 |
Vannak a tudományos fantasztikus irodalomnak
olyan gyöngyszemei, amelyeket időről időre érdemes elolvasni. Elfogultan azt
mondanám, hogy el kell olvasni. Még elfogultabban azt, hogy kötelező
olvasmánnyá kellene tenni. De ez utóbbi pont azt az értékét rontaná el ezeknek
a műveknek, ami miatt időről időre el kellene olvasni. Azt, hogy mindig újabb
oldalukkal fordulhatnak az olvasó felé.
Ami nyilván kor kérdése is. Az olvasóé
éppen úgy, mint azé a koré, amelyben születtek, illetve amelyben olvassák. S ha
már a korokról szó esik, akkor essen szó a fenti keretek közé mindenképpen
beférő egyik korai Asimov-műről, amely hazánkban „A Halhatatlanság halála”
címen jelent meg. Nem is egyszer. Legelőször a „Kozmosz fantasztikus könyvek”,
legutóbb a „Galaktika Fantasztikus Könyvek” sorozatban. Legelső magyar nyelvű
kiadása kicsit csalóka lehet azoknak, akik ismerik Isaac Asimov munkásságát. A
hazai könyvkiadásban, 1969-ben, ugyanis megelőzte egy másik, lényegesen
ismertebb mű, az Alapítvány-trilógia megjelenését (1971). Holott a szerző egyik
későbbi könyvéről van szó (The End of
Eternity - 1955). Amely körülmény csak annyiban érdemel szót, hogy a „A
Halhatatlanság halála” végjátékában megjelenik a Galaktikus Birodalom, mint az
általunk élt valóságokhoz tartozó fejlődési állapota az emberi társadalomnak.
Annak a társadalomnak, amely a kötet keletkezésekor, az 1950-es években, nem
egészen a galaktikus szintű társadalmasodással volt elfoglalva az emberiség.
Alig egy évtizeddel túlélve egy birodalmi ambíciókkal fűtött diktátor
gerjesztette háborút, és bősz megmondó-emberekkel bőséggel ellátva. Olyanokkal,
akik mindegyikének biztos receptje volt az emberiség minden társadalmi
problémájára.
Annyira, hogy ennek jegyében nem egy könyv
kötött ki évtizedekre, vagy akár örökre az kiadói, illetve cenzori asztalfiókok
mélyén. Ismerve az akkori viszonyokat sok szempontból talán meglepő, hogy
birodalmasodás igen erős kritikáját megfogalmazó, és minden birodalom, különben törvényszerű, spontán
lebomlását vizionáló Alapítvány-trilógia miként jelenhetett meg egy proto-birodalomi
jellegeket mutató országban. De talán még nagyobb varázslat, hogy „A
Halhatatlanság halála” miként jelenhetett meg egy poszt-sztálini személettől
sem igazán mentes országban. Lehet feltételezni, hogy a „cenzor” nem értette.
De valószínűbb, hogy értette, és egyfajta szelepnek gondolta. Bízva abban, hogy
az olvasók jó része nem érti meg azt a kritikát, amit Asimov beleszőtt a különben
fordulatos kalandregényként is kellemesen olvasható kötet soraiba.
Az alaptörténet viszonylag egyszerű. Az
időutazás tény, de használatát a Halhatatlanok tartják felügyelet alatt.
Energiaigényét a majdan szupernovává robbanó Nap detonációja fedezi. Az energia
tehát nem számít. Az emberek sem igazán. Mígnem jön egy Technikus, aki
beleszeret egy lányba, és ennek oltárán feláldozza az egészet. Megszüntetve az
időutazást. Pont. Ennyi. Lehet a fülszövegre lapozni, és letenni a kötetet.
Megérkezve a vonattal oda, ahova az utazás elején kezünkbe vettük a könyvet.
Legfeljebb az, aki mostanság olvassa, esetleg mosolyog magában azokon a
pontokon, ahol a mára idejétmúlt informatikai technológiáról olvas, vagy
kétségei támadnak annak a giga-paradoxonnak a hatására, amivel Asimov
tulajdonképpen lezárja kötetet. S ami tulajdonképpen a szerzőt sem igazán elégíthette
ki, mert az időutazás a későbbiekben nem igazán kerül elő a művekben. Még akkor
sem, ha olykor, érintőlegesen előbukkan (például „Kavics az égben” című könyv alaphelyzetében).
A magyar filmgyártást is megihlető műben,
amelyben végül megszünteti Asimov a időutazásokat felügyelő szervezetet,
azonban éppen a szervezet, a „Halhatatlanság” az, amely a kritika eszköze. A
szervezet, amely lenyúl olyan technológiákat, művészeti alkotásokat, tudományos
eredményeket, könyveket, amelyeket aztán kiiktat az aktuális Valóságból. Abból,
amelyben a világot század-századokig modellezik, kiszámítják, és módosítják. A
módosítások előkészítői a szenvtelen Megfigyelők, kiszámítói a számok világába
zárt Kalkulátorok, és végrehajtói a mindenki által egyébként megvetett Technikusok.
A rendszer pedig úgy működik, mint egy szekta. Egy időn kívüli szekta, amely
olykor durván, de legtöbbször csak mikrováltoztatásokkal manipulálja a
történelmet. A „legfőbb jó” jegyében. Kizárólag az emberiség érdekében. Végső
soron éppen úgy a szeretet diktatúrájának egyfajta kifacsart értelmezése
alapján, ahogy nem egy egyház, illetve vallási szekta is működik. Még akkor is,
ha nem eretnek-égetéssel, hanem valóságváltoztatásokkal igyekszik lenyesegetni
mindent, ami kilóg a középszer langyosan megszokott posványából.
Abból, ami a biztos, valós kihívásoktól
mentes környezetet biztosítja a fejlődésében megrekesztett, a társadalmi és
tudományos fejlődésében pangásra, majd lassú kihalásra ítélt emberiségnek. Légy
középszerű, hidd a lapos Földet, ne ugrálj, és békésen iddogálhatsz a napi robot
után. Hirdette az egyház az embereknek. Légy középszerű, ne foglalkozz
űrutazással, a neked nem való technológiákkal, és talán békén hagyunk. Hirdeti a
Halhatatlanság a Valóságok társadalmainak. Légy középszerű, hidd el amit a
politikusok mondanak, ne foglalkozz azzal, amit tesznek, és cserébe nem tűnsz
el, mint a szomszédod.
Asimov a maga regényében megszünteti ezt a
szervezetet, és ennek során világosan megfogalmazza a kritikát minden olyan
kezdeményezéssel szemben, amely külső manipulációkkal gátolja a belső
fejlődést. Még akkor is, ha regényeiben újra és újra felbukkan ez a vonulat.
Időutazók itt, a birodalmi történelmet felügyelő mentalisták a Második
Alapítványban, vagy akár az emberiség érdekében, a Nulladik törvénytől hajtott
robotok. Az asimovi életműben rendre győz a sosem lezárt fejlődés, melyben, nyilvánvalóan,
Isaac Asimov is hitt. A Valóságban...?
A Halhatatlanság halála
Isaac Asimov
Galaktika Fantasztikus Könyvek
ISBN: 9786155158711
Kiadás éve: 2014
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése