkodni gondolt róla. Őt, a szegény vidéki gyereket mindenki csak félreérti és érdemtelenül bántja. Sőt: báncscsa! Ez a „kimondta...” kezdetű mantra az idegengyűlölet kapcsán ismét megfigyelhető. Azzal a retorikai kiegészítéssel, hogy a miniszterelnök csak az itt lakók védelmében, csak nekünk, csak a saját kérésünkre herdáltatja majd a pénzt. Az aprómunka elvégzését, a kulimunkát ismét másokra hagyva. Pintér dobja be a ismét, a sorok közt, a közmunkatáborok ötletét. A külügyi apparátussal mondatja ki a kerítés építését délen, illetve akár körkörösen is. Akár a büntetés-végrehajtók bevonásával. Gulag felé félúton. Trócsányi beszél hülyeséget az ideiglenességről.

A zavarkeltésre pedig ott a jól bevált módszer, amit most a Dublin III. felmondása/felfüggesztése kapcsán vetnek be. A Kovács Zoltán-Szijjártó Péter-Kósa Lajos mesterhármas igazán remekül szerepel. Gyors egymásutánban beszélve az egyezmény felfüggesztéséről, és arról, hogy az ország minden uniós egyezményt betart. De azért joga van nem betartani. Igazán hihetően előadva azt, mintha hármuknak együtt nem lenne elég eszük egy banán meghámozásához. Illetve siker esetén ahhoz, hogy ne a héját egyék meg. Eközben érdemes figyelni, hogy miközben kavarognak az események, ki nem jelenik meg érdemben a színen. Azok tippeltek jól, akik Orbánra gondoltak. A semmibe vezető lózungokat leszámítva egy kijelentést sem ő tesz, ami valós felelősséggel valósan számon kérhető lenne.

A valószínűtlen siker, az Európában gombamód szaporodó vasfüggönyök esetén minden hívő szemében ő mondta meg a világnak az igazat. Bukás esetére pedig fenntartva magának azt a menekülési lehetőséget, hogy

1. Nem ő mondta;
2. Mondott hasonlót, de félreértették;
3. Nem egészen volt félreérthető, de félremagyarázta az (a) ellenzék, (b) az Unió, (c) a Gyurcsán vezette ellenzék felbujtó hatására az Unió;

Nem feledve, hogy az igazi hívőknek az utolsó listaelem „c” pontja automatikusan mindent visz. Még gondolkodniuk sem kell. Bár lehet, hogy gondjuk is lenne, ha rákényszerülnének.

Andrew_s