2015. június 14., vasárnap

A Halhatatlan asimovi kritika

Vannak a tudományos fantasztikus irodalomnak olyan gyöngyszemei, amelyeket időről időre érdemes elolvasni. Elfogultan azt mondanám, hogy el kell olvasni. Még elfogultabban azt, hogy kötelező olvasmánnyá kellene tenni. De ez utóbbi pont azt az értékét rontaná el ezeknek a műveknek, ami miatt időről időre el kellene olvasni. Azt, hogy mindig újabb oldalukkal fordulhatnak az olvasó felé.

Ami nyilván kor kérdése is. Az olvasóé éppen úgy, mint azé a koré, amelyben születtek, illetve amelyben olvassák. S ha már a korokról szó esik, akkor essen szó a fenti keretek közé mindenképpen beférő egyik korai Asimov-műről, amely hazánkban „A Halhatatlanság halála” címen jelent meg. Nem is egyszer. Legelőször a „Kozmosz fantasztikus könyvek”, legutóbb a „Galaktika Fantasztikus Könyvek” sorozatban. Legelső magyar nyelvű kiadása kicsit csalóka lehet azoknak, akik ismerik Isaac Asimov munkásságát. A hazai könyvkiadásban, 1969-ben, ugyanis megelőzte egy másik, lényegesen ismertebb mű, az Alapítvány-trilógia megjelenését (1971). Holott a szerző egyik későbbi könyvéről van szó (The End of Eternity - 1955). Amely körülmény csak annyiban érdemel szót, hogy a „A Halhatatlanság halála” végjátékában megjelenik a Galaktikus Birodalom, mint az általunk élt valóságokhoz tartozó fejlődési állapota az emberi társadalomnak. Annak a társadalomnak, amely a kötet keletkezésekor, az 1950-es években, nem egészen a galaktikus szintű társadalmasodással volt elfoglalva az emberiség. Alig egy évtizeddel túlélve egy birodalmi ambíciókkal fűtött diktátor gerjesztette háborút, és bősz megmondó-emberekkel bőséggel ellátva. Olyanokkal, akik mindegyikének biztos receptje volt az emberiség minden társadalmi problémájára.

Annyira, hogy ennek jegyében nem egy könyv kötött ki évtizedekre, vagy akár örökre az kiadói, illetve cenzori asztalfiókok mélyén. Ismerve az akkori viszonyokat sok szempontból talán meglepő, hogy birodalmasodás igen erős kritikáját megfogalmazó, és minden birodalom, különben törvényszerű, spontán lebomlását vizionáló Alapítvány-trilógia miként jelenhetett meg egy proto-birodalomi jellegeket mutató országban. De talán még nagyobb varázslat, hogy „A Halhatatlanság halála” miként jelenhetett meg egy poszt-sztálini személettől sem igazán mentes országban. Lehet feltételezni, hogy a „cenzor” nem értette. De valószínűbb, hogy értette, és egyfajta szelepnek gondolta. Bízva abban, hogy az olvasók jó része nem érti meg azt a kritikát, amit Asimov beleszőtt a különben fordulatos kalandregényként is kellemesen olvasható kötet soraiba.

Az alaptörténet viszonylag egyszerű. Az időutazás tény, de használatát a Halhatatlanok tartják felügyelet alatt. Energiaigényét a majdan szupernovává robbanó Nap detonációja fedezi. Az energia tehát nem számít. Az emberek sem igazán. Mígnem jön egy Technikus, aki beleszeret egy lányba, és ennek oltárán feláldozza az egészet. Megszüntetve az időutazást. Pont. Ennyi. Lehet a fülszövegre lapozni, és letenni a kötetet. Megérkezve a vonattal oda, ahova az utazás elején kezünkbe vettük a könyvet. Legfeljebb az, aki mostanság olvassa, esetleg mosolyog magában azokon a pontokon, ahol a mára idejétmúlt informatikai technológiáról olvas, vagy kétségei támadnak annak a giga-paradoxonnak a hatására, amivel Asimov tulajdonképpen lezárja kötetet. S ami tulajdonképpen a szerzőt sem igazán elégíthette ki, mert az időutazás a későbbiekben nem igazán kerül elő a művekben. Még akkor sem, ha olykor, érintőlegesen előbukkan (például „Kavics az égben” című könyv alaphelyzetében).

A magyar filmgyártást is megihlető műben, amelyben végül megszünteti Asimov a időutazásokat felügyelő szervezetet, azonban éppen a szervezet, a „Halhatatlanság” az, amely a kritika eszköze. A szervezet, amely lenyúl olyan technológiákat, művészeti alkotásokat, tudományos eredményeket, könyveket, amelyeket aztán kiiktat az aktuális Valóságból. Abból, amelyben a világot század-századokig modellezik, kiszámítják, és módosítják. A módosítások előkészítői a szenvtelen Megfigyelők, kiszámítói a számok világába zárt Kalkulátorok, és végrehajtói a mindenki által egyébként megvetett Technikusok. A rendszer pedig úgy működik, mint egy szekta. Egy időn kívüli szekta, amely olykor durván, de legtöbbször csak mikrováltoztatásokkal manipulálja a történelmet. A „legfőbb jó” jegyében. Kizárólag az emberiség érdekében. Végső soron éppen úgy a szeretet diktatúrájának egyfajta kifacsart értelmezése alapján, ahogy nem egy egyház, illetve vallási szekta is működik. Még akkor is, ha nem eretnek-égetéssel, hanem valóságváltoztatásokkal igyekszik lenyesegetni mindent, ami kilóg a középszer langyosan megszokott posványából.

Abból, ami a biztos, valós kihívásoktól mentes környezetet biztosítja a fejlődésében megrekesztett, a társadalmi és tudományos fejlődésében pangásra, majd lassú kihalásra ítélt emberiségnek. Légy középszerű, hidd a lapos Földet, ne ugrálj, és békésen iddogálhatsz a napi robot után. Hirdette az egyház az embereknek. Légy középszerű, ne foglalkozz űrutazással, a neked nem való technológiákkal, és talán békén hagyunk. Hirdeti a Halhatatlanság a Valóságok társadalmainak. Légy középszerű, hidd el amit a politikusok mondanak, ne foglalkozz azzal, amit tesznek, és cserébe nem tűnsz el, mint a szomszédod.

Asimov a maga regényében megszünteti ezt a szervezetet, és ennek során világosan megfogalmazza a kritikát minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely külső manipulációkkal gátolja a belső fejlődést. Még akkor is, ha regényeiben újra és újra felbukkan ez a vonulat. Időutazók itt, a birodalmi történelmet felügyelő mentalisták a Második Alapítványban, vagy akár az emberiség érdekében, a Nulladik törvénytől hajtott robotok. Az asimovi életműben rendre győz a sosem lezárt fejlődés, melyben, nyilvánvalóan, Isaac Asimov is hitt. A Valóságban...?


A Halhatatlanság halála
Isaac Asimov
Galaktika Fantasztikus Könyvek
ISBN: 9786155158711
Kiadás éve: 2014

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése