Demagógisztáni napló: Vezérkerítést és falakat! Ezeret

Forrás: Varánusz

A demagógisztáni agyvízállás-jelentés igen komoly viharokat jósolhatott néhány jobb sorsra és komolyabb ellátásra érdemesült koponyában. Az eredményeként bejelentették, hogy Magyarországnak már csak egy kerítés hiányzik. Szerbia felé. Azon a határszakaszon.

Holott elég nyilvánvaló, hogy nem a szerb határszakasz a leghosszabb. Tulajdonképpen az egész országot körbe kellene keríteni. Legalább az így kialakított korlátoktól a döntéshozatalba szorult korlátolt elmék otthonosan éreznék magukat. A hidegháborús nosztalgia jegyében. Amikor műszaki zár feszült a magyarok és az idegenek között. Főleg a nyugati idegenek felé. Nehogy idejöjjenek, aztán még megfertőzik ezt a rebellis népet némi gondolkodással. Fúj! A jelek szerint néhányakat sikerült is megvédeni a gondolkodás ártalmaitól. Így nem gondolják végig, hogy a szerb határ lezárásától még vidáman idejön az, aki akar. De ez természetesen senkit nem zavar. Mert valószínűleg nem is ez a lényeg.

A lényeg alighanem az, hogy demonstratívan lehet kinyilvánítani azt a szándéknyilatkozatot, ami a szellemi senkiknek, a megfeneklett egzisztenciáknak, és a saját képességeik határával szembenézni nem tudóknak kínál felmentést. Márpedig felmentésre van kereslet. Mert irgalmatlanul pocsék érzés lehet egy orális szakasz alatt megrekedt személyiségnek szembenézni a saját korlátaival. Annyira pocsék, hogy még a személyes boldogság-érzését is képes ezen az oltáron feláldozni. Mert az, aki nagyon jó szobafestő, de középszerű művész boldog és jól megfizetett iparos is lehetne. Hacsak be nem beszéli magának, hogy ő alapjában véve egy mai Leonardo, akit azért nem ünnepelnek a Vinciből származóval azonosan, mert az éppen aktuális szemetek keresztbe fekszenek a nagyszerűségük elismerésének. Ebben a fázisban, aztán elég egy hordószónok, aki megnevezi az aktuális „szemeteket” és máris boldog. Mert íme, a Vezér, és még nem kancellár is világosan látja az ő problémáját. Onnan fentről is megmondja, hogy nem az önsors-rontás, a saját döntésekkel való szembenézési képtelenség a ludas, hanem „AZOK”. Mindig éppen az aktuálisak.

Jól mutatta ezt már az első békemenet szervezése is, amelynek központi gondolata az akkori éppen aktuális ellenség-felmutatás köré szerveződött. Felmentést adva a könnyelmű kölcsönfelvevőknek azzal, hogy kinevezte a nyilvánvalóan nem angyali bankokat egyenesen ördögnek. Előtte és azóta is se szeri se száma azoknak a csoportoknak, akiket már Orbán Viktor megnevezett. Mint olyanokat, akikkel szemben meg kell védeni az embereket. Ja, hogy azok is emberek, akik egy közműcégnél, pénzintézetnél dolgoznak, és elvesztik az állásukat? Az nem érdekes. Ahogy az sem, hogy a nem Orbánra szavazók is számosak valának az országban. Ők sem érdekesek. Egy olyan túlkompenzált komplexushalmaz számára, aki egyszerűen hívekre és nem-emberekre képes osztani a környezetét, senki nem számít embernek aki nem neki tapsol, nem az ő taknyát nyalja, és nem őt szolgálja.

A határzár és az „idegenek” elleni jelenlegi retorikában pontosan ugyanez a vezérmotívum érhető tetten. Aki menekült, az dögöljön éhen. Ha megpróbál annyit keresni, amennyitől életben marad, akkor gazdasági menekült. Feltéve, ha nem egy stadionban bazsevál, illetve futballozik. Az olyan bocsánatos bűnné teszi az ittlétét, mely a vezér (és még nem kancellár) szemében magában hordozza a bűn feloldozását. A fal ebben a játékban nem más, mint az idegenek megbélyegzésére tett szándéknyilatkozat végén fityegő komolysági záradék. Jelkép csupán. Mert a falak sokszor mindig jelképek. Nem egy esetben a belső korlátok kivetülései.

Miközben biztos vannak számosak olyanok, akik komolyan gondolják a falakat. Akár olyan formában is, hogy személyes falak gondolatával is eljátszanak a döntéshozókkal kapcsolatban. Az őket körbefogó falakkal. Födémmel, és beúsztatva egy BV-intézetbe. Annak jegyében, hogy azok számára, akik itt élnek, mindenkire érvényes ugyanaz a jogrend.

Andrew_s