2015. június 29., hétfő

Város, Pride, Tolerancia

Amerikában törvénybe iktatták a melegek házasságának lehetőségét. Az esemény kétségtelenül egy hosszú út jelentős mérföldköve. Egyesek szerint a mennybe, míg mások szerint a pokolba vezető úton. Valójában alighanem egyik sem igaz. Ha a célt kellene megjelölni, akkor leginkább a humánum felé vezető úton. Azon az úton, amin az ember talán egy kicsit farkasa a másiknak, és talán egy kicsit jobban elviseli a másikat.

S a kulcs azt hiszem az utóbbi. Az elfogadva elviselés. Még akkor is, ha sokak szemléletében az „elviselés” valami pejoratív tartalommal bír. Nekik azt üzenem, hogy a saját gondolataikért ők maguk a felelősek. Ha nekik az elviselés szó pejoratív tartalommal bír, akkor talán nem ártana egy igen komoly önvizsgálattal kísért tükörbe nézés. Nem az a szó tehet róla, mely ugyanakkor az egyik legfontosabb közösségi normát is képviselhetné. Az „élni, és élni hagyni” elve környékén keresve a megfeleltetést. Alapvetően a kölcsönös tolerancia mezején szétnézve. Ez most azért jutott eszembe, mert belekeveredtem egy vitába a hamarosan zászlót bontó idei Budapest Pride kapcsán.  Nem először, és szinte biztosan nem utoljára. A szinte már szokásos módon. Hangot adva abbéli véleményemnek, ami korántsem új, hiszen korábban is megírtam. Annak, hogy a város azoké is, akik nem értenek egyet a szivárványszínű felvonulással. Márpedig tetszik, nem tetszik, a város tényleg azoké is. Pontosan úgy, ahogy a szolgalmi út nyomvonalában elhelyezkedő telek sem „idegenítődik el” a tulajdonosától. Amely példa lehet, hogy sarkítottnak tűnik, pedig talán nem is annyira az. A telek megmarad azé, akié. Az áthaladó pedig használja a szolgalmi utat. Egyik jog sem hatalmazza fel egyik felet sem az erőszakos fellépésre. Még akkor sem, ha különben nincsenek nagy véleménnyel egymásról, az úthasználatról, és millió egyéb dologról. Tolerálni kell a használati jogból fakadó esetet. Nem szeretni.

 A Pride kapcsán a helyzet annyiból hasonló, hogy van, aki egyet ért a politikai üzenetével, és van, aki nem. Van, aki magáénak tudja, és van, aki nem. A vízválasztó ebben az esetben korántsem ott keresendő, hogy feltétlen híve-e valaki, vagy az ördög bérence. Valójában a feltétlen hívének lenni, és mindenki másra rásütni bélyeget, miszerint homofób, intoleráns barom valójában maga az intolerancia. A kirekesztés ugyanis nem csak az, amikor a melegeket rekesztik ki, hanem az is, amikor megtagadják a közömbösség jogát bárkitől. Holott a valójában a tényleges és semleges közömbösség a tolerancia. A tolerancia jegyében kivonulni és szó szerint, vagy a verbális agresszió eszköztárával élve leszólni mindenki mást pontosan ugyanolyan kirekesztés. Még akkor is, ha valójában egy politikai állásfoglalás húzódik meg a háttérben. Mert amikor a hatalom ilyen-olyan képviselői nyílt verbális vagy képi agresszióval reagálnak egy hírre, jelen esetben az amerikai döntésre, akkor a melegek melletti kiállás átpolitizálódik. S nem azon a területen, ahol az „normális lenne”, hanem a napi politika területén. Ami szerintem azért baromság, mert a szexuális beállítottság aligha a pártirodákban dől el. Egyébként ezért tűnik ostobaságnak, amikor alapvetően általános, humanitárius és emberjogi kérdéseket bármelyik párt igyekszik kisajátítani. De ez talán már egy másik gondolati pocsolya hullámveréséhez tartozik.

Időzzünk még el egy kicsit az előzőeknél. Feltéve azt a látszólag egyszerű kérdést, hogy egy felvonulás szervezői jogosultnak érezhetik-e egy város utcáinak kisajátítását? Tetszőleges felvonulás, tetszőleges város utcáin. Nyilvánvalóan nem. A lezárások időtartamától és a felvonulás céljától függetlenül sem. Akkor sem, ha egy órára és akkor sem, ha egy napra tervezik a megmozdulást. Ebből pedig az következik, hogy a terület többi használójától nem várható el a Marsra költözés, az elvándorlás. Lesznek olyanok is, akik nem értenek egyet a megmozdulással, a felvonulással, az azon részt vevőkkel. Ha a tetszőleges  felvonuláson részt vevők, vagy a velük szimpatizálók a többiek kirekesztésével, a véleményükhöz való joguk akár informális megtagadásával reagálnak, addig pont az nem következhet be, ami a legfontosabb lenne. A kölcsönös tisztelet, a kölcsönös tolerancia.

Mely utóbbinak sokkal inkább kedvez annak tudomásul vétele, hogy egy rendezvényt nem fog mindenki okvetlen szeretni. Ahhoz képest mindenképpen, mint amikor tolerancia intoleráns diktatúrája jegyében szólal meg, illetve fel valaki egy rendezvény, jelesül a Pride kapcsán. Így, noha kis pont ez a blog-szerzemény ahhoz, hogy világrengető hatást várnék tőle, előállnék egy a javaslattal. Annak érdekében, hogy mégis csak meg kellene próbálni a vélemények különbözőségét tudomásul venni. Kiátkozások, kigolyózások nélkül. „Csak úgy”. Mintha a másik is emberből lenne. Egy kicsit. Mintha a világ nem kölcsönös ellenségkeresésekből, ökölrázásokból állhatna csak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook